Floorball csapat az ELTE-n

A németeknél unihockey, a svédeknél innebandy, a finneknél salibandy neveken futó, nálunk csak floorballnak nevezett sportág egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban és ezen belül az ELTE-n is. Általános testnevelés és edzések keretében is kipróbálhatjátok magatokat a népszerű sportágban.
Floorball szabályok dióhéjban
A játéktér egy 40 x 20 m-es terület, amelyet egy 50 cm magas, lekerekített sarkú palánk fog körbe. A pálya téglalap alakú, a méretszámok a hosszúság x szélességet jelzik. A legkisebb megengedett méret: 36 x 18m; a legnagyobb: 44 x 22m. A palánkot hivatalosan hitelesíteni kell. A kapuk méretei: 160 x 115 x 40/65 cm. Mindegyik csapat legfeljebb 20 játékost jegyezhet be a jegyzőkönyvbe. Ahhoz, hogy a játékvezetők elindítsák a mérkőzést, mindkét csapatból legalább 5 mezőnyjátékosnak és 1 szabályszerűen felszerelt kapusnak kell megjelennie, különben az eredmény 5-0 lesz a vétlen csapat javára. A mérkőzés folyamán egy csapatnak legalább 4 játékossal kell tudnia játszani. A rendes játékidő 3 x 20 perc, két 10 perces szünettel, amikor a csapatok térfelet cserélnek. Tiszta játékidőt kell mérni. A rendes játékidő alatt mindkét csapatnak lehetősége van arra, hogy egyszer időt kérjen, amelyet rögtön, amint a játék megszakad, meg kell adni, és három sípszóval kell jelezni. Ha egy mérkőzés döntetlennel ér véget, de az eredményt el kell dönteni, akkor addig kell folytatni a játékot, amíg az egyik csapat gólt szerez. A mérkőzés folyamán bármikor és akárhányszor lehet cserélni. A mérkőzést két egyenjogú játékvezetőnek kell vezetnie és ellenőriznie. A kapus nem használhat ütőt. A kapusnak arcvédő maszkot kell viselnie, amely az IFF által hitelesített és a megfelelő jelzéssel ellátott.
Az ELTE csapata(i)
Egyetemünk két floorball csapattal rendelkezik. Az ELTE A a kluboknál leigazolt játékosokból áll, akik az edzésmunkát csapataiknál végzik. Ez a csapat képviseli az egyetemet az országos megmérettetéseken. Az ELTE B az edzésre lejáró emberekből áll össze, ők budapesti kupán indultak tavaly.
Korábban is volt floorball csapat az ELTE-n, kisebb-nagyobb sikerekkel, néha jól, néha kevésbé jól megszervezve. Ulicza Tamás tavalyelőtt vette át a csapat szervezését, tavalytól sportösztöndíjasként. Ezzel egy időben kezdett el szerveződni egy társaság az egyetemen , Froemel Károly vezetésével, akik azóta is járnak az edzésekre és a csapat gerincét adják.
Eredmények:
BEFS (Budapesti Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség) kupahelyezések:
A Budapesti kupa félévente kerül megrendezésre 10-12 csapat részvételével. Szokásosnak mondható, hogy ősszel gyengébb eredmények születnek, de tavasszal mindig sikerül javítani. Idén tavasszal nagy előrelépés volt, hogy már két csapattal képviseltette magát az ELTE.
2007 ősz - 9. hely
2008 tavasz - 4. hely
2008 ősz - 7. hely
2009 tavasz - ELTE A 2. hely, ELTE B. 11. hely
MEFOB:
2008. tavasz: 5 győzelemmel és 32-3-as gólkülönbséggel csoportelsőként zárt az ELTE csapata, ami a végén a 4. helyre volt elég. Csapatunkból került ki a bajnokság két legjobb pontszerzője: Jesch Dávid lett az első 22, míg Schauer Balázs a második 16 ponttal.
Keret: Kiss Attila (kapus) - Lakatos Anikó, Szoboszlai Krisztina, Jesch Dávid, Schauer Balázs, Hangai Attila, Berkó Csaba, Vörös László, Ulicza Tamás.
2009. tavasz: 2 győzelem, 2 döntetlen, 1 vereség, 9-9-es gólarány. Ez a csoport harmadik helyére volt elég a Corvinus és a Semmelweis mögött, de az új lebonyolítási rendszernek köszönhetően játszhattunk a másik csoport második helyezettjével az elődöntőbe kerülésért, ami sikerült is a BGF-et legyőzve. Az elődöntőben a szokásosnak mondható ellenfél, a BME aranygóllal lépett rajtunk túl. Ismételten a negyedik helyezést szerezte meg a csapat.
A bajnoki cím maradt a BME-nél. Legjobb pontszerzőnk, Gárdonyi András 8 ponttal a pontszerzők között a 6. lett.
Keret: Kiss Attila (kapus) - Kalmár Boglárka, Horváth Tímea, Hangai Attila, Gárdonyi András, Schauer Balázs, Alm Balázs, Lendvai Gábor, Rácz Ágoston, Ulicza Tamás.
Az edzések a SINOSZ Sportcentrumban vannak (1097 Budapest, IX. kerület, Könyves Kálmán körút 28., a Lurdy ház mellett).
Időpontok:
Hétfő 17:00-19:00
Péntek 19:30-21:00
Szeretettel várnak minden ELTE-s hallgatót, kezdőtől a profikig. Ütőt korlátozott számban tudnak biztosítani. Ezen kívül a Testnevelés Tanszék most már félévente legalább egy kurzust meghirdet az általános testnevelés keretében, félévek elején erre is lehet jelentkezni.
A csapat céljai:
A célokat két fronton határozták meg: felfelé és széltében. Felfelé: szeretnének előrébb lépni az országos porondon, és 2010 tavaszán döntőbe jutni és megnyerni a bajnokságot, valamint a budapesti kupán is jól szerepelni. Széltében: szeretnének minél több emberrel megismertetni ezt a csodás sportot, és minél több embert megmozgatni általa, valamint igyekszünk létrehozni egy floorball-os közösséget az egyetemen. Tehát a csapaton nem múlik, csak rajtatok, hogy közületek kerül-e ki az ELTE legújabb floorball tehetsége.
Egy kis kedv-csináló és információforrás:
http://hunfloorball.hu/
http://floorball.blog.hu/
http://floorball.blog.hu/2008/02/05/floorball
http://www.youtube.com/watch?v=kzSRR10h5jk
http://en.wikipedia.org/wiki/Floorball
Czékmán Ágnes
ELTE Online




