Elte Online hírportál

 

Oktatás a sportban – Sport az oktatásban

(2010-05-12)

|More

Betöltés...

  A fenti címmel indít konferencia sorozatot az ELTE május második hetétől. A pénteki nyitó rendezvényen többek között szó lesz nemzeti sportstratégiáról, egészségfejlesztésről és természetesen hallgatói sportról is.

 

 

 

A tervek szerint évente megrendezésre kerülő konferencia célja az oktatás és a sport kapcsolódási pontjainak beazonosítása, a két terület közös fejlesztési feladatainak meghatározása, együttműködésének értékelése. A sorozat első eseményére Az ELTE 375 éves jubileumi rendezvénysorozatának keretében,„Sport a felsőoktatásban” címmel kerül sor, 2010. május 14-én.

 

A sorozatot Dr. Kiss Ádám egyetemi tanár, a BEAC elnöke nyitja meg beszédével. Az előadók között a különböző sport-koordinációs szervezetek prominens személyiségeit is megtaláljuk, így képviselteti magát többek között az Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Igazgatóság, a Nemzeti Sportszövetség és az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat is. 

 

Mennyire sikerült integrálni a sportot a felsőoktatásban az elmúlt 20 évben, a Sportstratégia mely részeit sikerült megvalósítani az egyetemen, milyen kapcsolódási pontok alakultak ki a sportpolitika és az oktatáspolitika, illetve a szabadidősport és a hallgatói sport között? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresik majd a választ, illetve kezdeményeznek vitát a felszólalók és előadók. 

 

A konferencia zárszavát Bárdos György ESI-elnöktől halljuk majd. 

 

Az érdeklődők a http://ppk.elte.hu/sportkonferencia címen elérhető honlapon megtalálják a rendezvény részletes szakmai programját, és ugyanitt előzetesen regisztrálniuk kell.


Időpont: 2010. május 14., péntek, 09:30–15:30
Helyszín: ELTE PPK (Budapest, Kazinczy u. 23-27.)

 

 

Gabay Balázs 

ELTE Online

 

(forrás: ppk.elte.hu; elte.hu)


Vissza