Tenisz, Suli(?), Buli
(2010-11-16)
Asztalos Mariannal egyetemünk teniszösztöndíjasával beszélgettünk teniszről, suliról(?), buliról.
A cím közepén található „suli” kifejezés talán kissé zavaró lehet néhányotoknak,… úgyhogy elolvasása után gyorsan el is lehet felejteni.
(Mindössze annyiban emlékezzünk meg róla, hogy az ELTE-n jelenlévő teniszéletre utal.)
A változatosság kedvéért – és remélhetőleg mindannyiunk örömére - kezdjük „buli” szó kivesézésével.
Mariann elmondása alapján a tenisz nem csak és kizárólag a kemény erőpróbáról szól, hiszen a különböző egyetemi és főiskolai bajnokságokon jut idő a kellemes kikapcsolódásra is. Egy-egy verseny előtt vagy után lehetőség van a lazításra is más egyetemek, főiskolák diákjaival néhány korsó sör mellett. Új sportbarátságok, ismeretségek és ki tudja még mik „születhetnek” az ilyen alkalmakkor szokásos ismerkedő, illetve levezető esteken…
A tenisz és a buli szavak a sport iránt rajongók számára szinte kéz a kézben járnak, hiszen ez a sportág már önmagában is igazán felszabadító kikapcsolódást nyújthat. Hasonlóan vélekedik erről Asztalos Mariann is az ELTE tenisz sportösztöndíjasa:
„Négy és fél éve szervezem az ELTE-n a teniszt. 2003-ban mikor felvettek az egyetemre, bekerültem a teniszcsapatba és utána nem sokkal átvettem a teniszösztöndíjjal járó rendszer szervezését. Ez egy pályázati úton elnyerhető sportösztöndíj, ami egy éves időtartamra szól. Én mióta itt vagyok mindig pályáztam és eddig szerencsésen mindig enyém is lett a pozíció. Feladataim közé tartozik sportösztöndíjasként a hallgatók toborzása, edzések szervezése, versenyek lebonyolítása. Folyamatosan tartanom kell a kapcsolatot az egyetemmel, ezen belül is az ELTE sportosztályával.
Eddig, ebben az évben jelentkezett a sportágra a legtöbb hallgató. Elég jól sikerült meghirdetni a teniszt a gólyatáborokban és a különböző fórumokon. Úgy tűnik, nagy az igény a diákok körében a teniszre, aminek én személy szerint természetesen nagyon örülök.
Hogyan lehet valaki sportösztöndíjas?
Először is kell valamilyen múlttal rendelkezni a sporttal kapcsolatban. Mikor először jelentkezik az ember, akkor be kell adni egy szakmai önéletrajzot, hogy mi a kapcsolata a sportággal, mi az előzetes tapasztalata, jártassága
Ezek a pályázatok évente egyszer kerülnek kiírásra tavasz környékén. A pályázat leadása után elbírálják az anyagokat, majd akit a legmegfelelőbbnek tartanak minden szempontból, az nyeri el a sportösztöndíjat. Az ösztöndíj egy évre szól. Fontos feltétele a hallgatói jogviszony, tehát ELTE-s hallgató lehet csak sportösztöndíjas.
Milyen anyagi források állnak rendelkezésedre?
Pályázati úton lehet nyerni a különböző forrásokat. Az egyetemen belül a tenisz rendszere úgy működik, hogy egy év két félévében a szorgalmi időszakban van lehetőség a játékra. Szeptember első-második hetétől indul a ”kinti” szezon a nyitott pályákon, október elejétől- közepétől, pedig a sátras szezon kezdődik. Ez körülbelül december elejéig, illetve a vizsgaidőszak kezdetéig tart. Ez részben a pénztől, a pályabérléstől is függ, attól, hogy hogyan jövünk ki a keretből.
Létezik egy rektori pályázat, amit minden évben kiír az egyetem és arról minket, sportösztöndíjasokat értesítenek. Erre szoktam beadni pályázatot, egy tervezetet, hogy körülbelül mennyi kiadásunk lesz és ezután a bizottság az összeg egy bizonyos százalékát remélhetőleg megítéli számunkra.
Ezen kívül léteznek kari pályázatok. Az egyik évben például sikerült bölcsészkari pályázaton nyerni. Általában minden hónapban más karokon lehet benyújtani pályázatot és természetesen ezekre is figyelni kell, hogy lehetőség szerint minél több forráshoz jussunk.
Milyen rendszerben zajlik az ELTE-s tenisz?
Mindig vannak kezdő, középhaladó és haladó csapataink. A hallgatók egymással edzenek ketten vagy négyen heti egyszer egy órát.
Említetted, hogy létezik kezdő, középhaladó, haladó szint. Milyen versenyek vannak, mire edzenek, mire készülnek az versenyzők?
A legfontosabb és a legnagyobb szabású verseny, amire minden évben nevezünk, a májusban megrendezendő Egyetemisták és Főiskolások Országos Bajnoksága. Ezen minden évben ott van a csapat. Az indulók értelemszerűen az ELTE legjobbjai közül kerülnek ki. Női és férfi csapatot is indítunk, emellett egyénileg is be lehet nevezni a versenyre.
Hogy néznek ki a versenyek?
Négy fős férfi és négy fős női csapattal szoktunk indulni. Ebből következően négy egyéni meccsen dől el, hogy melyik intézmény csapata a legjobb az aktuális évben
Páros meccseket ezen a versenyen nem rendeznek. Párosban egyénileg lehet elindulni.
Milyen a hangulat a versenyek közben, előtt és után?
A versenyek mindig nagyon jó hangulatban telnek. Általában Miskolcon vagy Szegeden kerülnek megrendezésre. Úgy szokott kinézni, hogy fiúk lányok együtt leutazunk a helyszínekre, ami általában a csapatépítésnek is jót tesz. Út közben jobban meg lehet ismerni egymást.
Általában pénteken szoktunk utazni és ott vagyunk a helyszínen vasárnap is, attól függően, hogy meddig sikerül eljutni.
Eddigi legszebb eredményeink egy női csapat harmadik hely, női páros harmadik hely.
Nagyon színvonalasak ezek az események, általában jönnek csapatok a Műszaki Egyetemről, Szegedről, Pécsről, az ország minden részéről, a kisebb nagyobb egyetemekről.
Szeptemberben van még egy verseny, ami nyitottabb olyan szempontból, hogy kezdő játékosok is nevezhetnek. Ez általában a Mérnök utcában kerül lebonyolításra. ELTE-s házibajnokságnak is hívják, de nem csak ELTE-sek nevezhetnek. Ezen a versenyen a tenisz szempontjából különböző szinteken lévő hallgatók összemérhetik tudásukat.
A tenisz sajnos elég eszköz- és pályaigényes sportág. Nem túl egyszerű a dolog pályabérlés szempontjából sem, ezért a sátras időszakban nem igazán van lehetőség versenyek szervezésére. Azonban tavasszal, amikor már nyitott pályán lehet játszani, meg lehet szervezni néhány kisebb versenyt.
Tudsz említeni esetleg eredmény szempontjából kimagasló ELTE-s teniszezőt?
A jelentkezők között még nem találkoztam Szuperligás játékossal, azonban a másodosztályból vannak teniszezőink.
Véleményem szerint, aki tényleg profin, versenyszerűen teniszezik, annak nem biztos, hogy lehetősége van bekapcsolódni az itt folyó teniszéletbe. Egyelőre nem tudunk kereteket biztosítani arra, hogy a magas szinten készülőknek megfelelő egyesületi hátteret biztosítsunk, de ennek kidolgozása a közeljövőben cél lehet. Azonban aki ki szeretné magát kipróbálni a teniszben, annak bátran ajánlom, hogy előzetes egyeztetés után jöjjön le a pályára és ragadjon ütőt!
Farkas Szilárd
ELTE Online
A kép forrása: sport.elte.hu
Vissza


