Elte Online hírportál

 

Újra legyőztük a Fradit!

(2010-02-19) 

|More

Betöltés...

Még pedig nem is akármilyen mérkőzésen. A végén újra izgulnunk kellett, de a CSAPAT végül lélekerősítő győzelmet aratott.

 

 

"..a csapat egysége megbomlott a második játékrészben, ez pedig nem vezethetett máshoz, mint pontvesztéshez.."

 

Tóth Károly, az ELTE SE edzője, szokatlanul élesen bírálta játékosait a Balatonfüred elleni 4-4-es döntetlent követően. Ha valaki látta a meccset, tudja, hogy 4-0-s ELTE-vezetés után, a csoportelsőtől elcsent egy pont helyett akár két elvesztegetett pontról is beszélhetünk. A mester elkeseredett nyilatkozata ennek fényében reális, kritikája pedig teljes mértékben "ül".

 

Ezért bírt óriási jelentőséggel a szerdai mérkőzés, melyen a Ferencváros U-21-es futsal csapata látta vendégül egyetemünk kispályás labdarúgóit. 

 

A Spartacus sporttelepére érkezve nem igazán kerített hatalmába bennünket az érzés: itt néhány esztendeje Európa legjobb klubcsapatai égtek meg. Pedig ez az igazság. A Domino-Honvéd pólócsapata a szomszédos uszodában intézte el világbajnokokkal felálló ellenfeleit 2004-ben, és került a kontinens tetejére (az Euroliga-döntőt már a Margitszigeten játszotta Kovács István csapata).

 

A sportcsarnok ugyan nem büszkélkedhet hasonló patinával, az ELTE játékosai ennek ellenére tisztelettel, és megfelelő elszántsággal érkeztek a létesítménybe.

 

Fél kilenc magasságában a vendégek trénere is megérkezett az öltözőbe. Karcsin látszott, nem mindennapi meccs előtt áll, hiszen a nemrég 81. életévét betöltő édesapját is elhozta a meccsre. Ennek szellemében, a megszokottnál némiképp érzelemsebb eligazítást tartott játékosainak.

 

Röviden kitért a múlt heti mérkőzés tanulságaira, és leszögezte: ez a csapat, összetartás és hit nélkül nem juthat fel a legjobbak közé. Ha viszont a csapattársak képesek egymásért küzdeni, és a csapat érdekét tartják szem előtt, akkor igenis van esély az első osztályra!

 

A Godány Balázs által vezényelt bemelegítést a szokásos csatakiáltás követte, látszott, az egyetemisták készen állnak a küzdelemre.

 

Amilyen felpaprikázott hangulatban kezdte viszont a meccset a csapat, olyan gyengére sikerült az első tíz perc.

 

Játékosaink mintha elfelejtetették volna a mozgásokat, a figurákat. Szinte semmi nem valósult meg a megbeszélt taktikából, sőt, ha Nagy Gábor kapus nem hárítja a ziccereket (több is akadt belőle), nagy bajba kerültek volna a kék-sárgák.

 

kétes körülmények között esett ferencvárosi vezető-találatot követően viszont egy csapásra megváltozott a csapat játéka, mintha kicserélték volna a játékosokat.

 

Támadásban beindultak a mozgások, és egy szép kombináció végén (Ternyák Miki játszott össze a jó baráttal, Eőri Janival) sikerült egyenlíteni.

 

Az ELTE egyértelműen átvette a játék feletti ellenőrzést, és a félidő második felében kegyetlenül megszórta a megzavarodott zöld-fehér fiatalokat.

 

Simon Gábor remek passzt kapott középen, és kíméletlenül belőtte vezető gólunkat, majd egy perccel később újra ő volt eredményes, miután talppal elhúzta a védő és a kapus mellett a zsugát.

 

Csapatunk varázslatos góllal tette fel a pontot az I-re. Egy mélységi passz Monspart Lacit találta meg a kapu előtt, aki jobbra mozgott, majd talppal gyönyörűen tálalta a labdát az érkező Kiss Gergő elé. Az újonc játékos nem is tétovázott sokat, inkább a hálóba lőtte a negyedik vendég gólt. Nyolc perc alatt négy gólt lőtt az ELTE, eldőlni látszott a mérkőzés.

 

A szünet így talán nem is jött olyan jól Tóth Károly fiainak. Az öltözőben a mester bunkerfocira sarkallta csapatát, a megszerzett labdákból pedig villámgyors kontrákat kellett vezetnie a játékosoknak. Az elmélet kész volt, lássuk mire mentek a srácok a gyakorlatban.

 

A Fradi - ahogy várni lehetett - megnyomta az első perceket, és beszorította kapuja elé az egyetemistákat. Egy talált góllal közelebb is férkőztek a házigazdák (2-4).

 

 A megbeszélt taktikát fegyelmezetten betartották a kék-sárgák (ELTE), és az elcsípett labdákból megpróbáltunk gyors ellentámadásokat vezetni - sikertelenül.

Vagy az utolsó passzok sikerültek hosszúra, vagy a befejezésbe csúszott hiba, a hazai kapu továbbra is érintetlen maradt.

 

A kispadon úgy gondoltuk, az üres kaput nem lehet kihagyni, Simon viszont másképp gondolta, maradt a kétgólos differencia.

 

Végül egy "három az egyes" szituációt sikerült eredményesen befejezni, Piacsek Máté megszerezte első bajnoki gólját az idényben.

 

2-5!

 

Azt gondoltuk, ezután hátra is dőlhetünk, sőt néhányan talán meg is tették ezt, de nem a hazai kispadon.

 

A fiatal ferencvárosiak nem adták fel, és bár sokáig valóban meddő fölényben voltak, egy hatalmas Süke-védést követően valahogy bekotorták harmadik góljukat.

 

Ezután megtörént az, amire az ELTE mestere sem számított a szünetben: mezőnyjátékosra cserélte kapusát a hazai gárda. A játék képe ezzel sem változott túl sokat, a vendégek védekeztek, a hazaiak pedig rohamoztak.

 

Az egyetemisták valamiért túlságosan is idegesek, kapkodóak voltak, és a megszerzett labdákat képtelenek voltak megtartani. Pedig lett volna lehetőség bőven, hiszen az FTC kapuja ekkor már üres volt, lett volna lehetőség gólokat szerezni. Sajnos ezt nem tették meg Siklósék, így viszont nyílt maradt a mérkőzés.

 

Sőt...

 

A 39. (utolsó) percben újra betalált a házigazda: 4-5!

 

Ekkor mindenkiben felsejlett a múlt heti pontvesztés, a pályán lévők azonban higgadtak tudtak maradni az utolsó másodpercekre, és ha nehezen is, de megnyertük a flúgos futamot.

 

Ferencváros U-21 - ELTE SE: 4-5!

 

A srácok diadalittas csatakiáltással búcsúztak a Szpari-csarnoktól. Lélekemelő győzelmet arattunk, mellyel sikerült feledtetni a Balatonfüred elleni összeomlást, és remélhetőleg sikerült csekély ajándékkal szolgálni trénerünk édesapjának, akinek ezúton is boldog születésnapot, és jó egészséget kívánunk!

 

Ma 19:30-tól Tolnán lép pályára csapatunk, a távolból is drukkoljon mindenki a csapatnak!

 

Hajrá, ELTE!

 

 

 

Gabay Balázs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza