Elte Online hírportál

 

Szép volt csajok!

(2010-01-21)

|More

Betöltés...

Hatalmas bravúrt vitt véghez női futsalcsapatunk azzal, hogy bejutott a Magyar Kupa elődöntőjébe. Az ellenfél az Nb I. egyik legjobbja, a Tolna Mözs volt. Emlékezetes csatát láthattunk.

 

 

A múlt vasárnap, a BEAC-csarnokba gyülekező szurkolók arcára alaposan kiült a heti fáradság, avagy az előző éjszakai mulatság okozta szarkalábak. A nyomott hangulatot (a kiírt kezdési időpontban még serdülő kosárlabdameccs zajlott a pályán, köszönjük, BEAC) aztán felpörgette a Ternyák Miklós ELTE-mester által vezetett bemelegítés.

 

A lányok jól mozogtak, legalább olyan jól, mint a negyeddöntőben a Salgótarján ellen. Az első osztályú ellenfél testén keresztül jutott a legjobb négy közé csapatunk, melynek felkészülését csupán az influenzajárvány és néhány szigorlat zavarta meg.

 

Az átmozgatást tehát nagy koncentrációval végezték a csajok, a másik oldalon melegítő tolnaiak eközben lezseren, nevetgélve hajtották végre a gyakorlatokat.

 

Bemelegedtek

(forrás: ELTE Online)

 

Az ELTE a Juhász - Molnár, Galgócz, Szöllősi, Szabó összeállításban kezdte a mérkőzést, a túloldalon a Molnár - Hodován, Kovács, Simon, Varga ötös várta a rohamokat. A hazai henger azonban elmaradt, igaz azt talán még a legvérmesebb szurkolók sem gondolták, hogy az ELTE fogja irányítani a meccset. A tolnaiak hamar felálltak, és elkezdték körbeadogatni a sündisznóállásba húzódó kék-mezeseket.

 

Hiába próbálta azonban sok-mozgásos taktikájával feltörni az ELTE-reteszt a vendégcsapat, Galgóczék állták a sarat. Ugyan az ESE csak pillanatokra tudta megtartani az első percekben a labdát, az már ekkor látszott, hogy picivel bátrabb játékkal meglephetné ellenfelét a hazai alakulat. 

 

Ternyák-mester folyamatosan rotálta csapatát, az első negyedórában szinte minden játékosa parkettre léphetett néhány percre. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a kontrákra is futotta az erőből. A 12. minutumban 2-3 passzból, villámgyorsan fejlődött fel a hazaiak ellentámadása, és majdnem megszületett vezető találatunk. Két perccel később már sem a szerencse, sem a Tolna hegyomlásszerű kapusa nem akadályozhatta meg az ELTE-gólt. Molnár Zsófi labdát szerzett saját térfelén, hintába ültetett egy védőt, gyönyörűen végigvezette a vonal mellett a zsugát, és körül-belül tíz méterről hatalmas gólt akasztott a hosszú ficakba.

 

1-0 az ELTE-nek!!

 

Hidegzuhany a javából, mármint tolnai oldalon. Az első osztály második helyezettje nem nagyon szokott hozzá, hogy oktassák a pályán. Nem is maradtak sokáig adósok a válasszal a látogatók.

 

Egy középen eladott labdából villámgyorsan az ELTE kapuja előtt találták magukat a sötét mezesek, és egy keresztpasszból kiegyenlítettek (1-1).

 

A szünet előtt nem sokkal az ESE visszavehette volna a vezetést, de a szépen középre bombázott szabadrúgásra késve érkeztünk a hosszún, így elmaradt az újabb hazai találat.

A fordulást követően az első félidőhöz hasonló játékban reménykedtek a kékekért szorítók, de a sors másképp rendelkezett.

 

Az ELTE megint bizonytalanul kezdett, Szöllősi Juliék talán mintha megijedtek volna az előttük álló hatalmas lehetőségtől. Természetesen azt mindenki előre sejthette, csapatunk addig tarthatja magát magasabban jegyzett ellenfelével szemben, amíg minimális hibaszázalékkal játszik. Ez viszont az idő előrehaladtával egyre nehezebb feladatnak tűnt. A hazaiak játékát leginkább a Molnár- Farkas tengely fűszerezte, ők voltak azok, akik egyéni villanásaikkal színt vittek a csapatba.

 

A nagyobb rutin és a jobb állóképesség végül győzedelmeskedett, és a Tolna, Varga révén egy perc alatt két góllal terhelte meg Juhász hálóját. Két perccel később Klézli is betalált (1-4), elúszni látszott a meccs.

 

Küzdöttünk, mindhiába

(forrás: ELTE Online)

 

A lányok ekkor utolsó erőtartalékaikat is mozgósították. Farkas Mónit szépen ugratták ki a bal szélen, és "Titi" a guruló labdát elemi erővel vágta be a rövid felsőbe. A kapusnak esélye sem volt...

 

Visszajött a meccsbe az ELTE SE!

 

A következő percekben megélénkült a játék, köszönhetően a hazaiak feltámadásának, és mindkét oldalon sorjáztak a helyzetek. Ha egy picit jobban összpontosítanak a lányok, még közelebb férkőzhettek volna a vendégekhez. Szép támadás végén az oldalhálót is megrezgettük, de újabb gólt már nem sikerült szerezni.

 

Ehelyett a sokadik remek kapuskidobásából a Tolna eldöntötte a továbbjutás kérdését: 2-5.

 

Ternyák Miki még megpróbálkozott egy időkéréssel, a hátralévő percekben azonban már nem sikerült gólt szerezni, így második félidei játékát tekintve megérdemelten jutott a döntőbe a Tolna-Mözs csapata.

 

A mieink már azzal hatalmas bravúrt hajtottak végre, hogy (egyedüliként a másodosztályból) az ország négy legjobb csapata közé verekedték magukat. Le a kalappal a lányok előtt, hiszen az utolsó másodpercig küzdöttek nagyobb tudású ellenfelükkel szemben, és megmutatták a szurkolóknak, hogy nem a véletlen műve volt eddigi menetelésük.

 

Szavaimat alátámasztják a mérkőzésen mellettem helyet foglaló szakember (az Universum női futsalcsapatának edzője) szavai, aki a lefújást követően csupán ennyit mondott: "kár, hogy nem az ELTE-t kaptuk a döntőben". Mindenki biztos lehet benne, ha mi jutottunk volna tovább, nem velünk akart volna játszani a mester.

 

A döntőben tehát a Tolna-Mözs csapata várja ellenfelét, aki a vasárnap sorra kerülő Univerzum-Vesta mérkőzés győztese lesz majd.

 

Lányok: köszönjük Nektek ezt a fantasztikus futball-élményt!

 

Szép volt, lányok!

(forrás: ELTE Online)

 

Folytatás az Nb II-es bajnokság felsőházában!

 

 

Hajrá, ELTE!

 

 

Gabay Balázs

 

ELTE Online 

 

 

 

 


Vissza