Elte Online hírportál

 

Győri zakó és felsőház

(2010-03-25)

|More

Betöltés...

Világsztárok után léphetett pályára férfi futsal csapatunk a másodosztály Nyugati csoportjának utolsó alapszakaszbeli meccsén. A (számunkra) tét nélküli meccsen hazai győzelem született. Összefoglaló!

 

 

Vasárnap délután még 2000 ember ünnepelte a Győri Audi ETO női kézilabda csapatának legjobb négy közé jutását a Bajnokok ligájában, a Magvassy-sportcsarnokban. Hétfőn már egy másik sportág vette birtokába a létesítményt: a futsal. Nagyjából 6 óra magasságában a válogatottakal teletűzdelt (Madarász, Gyurcsányi, Lódi, Tóth Szabolcs) Dunatakarék ETO kezdte meg edzését, és körül-belül ekkortájt kördült ki az ELTE SE futsalosinak busza a Bogdánfy utcai BEAC-sporttelepről.

 

Csapatunk angyali nyugalommal készülhetett a mérkőzésre, hiszen dunaújvárosi győzelmével, és az AC Villám hazai pályán történt lemészárlásával (az eredmény még egyszer: 33-4!!) már korábban kikaparta magának a gesztenyét, vagyis az Nb II felsőházi szereplésének jogát.

 

A csendesen eltelő utazást követően könnyen megtaláltuk a sportcsarnokot, ebben több győri születésű játékosunk is a sofőr segítségére volt.

 

A játéktérre érve még elcsíphettünk néhány pillanatot az ország legjobb futsalosainak edzéséből, sajnos az öt a négy elleni védekezésről lemaradtunk.

 

Tóth Károly, ELTE-edző gyorsan rendet vágott a fejekben, elmondta a sorokat, és bátor, felszabadult játékot kért fiaitól. A játékvezetői öltözőben eközben némi zavart keltett a csúcstechnika megfelelő használata, végül azonban minden név a helyére került az elektronikus jegyzőkönyvben. Mindenki készen állt a meccsre.

 

A "körítés" nem mindennapira sikerült, ugyanis egyfelől a bajnokságban először, nagyjából 200 néző előtt léphetett pályára csapatunk, másrészről a kapu mögött, a tegnapi kézimeccsről itt maradt 15 ultra, akik a megszokott hatalmas hangerővel biztatták övéiket.

 

A kezdő sípszó elhangzásakor a futsal válogatott (volt) és a Dunatakarék ETO jelenlegi vezetőedzője, Kozma Mihály is a lelátón foglalt helyet.

 

Ahogy néhány sorral feljebb elhangzott, az ELTE játszhatott teher nélkül, a Győr 21 éven aluli fiataljai felett ellenben ott lebegett Damoklész kardja, hiszen vereség esetén veszélybe kerülhetett felsőházi tagságuk.

 

Ennek megfelelően az ETO erősebben, óriási szurkolás közepette kezdte a találkozót. Az egyetemisták a Pétervári - Kiss, Godány, Árendás, Piacsek ötössel védekeztek, és időnként támadtak. Pétervári Jani első nagyobb védésére a 4. percben volt szükség, rögtön utána jöhetett a következő mentés.

 

Nem sokkal később a kék-sárgák (ELTE) is veszélyeztettek, előbb Eőri került helyzetbe, majd a vonalbíró testéről induló támadás végén durrantottunk újra mellé. Ebben a periódusban mindkét oldalon sok hiba tarkította a játékot.

 

A 11. percben különösebb előzmény nélkül került előnybe a vendéglátó. Egy kivédekezett támadást követően balról érkezett a győri beadás, amelybe Kiss Gergő szerencsétlenül ért bele: 1-0 az ETO-nak!

 

Talán erre a gólra volt szükség, hogy csapatunkban felszakadjanak az érthetetlenül magas gátak, elkezdtek sorjázni az ELTE-helyzetek. Az egyik végén Siklós Özséb majdnem megszerezte a vezetést, de hatalmas lövése elzúgott a kapu előtt.

 

A 16. percben Tóth Karcsi időt kért, a mester érezte, egy kis koncentrációval megfordítható a meccs állása. Sajnos nem így történt.

 

Egy védők mögé belöbbölt labdára villámgyorsan startolt rá az egyik zöld-fehér (ETO) fiatal, Pétervári Jani viszont remekül robbant ki kapujából, és félig becsúszva hatalmasat mentett. Harsant a síp, és mindenki meglepetésére a játékvezető piros lapot húzott elő farzsebéből. Tóth Karcsi őrjöngött, és valljuk be nem ok nélkül tette ezt. A spori szerint kapusunk "..nem a szabad ladára csúszott rá, de ha szabad labda volt, akkor is kézzel sodorta el a támadó elől, a hatoson kívül.." Némiképp bizonytalan lábakon állt az induktív  érvelés, ellenben nem volt mit tenni. 120 másodpercen keresztül három mezőnyjátékossal kellett küzdenünk négy ellen.

 

Ahogy az általában lenni szokott, csigalassúsággal peregtek a másodpercek, cserekpausunk, Süke (Nagy Gábor) hatalmas védéseire is szükség volt az eredmény tartásához. Végül - néhol - heroikus védekezéssel sikerült kibekkelni az emberhátrányt, amivel gyakorlatilag véget is ért az első játékrész.

 

A szünetben Karcsi bátrabb támadójátékot, több labdatartást, és pontos lövéseket kért. Emellett gyorsan átvette a játékosokkal az emberfölényes támadási variációt. Utóbb kiderült, a tréner újfent jól prognosztizált.

 

Jót tett a pihenő, az első öt percben a zöld-fehér alakulat szinte ki sem jött a védekezőharmadból. Monspart talppal készítette le a lövést, Simon Gábor mellé durrantott. Az utolsó perces bombák mestere, Piacsek Máté szabadrúgásból lőtt, de ugyancsak célt tévesztett.

 

Az ETO talán először jutott el a kapunkig a második félidőben, amikor egy távoli lövésből Dömötör kettőre növelte a hazai előnyt!

 

A labda továbbra is ELTE-s lábakon járt, Simon a felsőlécet is eltalálta a 6. percben. Tóth Károly változtatott ekkor, és Eőri Jani helyett az újonc Varga Zoltánt küldte harcba. Zoli nem is teketóriázott sokáig, Simon Gábor erőből belőtt labdájára tökéletes ütemben érkezett a hosszún, és a kapuba belsőzte szépítő találatunkat: 2-1!

 

A gól újra felrázta csapatunkat, és egyre több veszélyes kontrát vezettünk. Egy újabb védelmi hiba azonban visszavetette a feltámadást, a győriek fiatalja egy az egyben, higgadt csel után lőtt Süke hálójába: 3-1 az ETO-nak!

 

A sárga-kékek (ELTE) nem adták fel, gyorsítottak játékukon, és körül-belül 80-20-ra módosították a labdabirtoklási arányt. Mindez azonban mit sem ért volna jó befejezés nélkül. A nagy kedvvel játszó Simon remekül ment el a bal szélen, centerezését pedig egy győri láb pofozta a hálóba: a győriek is megszerezték első öngóljukat, 3-2! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hosszú kapufánál érkező Varga a kapuba továbbított volna, kisalföldi segítség nélkül is.

 

Egy percre rá labdát vesztettünk elől, az ETO három a kettőben vezethette volna kapunkra a zsugát, Siklós azonban gyönyörűen szerelt, és azonnal indította az elöl ragadó Vargát. Az újonc egyetemista halálos nyugalommal bemutatta a lövést jobbra, majd a leülő kapus mellett a bal alsóba gurított: két perc alatt egyenlített az ELTE SE!

 

Győri időkéréssel folytatódott a meccs, nem sokkal ezután pedig összegyűlt csapatunk ötödik szabálytalansága is. Természetesen a hazaiak megpróbálták eljátszani a "nagy halált" egy-két test-test elleni párharc során, a játékvezető sípja azonban néma maradt. 

 

Az ETO U21 ekkor már a felsőházért támadott, ugyanis csak a két legjobb csoportharmadik kerülhetett a legjobb nyolc közé. A nyomás a 18. percre érett góllá: a győri játékos majdnem az alavonalról vágta a hosszú sarokba a labdát. Hangorkán, és kitörő öröm a köbön, másodszor is vezet a Győr!

 

1:13-al a vége előtt Tóth Károly meghúzta a szünetben előrevetített variácót, kapus helyett mezőnyjátékost küldött a pályára. Csapatunk azonban nem tudta már rendesen körbejáratni a labdát, így a vége: 

 

Dunatakarék ETO U21 - ELTE SE: 4-3!

 

Győzelmükkel a győriek is bejutottak a rájátszásba, csapatunk, az ELTE pedig második helyen (kiemeltként) végzett a Nyugati-csoportban. Íme a teljes tabella: 

 

1.     Balatonfüred   14     11     1     2     123     56     34        

2.     ELTE SE   14     10     1     3     102     50     31        
3.     Dunatakarék ETO FC U21   14     9     2     3     100     71     29        
4.     Dunaújvárosi Főiskola   14     4     6     4     80     68     18        
5.     FTC-Goldball U21   14     6     2     6     98     80     16       (-4 pont)
6.     Tolna-Mözs   13     3     0     10     53     102     9        
7.     Gödöllői Fortuna II.   13     2     3     8     78     72     9        
8.     AC Villám   14     2     1     11     46     181     7        

 (forrás: futsal-hungary.hu)

 

A Pesti csoportban a Nagykáta csapata 6-0-ra nyert, ami azt jelentette, hogy az Újpest futsalosainak minimum hét góllal kellett nyernie Gödöllőn. A lilák hihetetlen akarással, az utolsó percben betuszkolták a továbbjutást jelentő nyolcadik találatukat, így a negyeddöntőben Újpest - ELTE SE párharcra kerül majd sor!

 

Beharangozó nemsokára!

 

A nap zárásaként, a fővárosba visszaérkező ELTE focistái, a kezdődő Budaörsi Napok forgatagában nyugtatták torkukat néhány csepp alkohollal.

 

Hajrá, ELTE!

 

 

Gabay Balázs

ELTE Online

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Vissza