Cheerleadereink
(2010-01-18)
2009 vége óta gyakorol az ELTE Cheerleaders csapata, és várja a lehetőséget az első fellépésre. A közelgő esemény kapcsán megkértem Kovácsik Ritát, a pom-pom csapat vezetőjét, hogy mutassa be a lányokat.
Mutatkozz be kérlek az olvasóknak! Hol tanulsz, hol végeztél, mit dolgozol?
Kovácsik Ritának hívnak, és az ELTE PPK-n végeztem 2009 nyarán, rekreáció szakon. Aerobik versenyző múlttal rendelkezem illetve akrobatikus rock and roll-t táncoltam szintén versenyszerűen. Emellett aerobik edzőként dolgozom, illetve a SE TSK sportmenedzser szakán tanulok mesterképzésen.
Amerikában töltöttem 2008 nyarát, és sajátítottam el sok mindent a cheerleader tánc „műfajáról”, ami egyébként nem volt nehéz, mivel aerobikod alaplépésekre épít főleg a tánc, akrobatikus elemekkel tarkítva, amit pedig az akrobatikus rockis korszakomból ismertem. Tanítottam már táncolni gyerekeket és felnőtteket is, mivel az egyetemi évek alatt minden gólyabálra én koreografáltam a gólyatáncot, így tudtam mire vállalkozom.
Melyik áll előkelőbb helyen, az aeribik vagy a tánc?
Mindenféle táncot szeretek, de 8 évet versenyszerűen aerobikoztam és 8 évet versenyszerűen akrobatikus rockiztam. Jelenleg inkább a tanításra van csak időm a versenyzésre nem annyira.
Hogyan kerültél a cheerleader csapat élére, hogyan jött az ötlet, hogy az ELTE-nek legyen csapata?
A csapat életre hívását már tavaly kitaláltuk Pogátsa Zsuzsival, és az aerobik szakág sportösztöndíjasaként, az aerobikosaimból szerettem volna kiválasztani a legjobbakat, de sajnos nem volt annyira népszerű a sportág, hogy nagyon válogathattam volna. Idén Simon Gáborral újítottuk meg ezt az ötletet, és a jó PR-munka során nagyon sokan érdeklődtek, így meg is alakult a csapat.
Hányan vagytok a csapatban, nagyjából kik alkotják a „brigádot"?
A csapatban 25 lány van, de én nagyon örülnék, ha még többen lennének. Egyszerre 15-en tudnak színpadra állni, mert ennyi pom-pom van csak, de több táncunk is alakul már, így mindenki akkor és abban a számban tud fellépni amiben szeretne. A lányok, akik járnak hozzám nagyon lelkesek és ügyesek, nem mindenkinek van táncos előélete, de nem is kell, mert itt az összmunkán van a hangsúly, bárki aki kitartó, a csapat tagja lehet, és úgy érzem nagyon jó a hangulat az edzéseken. Az ELTE szinte minden karáról járnak hozzám lányok.
(forrás: ELTE Online)
Mik a céljaitok, milyen eseményeken szeretnétek majd jelen lenni?
A célom, hogy hagyományt teremtsek ezzel a dologgal az ELTE-n, illetve, hogy kis műsorainkkal népszerűsítsük az összes sporteseményt, ezzel növelve a mérkőzések látogatottságát. AZ ELTE-n kívül nem tudok olyan egyetemet, ahol lenne cheerleader csapat. Ezzel is élre törtünk:)
Emellett a sportélet fellendítésén is nagyon sokan dolgozunk, ez is egy kis részét képezi annak a célomnak, hogy szeretném, ha még több egyetemista sportolna. A futsal mérkőzéseken biztos jelen vagyunk, de mivel sok felkérés érkezik, szeretném ha minél több helyen ott lehetnénk.
Sokan USA - „majmolásnak” gondolják ezt a dolgot pedig itt nem erről van szó, hanem, hogy képviseljük az egyetemünket akár belföldön, akár külföldön, és ezzel is az összetartozást erősítsük.
Mikor és hol tartjátok az edzéseket, hogyan készültetek fel a feladatra?
Az edzések csütörtökönként az ELTE Mérnök utcai sporttelepén vannak hattól nyolcig. A zenékről mindig kikérem a csapat véleményét, aztán otthon összevágom és elkészítem a koreográfiát, amit megtanítok. Szakmai szempontól is fontos a bemelegítés és nyújtás az edzéseken.
Az edzésekért senkinek nem kell semmit fizetnie, csak hetente egyszer el kell járni edzeni, ezzel nem kerül sok időbe, így az elfoglalt egyetemistáknak is van rá idejük:)
Voltál már valaha hasonló kezdeményezés része?
Igazából az ELTE-n már elég sok mindent összehoztunk, mert tényleg szeretek szervezni és projektekben részt venni, remélem ez is jól fog sikerülni. A PPK animátor kör tagjaként korábban bulikat és gólyabálokat is segítettünk szervezni.
Mekkora az érdeklődés a cheerleaderség iránt?
Az érdeklődés szerintem elég jó, nagyon sok levelet és telefont kaptam, amikor elkezdtük. Remélem, hogy nem csak az érdeklődés nagy a dolog iránt, hanem kitartóak is lesznek lányok. Egyébként én mindig nagy örömmel fogadok mindenkit, aki szeretne jönni, mert mindig arra vágyom, hogy egyre többen legyünk.
Köszönjük az interjút!
A lányok a tervek szerint a Kocsmai Küzdősportok egyik januári "játéknapján" mutatkoznak majd be a nagyközönségnek. Az viszont már most biztosra vehető, hogy a február 8-i első futsal bajnokin már ott lesznek a pályán.
Hajrá, ELTE!
Gabay Balázs
ELTE Online

