Víztől vízig-olimpiai sport a Kopaszi-gáton
(2010-05-07)
Már csak öt hónap, és Budapesten, a Lágymányosi Egyetemi Campus szomszédságában eldördül a startpisztoly. Kezdetét veszi az egyik legnagyobb Világbajnokság, a profik mellett 4.000 amatőrt megmozgató Triatlon VB.
Ahhoz, hogy egy egyszerű földi halandó is elindulhasson, bizony le kell tudnia úszni 750 métert (a Kopaszi Öbölben). A felkészülésről és a részvétel feltételeiről beszélgettünk a helyszínen és az Interneten összegyűlt nagy számú hallgatósággal.
Az eddigi Triatlon Estektől eltérően, ahol általában 2 előadást hallgathattunk meg, most egy kerekasztal beszélgetéssel indítottunk, az idei, szeptember 8-12 között Budapesten megrendezésre kerülő Triatlon Világbajnokság kapcsán.
Vendégeink voltak: Kuttor Csaba (3× olimpikon, sokszoros magyar bajnok triatlonista), Boronkay Péter (paratriatlon világbajnok), Drommer Gyula (az Olimpiai Ötpróba főszervezője) és aki a beszélgetést levezényelte: Péter Attila, aki a VB első számú műsorvezetője lesz. (Igen, ő az a szpíker aki fergeteges hangulatot szokott csinálni a versenyeken.) Az Estet a Hunrun élőben közvetítette, a nézőknek interneten keresztül is lehetőségük volt kérdéseiket feltenni, melyeket vendégeink kivétel nélkül meg is válaszoltak.
A beszélgetés folyamán több témát is érintettünk. Az egyik magával a VB-vel volt kapcsolatos - felvilágosítást kaphattunk a távoktól kezdve, a helyszín megközelítési lehetőségein át, a nevezési díjakig. Kiderült, hogy a Szövetség jóvoltából mi, magyarok jóval kedvezményesebben nevezhetünk a VB-re. Az egyébként (versenymezzel együtt) 90.000Ft körüli összeg helyett akár már 19.900Ft befizetése mellett is rajthoz állhatunk válogatott mezben a sportág legnagyjobbjai mellett. Ehhez csupán annyit kell tennünk, hogy célba érkezünk a VB előversenyei közül legalább kettőn. Így akár egy teljesen amatőr sportolónak is lehetősége nyílhat világversenyen való részvételre.
Biztatásnak nem voltunk híján: igaz, egy triatlonverseny a maga összetettségével és már a táv méreteinél fogva is mondhatni felfoghatatlan, mégis teljesíthető - Kuttor Csaba szavaival „ha amatőr lennék, egy VB-n való indulást tartanám sportkarrierem csúcsának”.

(Forrás: polythlon.elte.hu)
A kerekasztal résztvevői szerint aki végigfutott már egy Vivicittát, megül a kerékpáron és valamennyire úszik is, az meg tud csinálni akár egy olimpiai távot is – hát még a sprint távot (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás) – a VB-n ugyanis mindkét távon lehet indulni. Persze szisztematikus felkészülés kell. Ebben maga a Szövetség is segít.
A Triatlon Szövetség honlapján megtalálhatók a folyamatosan frissülő, versennyel kapcsolatos információk, előversenyek, nevezési határidők, sőt még edzésterv is. A kerekasztal beszélgetés során felmerült a sportág népszerűsítésének kérdése is. Népszerűség, minimum olyan szinten, hogy az emberek legalább azt tudják, hogy melyik 3 számból áll a triatlon.
Eljutottunk, a mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás problémakörhöz: kell-e ahhoz olimpiai bajnok triatlonista hazánkban, hogy népszerűvé váljon szélesebb tömegek közt is a sportág, vagy először az embereket kell a triatlon felé csábítani, hogy legyen olimpiai bajnokunk? Bárhogy is lesz majd, vendégeink abban egyetértettek, hogy az itthoni rendezésű VB mérföldkő lehet a sportág szempontjából. Ezért is támogatják az amatőrök elindulását, illetve cél a VB eladhatóvá tétele is, részben az útvonal választásával, részben az előzetes reklámozással is. És ahogy Boronkay Peti mondta: " Mindenki hozzon magával még egy embert!"
Az este második részében, a kerekasztal beszélgetés után Plagányi Zsolt (Kovács Ági, Cseh László és más világklasszisok nevelőedzője) tartott előadást.

(Forrás: polythlon.elte.hu)
Először egy rövidfilmet nézhettünk meg, melyben végigkövethettük úszóbajnokaink karrierjét az első karcsapásoktól az olimpiai érmekig. Megbizonyosodtunk arról, hogy bizony „Lacika” (Cseh Laci) is volt pici. Majd az úszástanulás, és a megfelelő állóképesség eléréséhez szükséges edzéselméletről tudhattunk meg többet. Zsolt, aki 12 éve oktat, megerősítette, hogy igen, felnőttként is meg lehet tanulni jól úszni, persze nem kell egyből nagy eredményeket várni, és kitartóan kell edzeni.
Az úszás elég monoton sport, s hogy ez miként tehető kicsit élvezetesebbé, színesebbé, ahhoz is elmondott pár kulisszatitkot. Sok hasznos tanácsot is kaptunk, például, hogy a jobb, gyorsabb úszáshoz érdemes célzottan a technikát, a lazaságot, és az állóképességet fejleszteni. Megtudtuk, hogy szárazföldi gyakorlatokkal hogyan javítható a karmozgás, hogy még a tükör-trükk is bevethető, hogy a légzéstechnika fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, s ez szintén begyakorolható szárazföldön.
Kevesen gondolják, hogy ha nincs is lehetőségük úszásoktató irányítása alatt edzeni, egy társ is sokat segíthet, akivel akár páros gyakorlatok végezhetők, aki időt mér nekünk, vagy akár víz alatt búvárszemüveggel figyelve technikánkat mozgáskorrekciókkal segít bennünket. Az úszók sem külön úszásnemeket kezdenek tanulni a kezdet kezdetén, hanem variációs gyakorlatokat végeznek. Apránként jutnak el egy teljes úszásnem begyakorlásáig.
Tehát az egyik kulcsszó a technika elsajátítása és javítása. És ne aggódjon, aki csak mellben tud úszni: még az Ironman-ek között is van, aki a 3.800 métert mellben ússza le – és 12 órán belül teljesíti ezt az embert-próbáló távot. Fel a fejjel tehát: ússzunk és technikázzunk.
Az idei Triatlon Estek utolsó állomása május 13-án lesz, a Lágymányosi Sportnap keretében, a BEAC-csarnokban. Itt a triatlon harmadik ágáról, a futásról hallhatunk élvezetes előadást Molnár Sándortól, a TF Atlétikai Tanszékének vezető oktatójától, Az első kilométertől a maratonig címmel. Ezt követően a világ egyik legnehezebb, de legsikeresebb sportja, az Ironman profi sportolóinak hétköznapjairól tudhatunk meg kulisszatitkokat, világhírű magyaroktól.
(További információ: http://polythlon.elte.hu )
Borzák Réka

