Mellbedobás - egy életérzés (2009-09-22)
Az ország egyik jelentős múlttal rendelkező kispályás női labdarúgócsapata a Mellebedobás, az ELTE jogi karáról. Szőllősi Juli csapatkapitánnyal rendhagyó interjút készítettem: a megszólított mesélt, a kérdező hallgatott. Végül mindenki jól járt.
Mikor, milyen körülmények között alakult a csapatotok? Futsaloztatok már korábban is együtt vagy az ELTE-n kezdtétek?
A csapat 2000 tavaszán alakult az ELTE ÁJK berkein belül. Szenográczky Zitával (volt ÁJK HÖK sportügyi elnökhelyettes) vérmes reményeket fűztünk a sportoktatás teljes hiányát szenvedő jogászlányok, illetve a tanárgárda megmozgatásához. Persze nagyon szerettünk volna a jogászbajnokságba bekerülni – némileg irigyeltük a Jurátus sportrovatain szereplő fiúkat.
A közelmúltig csak kispályás, 5+1-es csapatban gondolkodtunk, futsalozni tavaly ősszel kezdtünk.
Az eleje nehezen indult, betonpályát a HÖK-ön keresztül szereztünk, illetve gyakran mentünk a Margitszigetre, a Népligetbe játszani. Az edzéseket kezdetben – mint volt nagypályás játékos – Zita tartotta, az alakuló csapatból rajta kívül valamennyien az egyetemen kezdtünk rendszeresen focizni. Az alapcsapatból a közelmúltig 3-an maradtunk, ma már csak én járok rendszeresen meccsre és edzésre.
2002-től alakultunk át jogászcsapatból össz-ELTÉ-s csapattá: részint, hogy minél több hallgató járhasson edzéseinkre, részint, hogy egy állandó és rendszeresen versenyző csapat kovácsolódjon össze. Legtöbben a BTK-ról csatlakoztak, de volt TÓFK-os, IK-s, TTK-s, Phd-s hallgató csapattagjaink is.
Az első igazi edzőnk a jogászbajnokságból és az ELTE válogatottból híres Anh Vu lett, 2001-től. Vele az alapoktól kezdtük el: passzok, egyenes, belső, labdalevétel, rüszt, sprintek, stb. Ő volt az, aki nagyon bátorított az első időszakokban: vele indultunk először 2001 tavaszán jogászkupán a fiúknál, majd 2002-től rendszeresen a Jogászbajnokság B ligájában a BEAC-on. Ő segített minket abban, hogy női bajnokságokra is rátaláljunk, és bekerüljünk egy olyan vérkeringésbe, ahol rendszeresen alkalmunk nyílik akár budapesti, akár országos női versenyeken indulni. Ekkor lett Mellbedobás a nevünk. Mez: kék-fehér. (A divattal közelebbi barátságot ápoló kedves csapattársak szerint roppant csinos fehér gallérral. Asszem a Monaconak volt ilyen meze, na meg az Anal Terrornak a jogász A ligában).
2005-től jött a nagy váltás: Ternyák Miki lett az új edzőnk, az addigra TTK-s és jogász bajnokságban is híres és hírhedt gól- és cselgyáros (egyéb jelzők tetszés szerint). A korábbi alapozás után vele kezdtünk el igazán játszani, csapatjátékot építeni, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is, és a mai napig is ő foglalkozik velünk. Új mez: bordó-kék (Aston Villa, de ez nem neki köszönhető). :-)
2001-től főleg a pénteki jogász fiú bajnokság jelentette a versenyzést, és 1 női bajnokságban játszottunk Csepelen, illetve 1 alkalommal indultunk a TTK-s bajnokságban is, talán 2005-ben. Ekkor a fiú bajnokságban rendszeresen úgy játszottunk, hogy 1 fiú kapus, és 1 fiú mezőnyjátékos segített minket.
Kezdetben – természetesen – igen nagy vereségeket szedtünk össze a fiúktól, főleg a kupákon, ahol A ligás csapatokkal is összekerültünk. A BEAC-on 2007 tavaszáig játszottunk: a vége felé – a csúcson kell abbahagyni – nem kis büszkeségünkre rendszeres döntetlenek és egyre több nyert meccsünk volt. Nemegyszer hallottunk olyan megjegyzést fiú csapatoktól, hogy „jajjj, nehogymár a Mellbedobás izzassza meg őket”. Bár, ki tudja, hogy gondolták… Nem kis meglepetést és jó érzést jelentett viszont, hogy ezt követően is gyakran hívtak vissza a jogászbajnokságba a srácok, illetve 1 idényt játszhattunk a Vénjogászban is. Sajnos a fiú-focit abba kellett hagyni: a BEAC betonján a lány-ízületek gyorsabban koptak, és inkább a lány-versenyekre akartuk az erőnket koncentrálni.
Az egyetemi foci alatti legjeink – ahogy mi emlékezünk – többnyire a jogászbajnokságból:
Legnagyobb zakó: 12–0 Benn-fika, 2002 tavasz
Első nyert meccs: Jurentus ellen 1–0, 2003-ban, kapusunk Várkövi Krisztián volt, a gólpasszt Zita adta, és jómagam lőttem a gólt. (Ha érdekel valakit: rövid oldalon kapunak háttal, fordulásból, ballal a hosszúba középmagasan. Ez maximum azért érdekes, mert nem szokásom gólt lőni.)
Legnagyobb arányú győzelem: 4–0-ra a Jóbarátok ellen, 2004. ősz, 4–1 Fejreáll Madrid ellen, 2004. tavasz, 5–1 Ezüst tó kincse ellen, 2004-ben.
2003. ÁJK-s gólyatábor, bundaszagú győzelem: 7-esekkel nyertünk a gólyatábori fiú válogatott ellen – a dologhoz annyit, hogy mindkét csapat kapusa Csurgay András, Csufi (FEB) volt.
Borsa Melinda (ÁJK EHÖK elnök volt 3 évig): 2003-ban aranylabda-szavazáson volt eredményes, mert gólt ollózott a BEAC betonján... Kijárt neki.
Legjobb helyezés: B liga alsóház 3-4. hely (2003–2004).
Legnagyobb mélypont: amikor azt mondta rám az utolsó BEAC-os évünkben egy srác, hogy ilyen megátalkodott nőszeméllyel ő még nem találkozott, 10 perc múlva pedig már hülye k. voltam – a semmiért.
Amire büszkék lehetünk (illetve személy szerint én, Cúth Csabi szervezői érdemeit megközelítve):
- az alábbi, jogászbajnokságban híres kapusokat sikerült rendszeresen beszervezni: Bencze Berci (Szpartak), Nagy „Koma” Zsombor, Várkövi Krisztián, Varró Krisztián, Nagy Andris (Anal Terror), Tóth Bazsi (Macsó), és nagy kedvencünk, buzdítónk, drukkolónk, aki 3 évig védett nálunk: Csufi (FEB) (ritkábban Szabó Bence, Tapír, Tanka Józsi). És végül, de nem utolsó sorban, az egész egyetem Totója, kb 10 éve.
- mezőnyjátékosok: Ternyák Miki és Oross Andris a 2 legnagyobb gólzsák a jogász, és TTK-s, illetve a jogász és BTK-s bajnokságban, Anh Vu, (ők rendszeresen játszottak velünk), illetve Nagy Ádi, Szlivka Geri, Cseterics Krisztián, Szántó Dani, Futó Gabi, Gombik Geri, Sándor Csabi.
- kedvenc csapataink: jogászból: Anal Terror, 23-as csapdája, FEB, Bennfika, TTK-s bajnokságból: csakis a Torpedo Vodka.
- akit mi neveltünk ki: Ternyák Mikit (futsal NB I-be tőlünk igazolt, a cikket lásd a jogászfoci honlapján), Szlávi Annát (Újpest FC, nagypálya), illetve valamennyiünket: a futsal NB II-be kaptunk tavaly meghívást, és 2008-tól szerepelünk ott.
- üzenet a jogászban jelenleg is játszó csapatoknak: fiúk, el sem tudjátok képzelni, mennyi idióta bíró rohangál a pályákon… Géza sporit meg kell becsülni. :-)))
- amire volt jó a fiú-bajnokság: kitűnő kondit adott, és meccstapasztalatot – ahol legalább nem kell izgulni a tét miatt, mert mégiscsak esélytelenebbek vagyunk. Egy-két kirívó udvariatlanságot és erőszakos megmozdulást eltekintve a fiúkkal nagyon jó volt játszani, sokan ma is jobban szeretnek fiúkkal focizni, mint lányokkal. És persze a Jurátus lapjain szerepelni sem volt utolsó. De a lényeg, hogy megtanultunk küzdeni, helyt állni, és persze a jó hangulat, a csocsó, a zsíros deszka, a sör és a forralt bor feledhetetlenek, na meg a kellemes barátságok – vagy annál még több is.
Futsalozni tehát az ELTÉ-n kezdtünk valamennyien: időközben jöttek hozzánk nagyobb rutinnal rendelkező lányok is (pl. több nagypályás és háromnegyedpályás játékos, illetve a volt ifi válogatott, Galgócz Edina, aki jelenleg is irányítja az egyetemi női futball szervezését), de a futsal mindenkinek új terület. Erre az ELTE SE keretén belül jutott lehetőség, de több női kispályás bajnokságban is játszunk rendszeresen, hallgatói szerveződés keretén belül (Tanuló utcai, BME-s Villanyfényes Bajnokság, és télen majd a Kerék utcai, illetve a Cégek Ligája).
A csapat története ezzel nem zárult le, sőt....
A cikk folytatása következik.
Gabay Balázs
ELTE Online
