Sikeres pályázatok a Mecenatúra programban (2009-01-25)
Az egyetem öt célra nyert támogatást az NKTH Mecenatúra pályázatán a 2008. novemberében és decemberében, illetve 2009. januárjában meghozott döntések értelmében.
A tavaly augusztusban benyújtott pályázatok közül a 2008-ban alapításának 25. évfordulóját ünneplő Dunai Rektori Konferencia (szeptember 25-27.) szimpózium tudás- és technológiatranszfer programja volt az egyik sikeres pályamű. Az egyetem és dr. Hudecz Ferenc rektor, a pályázat témavezetője csaknem két millió forintos összeghez jutott hozzá.
Az augusztus 27-30. között „A meteorológia és az alaptudományok” címmel a Meteorológiai TDK Nyári Iskola által rendezett, a Magyar Meteorológiai Társaság vándorgyűléséhez kapcsolódó konferencia szintén támogatásban részesült (500 ezer forint).
A 3. VERSIM konferencia (ELTE TTK, Földrajz- és Földtudományi Intézet, Űrkutató Csoport, szeptember 15-20., Tihany) finanszírozásához 2,25 millió forinttal járult hozzá az NKTH.
A Kutatási és Technológiai Hivatal az egyetem októberi pályaművei közül az Innovációs Nap 2009 elnevezésű rendezvényt, valamint az ELTE Innovatív Kutatói Díj megalapítását támogatja (2,5 millió illetve 1 millió forinttal).
A Pályázati és Innovációs Központ immár harmadik alkalommal rendezi meg az Innovációs Napot február 3-án. Ezen a napon adják át ünnepélyes keretek között az „ELTE Innovatív Kutatója” címet is. Az új díj egy kutatónak összesen 500 ezer forintos jutalmat jelent. Díjazott lehet az a kutató, aki „leginkább hozzájárult ahhoz, hogy az intézményünkben keletkezett műszaki, természettudományi, informatikai tudás az egyetem érdekében hasznosuljon”.
A Mecenatúra programról röviden
Az NKTH 2007-ben hirdette meg a Mecenatúra programot „az ország versenyképességének növelése érdekében – a technológiai innováció és a kutatás-fejlesztés társadalmi feltételeinek javítására”. Az elérni kívánt célok között szerepel a magyar kutatók nemzetközi tapasztalatcseréjének segítése; az innovációs tevékenységekkel közvetlenül összefüggő konferenciák, szakkiállítások rendezésének, kiadványok megjelentetésének támogatása; a K+F (kutatás és fejlesztés) eredményeinek ismertetése és fontosságának tudatosítása a társadalomban; hozzájárulás az innováció-ösztönzési célú díjak alapításához; a nemzetközi K+F struktúrákhoz való kapcsolódás elősegítése; végül, de nem utolsó sorban pedig a műszaki és természettudományi területeken a kutatói utánpótlás nevelésének támogatása.
A pályaművek a program indításától kezdve annak végéig, vagyis 2010. december végéig folyamatosan beadhatók.
További információk az NKTH működéséről, pályázatairól a http://www.nkth.gov.hu/ címen érhetők el.
Berki Viktória
ELTE Online



