Interjú Janecskó Andrással
(2009-11-23)
Janecskó András senior OB-n 1996-2009 között 15 bajnoki címet szerzett, ebből:
Rúdugrás 12, 6 fedett, 6 szabadtéri
Magasugrás 2 szabadtéri
Hármasugrás 1 szabadtéri
Nemzetközi versenyeken válogatott, viadalokon, UNIVERSIADE-n vezetőként, edzőként 20 alkalommal vett részt.
Mióta tanít a Tanár úr az ELTE-n?
1979. szeptember 1-óta.
Hogy vezetett az út ide, az ELTE-re?
Én először Kincsesbányán kezdtem általános iskolában tanítani, ahol 1971-től 1979-ig dolgoztam 8 évet. Akkor még nem ELTE volt, hanem Budapesti Tanárképző Főiskola, akinek a testnevelési tanszékvezetője volt a válogatott dobóedzője. Nekem már voltak válogatott atlétáim, ő egyszer eljött meglátogatni, Kincsesbányára, aztán elhívott Szombathelyre egy edzőtáborba és ott kérdezte meg tőlem, hogy lenne-e kedvem tanársegédnek idejönni. És én igent mondtam, így kezdődött.
Milyen órákat tanított és tanít még mindig a Tanár úr?
Kézilabdát tanítani hívtak ide, így indult, aztán a következő évben elment az úszás tanár, akkor úszást tanítottam. Utána divatba jött a zenés gimnasztika, akkor zenés gimnasztikát tanítottam, mellette még atlétikát. A 80-as évek közepétől elindult az edzőképzés, ott majdnem mindent tanítottam; sporttörténetet, sportpedagógiát, sportpszichológiát, edzéselméletet, szociológiát és tanítási módszertanon belül atlétikával kapcsolatos tárgyakat. Most, miután elindult nálunk a rekreáció képzés, voltak változások, itt különleges, új tantárgyak vannak, mint a természet- és környezetkultúra, ami a természetes környezettel kapcsolatos dolgokkal foglalkozik meg az épített környezettel és van motoros képességek területen belül koordinációs képességek óra is. Ezeken kívül általános testnevelésen van atlétika és van sporttörténet, ezt levelezős hallgatóknak is tanítom.
Mit gondol a Tanár úr az ELTE SE-ről?
Végeredményben a nevünk az, hogy ELTE ADSK, tulajdonképpen itt a kiindulópont az volt, hogy a BEAC 1988-ban nem tartott igényt az ELTE hallgatók közül azokra, akik nem első osztályú versenyzők voltak. És arra hivatkozva, hogy minek szaladgáljanak itt 5 métert ugró lány távolugrók vagy fiúk, akik 12 másodperc alatt futják a 100 métert, ők nem kellenek. Akkoriban még volt itt 200-250 testnevelő szakos. Volt olyan év, hogy 17 csapattal indultunk az ügyességi csapatbajnokságon, tehát közel 100 embert mozgattam meg egy-egy ilyen versenyen és rendszeresen mi nyertük a pontversenyt, tehát közel 300 pontot szereztünk a MAFC pontversenyen. A részvételi létszámunkkal még a TF-et (Testnevelési Főiskola) is leköröztük. Volt olyan, hogy 3 lány távolugró csapatunk indult, 3 magasugró csapat, tehát legalább 12-en tudtak 140 cm magasat ugrottak. A BEAC-nál a következő években, miután társadalmi egyesült, sokat foglalkoztak gyerekekkel, jelenleg is sok fiatal versenyző van, élvonalbeli versenyzőket akartak felmutatni. Az élvonalbeli versenyzők elsődlegesen válogatott olimpiai résztvevők, világbajnoki helyezettek, stb. voltak, akiknek a versenyzését, illetve az edzőtáborokat szponzorálni kellett, míg az ELTE hallgatóknak nem is nagyon volt lehetőségük sportolni rajtunk kívül. Vagy maradtak a régi klubokban, vagy ide igazoltak. Az ELTE SE ad helyet és lehetőséget azoknak a kosarasoknak, kézilabdásoknak és atlétáknak, akik mozogni szeretnének. Nagyon jó dolognak tartom, hogy az egyetemisták szabadteret kapnak arra, hogy a tollaslabdától a röplabdáig bármit kipróbálhassanak. Bár az ELTE anyagilag támogatja az ELTE SE-t, a termek használatával kapcsolatos kiadások sajnos mégis problémát jelentenek.
Arra a kérdésemre, hogy van-e híres tanítványa a Tanár úrnak vagy olyan akire büszke egy táblázatot mutatott amin szerepeltek azok az eredmények amiket a diákjai értek el. Szerintem a számok magukért beszélnek. :)
|
|
Bajnokok |
1-3.helyezettek |
1-6. helyezettek |
Válogatottak |
|
Kincsesbánya (1972-79) |
5 |
24 |
73 |
4 |
|
Bp. Tanárképző (1979-83) |
3 |
14 |
28 |
3 |
|
Bp., Honvéd (1983-87) |
6 |
18 |
43 |
4 |
|
BEAC-MAFC (1987-91) |
6 |
24 |
42 |
4 |
|
Csepel SC (1991-93) |
3 |
14 |
27 |
3 |
|
ELTE ADSK (1995-2009) |
36 |
68 |
96 |
4 |
|
MAFC (2001-2009) |
7 |
27 |
83 |
4 |
Összesen: 66 fő 189 db 391 db 26 fő
1982. RUSZE (Bulgária).jpg)
1983. POZMAN (Lengyelország)
1984. HALLE (NDK)
1985. JABLONEC (Csehszlovákia)
1986. DREZDA (NDK)
1991. DRÁMA (Görögország)
1992-96. TRIESZT (Olaszország) 4x
1995. CONSTANTA (Románia)
1993-2002. ISTAMBUL (Törökország) 8x
2003. DAEGU (Korea Köztársaság)
Olimpiára, VB-re, EB-re kijutott tanítványok:
Zsigmond Kinga, gerely Barcelona, Olimpiai játékok 10.
Horváth Gergely, gerely Peking, Universiade 3.
Molnár Kriszta, rúd EB, 7. hely
Ha esetleg szeretne valaki csatlakozni vagy sportolni, hogyan tud jelentkezni?
A sport.elte.hu oldalon megtalálható a telefonszámom és Papp Eszteré, aki a Fradi-ban volt távolugró, ő a diákcsoport vezetőnk, tudja az edzés időpontokat, nála lehet jelentkezni. Illetve aki érdeklődik, bármelyik edzésre lejöhet, és nyugodtan csatlakozhat hozzánk.
Precskó Lilian
ELTE Online
Vissza



