A feljutás kapujában férfi kosarasaink
(2010-11-18)
Hatalmas csatában kerekedett felül az ELTE Cubes kedd esti ellenfelén, az YMMF csapatán, és ezzel az eredménnyel a feljutás küszöbére léptek a fiúk. A mérkőzés végig szoros volt, sok kiélezett szituációt hozott. Végül 89-85-re diadalmaskodott a hazai csapat. A kilátogató nézők semmiképpen sem csalódhattak a látottakban. A szünetben pedig az ELTE Cheerlader csapata szórakoztatta a nagyérdeműt. Elevenítsük fel, miként is érték el Szabari Krisztiánék ezt a fantasztikus győzelmet!
Kedd este a BEAC-on a "C" liga két veretlen csapata találkozott egymással. Már ez az előzmény is izgalmas játékkal kecsegtetett. A mérkőzés előtt nagy volt a várakozás a fiúkkal szemben, hiszen egy nappal korábban a BME-t is megverték, reméltük, nem szakad meg ez a jó sorozat. Sportösztöndíjasunk Szabari Krisztián is győzelmet várt a srácoktól. A bemelegítést egy közös fotózás
szakította meg, ahol egy kis vidámság is belefért a csapattagok részéről. Ezt követően azonban már mindenki a ráváró feladatokra koncentrált. Kellett is, mert az ellenfelet elnézve ők sem azért jöttek ide, hogy játsszanak egy jót. Pontban negyed hétkor felhangzott az ELTE Cubes csatakiáltása, amit a kilátogató szurkolók tapssal köszöntöttek.
Az első támadást mi vezethettük, de egy eladott labdát követően már nem nálunk volt a játékszer. Az elején látszott az idegesség mindkét gárdán. Ezt az ellenfélnek sikerült előbb leküzdenie: egy duplával, majd az azt követő büntetővel megszerezte első kosarait. Erre Marjay Ádám két szép találattal válaszolt, de sajnos itt egy ideig meg is állt csapatunk a pontgyártásban. Már öttel vezetett az YMMF, amikor végre megtört a jég, és a kimaradt helyzetek után gyorsan ki is egyenlítettük a mérkőzést. Ekkor 9-9 állt a nem létező eredményjelző táblán. Az utóbbi kosarat Lőrinczy Mátyás érte el egy csodaszép triplából. A negyed hátralévő részében gyors kosárváltásokkal válaszolgattak egymásnak a csapatok. 17-15-nél volt először nálunk az előny, egy szép betörést követő dobásból. Ezt a különbséget sikerült is megtartani így 21-19-cel mehettünk a rövidebbik szünetre.
A pihenőt követően az YMMF kezdett jobban. A hárompontos vonalon túlról is betaláltak, de amikor már kezdtek volna ellépni, Beri Imre egy labdaszerzés után ziccerből, majd büntetőből is eredményesnek bizonyult. A csapatok továbbra is fej-fej mellett haladtak. Azonban két gyors kosárral az ellenfél egyenlített, majd fordított is, amire úgy nézett, ki nem tudunk válaszolni. Csapatkapitányunk egy időkéréssel próbálta meg rendezni a sorokat. Sajnos nem a legjobban, mert ezt követően is sok volt a hiba részünkről. Az eladott labdák után a vendégek rögtön lerohantak minket, hátul nem sikerült összeszedni a lepattanókat és büntetőket is hibáztunk. Csak reménykedni tudtunk, hogy ellenfelünk nem használja ki hibáinkat és nem lép el jobban tőlünk. Szerencsére a játékrész végére sikerült bedobni helyzeteinket, és így 48-46-os állásnál fordulhattunk. Azonban van egy súlyos veszteség is, Dudás Miklós
megsérült, ketten kísérték le a pályáról. A szünetben az ELTE Cheerlader csapata gondoskodik arról, hogy a szurkolók egy percig se unatkozhassanak.
A második félidőt mindenki nagy izgalmakkal várta. Hiába a két pontos előnyünk, ez csak egy hajszálnyi, amit a vendég együttes pillanatok alatt ledolgozhatna. Szerencsére azonban most mi kezdtünk jobban. Szabari Krisztián – először lép pályára a csapatkapitány a találkozó folyamán – előbb egy lepattanót követően feliratkozott a pontszerzők listájára, majd triplát is berámolt. A jó első perceket sajnos nem sikerült átmenteni a továbbiakra, mert az YMMF felzárkózott és újból fordított. Három egymás utáni kosarukra nem tudtunk válaszolni, így egy újabb időkéréssel próbáltunk meg javítani a helyzeten. Sajnos sok volt a szabálytalanság a részünkről, hamarjában összegyűlt az öt csapatszemélyi, ami után többször büntetőből eredményesek az idelátogatók. A hajrára ismételten felerősödött csapatunk játéka és egy 6-0-s szériát követően már négy pontosra növeltük előnyünket a záró negyed előtt.
Cseh Bálint két kosarának köszönhetjük, hogy nem sikerül a vendégeknek ellépniük rögtön a kezdő sípszót követően. Ekkor már mindkét fél játékát a sok ki nem kényszerített hiba jellemezte, amit egy időkéréssel próbáltak meg kiküszöbölni. Azonban a gárdák közötti képzeletbeli mérleg nyelve csak nem akart elbillenni. Marjay Ádám egy kis pihenőt követően tért vissza a pályára, s ez jó húzásnak bizonyult Szabari Krisztián részéről, ugyanis a két méteres center fantasztikus perceket produkál. Zsinórban szerzett öt pontjának és palánk alatti kitűnő munkájának eredményeképpen hét pontosra duzzadt előnyünk, amikor már csak három perc volt hátra a mérkőzésből. Ekkor egy utolsó rohamra szánta el magát a piros mezben játszó Ybl Miklós Műszaki Főiskola együttese. Egészen addig tartott ez a rohanás, míg nem sikerült egy pontra felzárkózniuk. Egy jókor kihasznált időkérésnek, valamint az azt
követő két értékesített Beri Imre büntetőnek hála, újból mi örülhettünk. De még volt annyi idő, hogy az ellenfél támadhasson, és nem véletlen – hiszen ekkora volt a hátrányuk –próbálkoztak triplával, ami közben sajnos szabálytalankodott az ELTE Cubes. Három dobás következett, ám az idegességnek és/vagy a fáradtságnak hála mindegyik kísérlet kimaradt. Még lefaultolnak minket, de ennek már nincs nagy jelentősége. Azért az egyik büntetőt sikerül értékesíteni, így kialakul a 89-85-ös végeredmény.
követő két értékesített Beri Imre büntetőnek hála, újból mi örülhettünk. De még volt annyi idő, hogy az ellenfél támadhasson, és nem véletlen – hiszen ekkora volt a hátrányuk –próbálkoztak triplával, ami közben sajnos szabálytalankodott az ELTE Cubes. Három dobás következett, ám az idegességnek és/vagy a fáradtságnak hála mindegyik kísérlet kimaradt. Még lefaultolnak minket, de ennek már nincs nagy jelentősége. Azért az egyik büntetőt sikerül értékesíteni, így kialakul a 89-85-ös végeredmény.
Hatalmas feszültség szakadt fel játékosainkból, akik gigászi csatában, de nyerni tudtak. Így ha hozzák a bajnokságból még hátralévő két könnyebbnek ígérkező mérkőzést, akkor tavasszal már a B ligában folytathatják menetelésüket. A lefújást követően pedig elégedetten skandálta a maroknyi szurkolósereg, hogy „Szép volt fiúk!”. Bizony, nem csupán szép, hanem egyenesen csodálatos estét produkáltak számunkra! Bár a csapatkaptány elmondta, hogy nem szeretne semmit sem elkiabálni, azért az öltözőben három üveg pezsgővel megünnepelték ezt a szép sikert. Akik pedig a továbbiakban szeretnének osztozni az örömteli pillanatokban, azok látogassanak ki jövő hét kedden a BEAC-ra, ahol hat órától az ELTE Cubes, a Közlek Henger csapatát fogadja.
Edzői értékelés:
„Először is fantasztikus ez a győzelem. Ezzel a sikerrel 5-0 a mérlegünk, és remélem, a következő két meccsen is megtartjuk veretlenségünket. Két embert emelnék különösen ki a csapatból: Marjay Ádám a palánk alatt megállíthatatlan volt, Cseh Bálint pedig középtávolról szerzett fontos kosarakat. A többiek hozták a tőlük elvártakat. Hibák, javítani valók bőven akadnak. Sok eladott labda volt és a büntető vonal mögül is sokat hibáztunk. Sajnos többen a játék kiélezettsége miatt nem léptek pályára.” – Szabari Krisztián, az ELTE Cubes csapatkapitánya.
ELTE Cubes-YMMF 89-85
(21-19, 27-27, 23-21, 18-18)
Budapest, Bogdánfy Ödön utca, 20 néző
ELTE Cubes: Beri Imre 13, Lőrinczy Mátyás 12/3, Marjay Ádám 17, Varga Zsolt 11, Cseh Bálint 12 Cserék: Dudás Miklós 15, Kecskés István -, Szabari Krisztián 5/3, Borbás Csaba 4, Molnár Bence -
YMMF: Varga István 21/3, Tömösváry Péter 17/3, Bognár Márton 15, Józsa Zoltán 14, Suppán Máté 10, Cserék: Jáczó Gábor 4, Zicsiliess Ádám 4
YMMF: Varga István 21/3, Tömösváry Péter 17/3, Bognár Márton 15, Józsa Zoltán 14, Suppán Máté 10, Cserék: Jáczó Gábor 4, Zicsiliess Ádám 4
Hortobágyi Tibor
ELTE Online
A képek Hortobágyi Tibor munkái.
Vissza


