Elte Online hírportál

 

 

 

Mintha csak egy kisebb szentélybe toppantunk volna be, amikor is a minket fogadó sportos fiatalember, Székely Mózes az irodájába invitált bennünket. A helyiség különböző szegleteiben katonás rendben sorakozó bronzból, ezüstből illetve aranyból készült serlegek nyújtotta impozáns látvány mellett a helyenként kisütő nap és a 111 éves BEAC történetét felölelő könyvek remek hangulatot teremtettek ahhoz, hogy egy kicsit jobban megismerjük őt és az életét.

 

 

Először is, engedd meg azt, hogy gratuláljak az újdonsült kinevezéseidhez. Még mielőtt azonban ezekkel kapcsolatban faggatnálak, kérlek, mesélj egy keveset magadról az olvasóinknak!

 

 

Üdvözlöm a honlap minden kedves olvasóját, Székely Mózesnek hívnak. 1967-ben születtem Sopronban. Még a nyolcvanas évek legelején kerültem először közelebbi kapcsolatba az ELTE-vel, amikor is valamelyik ismerősöm addig mondogatta nekem azt, hogy milyen jó dolog is lenne fizikus szakra felvételizni, míg végül ’85-ben ténylegesen oda adtam be a jelentkezésemet. Az első három évem relatíve normálisan telt el. Ezt követően, a rendszerváltás idején egy tantervet kezdtünk el kidolgozni a fizikusok számára, illetve jómagam belecsöppentem a hallgatói élet szervezésébe. Ezeknek a tevékenységeimnek köszönhetően két és fél év kihagyás után 1994-ben diplomáztam le. Még ugyanabban az évben a természettudományoktól „átigazoltam” a társadalomtudományok területére: ösztöndíjas doktoranduszként vettek fel a szociálpszichológia PhD-re, amelyet szintén sikeresen teljesítettem. Ezt követően 1997-ben álltam munkába, ugyanakkor, mint egyetemi oktató a mai napig nem szakadtam el az ELTE-től.

 

 

Mikor és hogyan alakult ki benned a mozgás iránti vonzalom? Ki - esetleg mi - volt rád olyan inspiráló hatással, hogy miatta rendszeresen sportolásba kezdj?

 

 

Tudod, a nyolcvanas években - amikor még én is csak gyerek voltam - még úgy működtek a dolgok kis hazánkban, hogy a sport az egyféle kiemelkedési lehetőséget biztosított sokak számára. Mindamellett, hogy az unokabátyáim élsportolók voltak, akkoriban még bennem is ott rejtőzött a kisördög, hogy aktivizáljam magamat a sportolás terén. Ennek köszönhetően aztán több válfaját - asztalitenisz, vízilabda - is kipróbáltam, míg végül a vívásnál kötöttem ki. Nagyon a szívemhez nőtt az a sportág, azonban korántsem annyira, hogy esetleg válogatott, élsportolói szinten kezdjek el vele foglalkozni. Részben ennek is tudható be az, hogy az első egyetemi éveim kezdetétől egészen 39 éves koromig kellett várni arra, hogy visszatérjek a sportokhoz.

 

 

Miért éppen a triatlon mellett kötelezted el magad? Hiszen az öttusa árnyékában ennek a sportágnak nincsenek olyan nagy hagyományai.

 

 

Tudnotok kell azt, hogy a triatlon egy új keletű, mindösszesen alig 30 éves sportág, így talán nem meglepő az a tény, hogy még nem olyan nagyon elterjedt a nagyközönség körében, mint akár az általad emlegetett öttusa. Én is a gyermekeim révén kerültem legelőször közelebbi kapcsolatba vele. Sokszor vittem őket ilyen-olyan versenyekre, mígnem egy alkalommal úgy döntöttem, hogy ha már ott vagyok velük, miért is ne vehetnék részt egy ilyen megpróbáltatáson. Végül olyannyira rákaptam az ízére, hogy ma már rendszeresen megmérettetem magam. Tulajdonképpen ez lenne a rövid története annak, hogy miért is éppen a triatlon mellett tettem le a voksomat. Illetve egy nagyon jelentős változás következett be 2007-ben, amikor is itt az ELTE-n, a már működő kis triatlonos csapattal, valamint Horváth Ákos fizikus kollégámmal úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a 20 éves hagyományaira építkező Polythlon Triatlon Klubot. Az akkori ELTE EHÖK elnökét kerestük meg azzal, hogy hol is tudnánk ezt a szakosztályt létrehozni. Mivel akkoriban még nem létezett az ELTE SE, így tulajdonképpen egyetlen mentsvárként a BEAC maradt, ahol ezt meg is lehetett valósítani.

 

 

Ahogyan a legtöbb sportág esetében, így a triatlonon belül is számos kategóriát lehet megkülönböztetni. Te melyikben szoktál versenyezni, illetve az úszás, futás, kerékpározás trióból van-e kedvenc számod?

 

 

Valóban sokféle kategóriában rajthoz állhatnak a résztvevők, de még mielőtt ezeket felsorolnám, azt tudnotok kell, hogy a triatlon több szempontból is különleges más sportágakhoz képest. Egyrészt azért, mert olimpiai sportág - 2000 óta van rajta az olimpia műsorán -, másrészt pedig folyamatosan befogadja az amatőröket, akik így akár egyszerre indulhatnak a profi versenyzőkkel egy-egy nagy világverseny keretein belül. Magyarán szólva, a triatlon nem tesz különbséget abban, hogy valaki még csak ismerkedik a sporttal, vagy esetleg már Európa-bajnoki címmel is rendelkezik. Visszatérve a kategóriákhoz: 18 éves kortól ötéves bontásban alakították ki a korcsoportokat. Ami pedig a versenytávokat illeti: a triatlon tulajdonképpen a Hawaii-szigeteken megálmodott Ironman-nel - 3800 méter úszást, 180 km kerékpározást és egy maratoni futást foglal magába - indult, az összes többi pedig mind belőle jött létre. A későbbiekben ahhoz, hogy ez a sportág egyáltalán bekerülhessen az olimpiára, illetve, hogy mások számára is elérhető lehessen, rövidebb távokat is eredeztettek ebből. Van egy úgynevezett féltáv - ami egy külön sorozat az Ironman-en kívül -, amely során értelemszerűen mindennek „csak” a felét kell teljesíteni. Végül az eredeti távot elnegyedelték - ez a rövidtáv -, aminek eredményeként tulajdonképpen az olimpián teljesítendő távolságot kapjuk. Ezt a rend kedvéért azért elmondanám: 1500 méter úszás, 40 km kerékpár, 10 km futás. Versenyeket rendeznek még ennél rövidebb távokon is: ez az úgynevezett sprinttáv, amit természetesen úgy kell érteni, hogy még a jobb versenyzőknek is 50-55 percig tart a végrehajtása. Természetesen a gyermekek részére még az említetteknél rövidebb versenytávok is léteznek.

 

 

És gyorsan tegyük hozzá, hogy bármilyen triatlonos rendezvényről is legyen szó, az esetek többségében ott találkozhatunk veled a startvonalnál. Szerintem ez igencsak megsüvegelendő teljesítmény egy háromgyerekes, már a negyvenet is betöltő családapától. Mi motiválja már ilyenkor az embert abban, hogy újra és újra rajthoz álljon?

 

 

Már?A „még” használata sokkal helytállóbb lenne, ugyanis ebben a sportban a legtermészetesebb dolognak számít az, hogy tapasztalt hölgyek és 70-80 éves úriemberek gyürkőzzenek neki egy-egy távnak. Nem állítom, hogy biztosan megérem majd ezt a szép kort, de a 40-50 évesek korosztálya az indulók között az egyik legdinamikusabbnak tekinthető. Ezért is igyekszem minél több viadalon elindulni. Nyilván mindenki számára a legérdekesebbnek az Ironman kategóriája ígérkezik, amelyet nekem eddig kétszer sikerült teljesítettem. A kevesebb rutinnal rendelkező versenyzőket illetően a kor előrehaladtával komoly helyzeti előnyre tehet szert az ember, ugyanis a hosszabb távoknak akad egy olyan sajátossága, hogy nagyon sok energiát emészt fel, amit a versenyen ott helyben kell pótolni. Azzal, hogy az ember egyre idősebb lesz, azzal egyetemben úgy lesz lassabb az anyagcseréje is. Ez annyit tesz, hogy az ember idősebb korban sokkal lassabban égeti el az energiát, amiből rögvest adódik az idősebb korosztálynak a fiatalabbakkal szembeni helyzeti előnye. Ez a gondolatmenet pedig magában hordozza a választ arra a kérdésre, hogy a fiatal élsportolók - 20-25 évesek - miért is gondolkoznak sokat azon, hogy mikor is csinálják meg az első Ironman versenyüket. Ez a szám a teljesítésről, s nem pedig a gyorsaságról és az idővel való versengésről szól, legalábbis a többségnek. Úgyhogy közel sem biztos az, hogy csak a húszéveseké a világ, legalábbis ilyen téren.

 

 

Az eddig elhangozottakból egy céltudatos, végletekig kitartó vezéregyéniség személyisége formálódhatott ki rólad az olvasók szemében. Ezt a képet tovább erősíti az a tény is, mely szerint már az egyetemi évek során is meglehetősen aktívan igyekeztél kivenni a részed a rendezvények szervezéséből. Legalábbis erről árulkodnak az egyetemünk különböző karainak hallgatói önkormányzatainál eltöltött időszakaid.

 

 

Semmiképpen sem nevezném magamat vezéregyéniségnek. Életemben először és minden bizonnyal utoljára akkor éreztem ezt, amikor diákvezér voltam. Ellenben aki egyszer megízleli ezt a dolgot, annak az élete hátralevő részére is biztos nagy hatással lesz. Sokkal inkább egy, a létrehozásban segítő embernek érzem és tartom magam. Mint már az interjú elején említettem, az első három egyetemi évemet követően sikerült némi betekintést nyernem a hallgatói élet megszervezésével járó dolgokba. Néhány társam segítségével létrehoztuk az ELTE TTK Hallgatói Önkormányzatát, sőt a későbbiekben az egyetem önkormányzatát is vezethettem. Részt vettem az OFÉSZ, a HÖOK elődjének alapításában, hovatovább elnökségi tagja is voltam. Miután mindennemű tanulmányaimat befejeztem, 2004-ben az akkori rektortól egy olyan felkérést kaptam, hogy vegyem kézbe a tudományszervezés, innováció és pályázatok ügyeinek központi megszervezését. Ezeknek a koordinálására hoztuk létre Tudományszervezési, Pályázati és Innovációs Központot, amelynek tudományos igazgatóként voltam a vezetője 2004 és 2007 között. Az ELTE-vel való kapcsolatom tehát oktatóként, szervezőként, hallgatóként alakult az immáron elmúlt 25 esztendőben.

 

 

 

Azóta pedig az ELTE-BEAC Polythlon Triatlon Klub szakosztályvezetőjévé, sőt a sportág egyik emblematikus figurájává váltál. Milyen feladatok koordinálásával jár együtt az egyesületnél betöltött pozíciód?

 

 

Emblematikus figura majd talán csak akkor leszek, ha még húsz évig egyfolytában triatlonozom és ezzel majd azok közé tudok bekerülni, akik ezt az utat már bejárták előttem. A feladataim kapcsán legelőször is azt szeretném megemlíteni, amiben komolyat léptünk előre, akár a triatlonban, akár más sportágban. Ez pedig nem más, mint az egyetemi sportnak a felvállalása, amely terén elég nagy az elmaradás ebben az országban. Nagyon sok területen kellene előrelépni ahhoz, hogy az egyetemi sportot sokkal szélesebb tömegekhez juttathassuk el, és ezáltal sokkal előrébb legyünk vele. A szakosztálybeli munka is tulajdonképpen arról szól, hogy hogyan is lehetne elérni az egyetemi hallgatókat. Hogyan lehetne megszólítani azokat, akik szívesen vállalnák a rendszeres mozgást. Kezdve azoktól, akik hetente csak egy-két alkalommal, amolyan hobbi jelleggel mozognak egészen azokig, akik a doktoranduszi, vagy nappali hallgatói munkájuk mellett egy komolyabb versenyzést is bevállalnak. Ezt a két réteget egyébként sokszor egészen különbözően kell(ene) kezelni, különbözően kell(ene) segíteni az ő munkájukat, de én azt hiszem, hogy csak őrájuk támaszkodva lehet az egyetemi sportot fellendíteni.

 

 

 

Mekkora részvételnek örvendenek az egyesület edzései? A BEAC sporttelep nyújtotta lehetőségek mennyire ideálisak a versenyekre való felkészüléshez?

 

 

A Triatlon Klubnak hozzávetőlegesen száz tagja van, ebből körülbelül 50-en „tették le a szavazatukat” a versenyzés mellett. Mintegy húsz-harminc ember jár le közülük rendszeresen, heti 3-4 alkalommal edzésre. Ennél többen vannak azok, akik egy-két alkalommal néznek le hozzánk, illetve meglehetősen nagy a száma azoknak, akik saját maguk tervezik és csinálják az edzéseiket. Miután Budapest egy óriási város, így nagyon nehéz összeegyeztetni azt, hogy egy helyszín mindenkinek jó lehessen. A Lágymányosi Campus egyébként ideális lenne a versenyekre való felkészüléshez. Ugye létezik egy atlétika pálya itt a sporttelepen, mellette található egy kis uszoda és a kerékpározásban sem rosszabbak a lehetőségek, mint bárhol másutt a fővárosban. Például a hegyek elég közel vannak, oda is ki lehet egészen bátran tekerni. A gondok ellenben ott kezdődnek, hogy ezek a létesítmények nincsenek az ELTE birtokában. Az uszoda is és az atlétika pálya is a Műegyetemmel közös területen találhatóak, mindennapos üzemeltetésüket ők látják el. És mindez bizony azt jelenti, hogy az ELTE számára nagyon korlátozottak a lehetőségek ezek igénybevételére. Pillanatnyilag az atlétika pályára a hallgatóknak nagyon kedvező, korrekt áron lehet bejutni - 600 forint havonta-. Sajnos az uszoda már tud ilyen kedvezményeket nyújtani az ELTE-sek számára: 24 ezer HUF negyedévre a bejutás, ami tekintettel arra, hogy egy 25 méteres tanmedencéről van szó, árérték arányban nem éppen a legkedvezőbb Budapesten. Amennyiben a két egyetemnek sikerülne megállapodni valami kedvező konstrukcióban, akkor ez egy óriási segítség lenne mindenkinek. Nekünk, triatlonosoknak szerencsénk volt az elmúlt két évben, ugyanis sikerült a Műegyetem vezetésével a klub tagjainak számára egy olyan megállapodást kötnünk, amelynek köszönhetően műegyetemi belső áron tudták biztosítani nekünk az uszodát. Sajnos a jövőre vonatkozóan már nem tudok ilyen biztató kijelentéseket tenni. Az uszodával kapcsolatban a legkülönbözőbb elképzelésekről lehet hallani a Műegyetem oldaláról. Az is benne van a pakliban, hogy esetlegesen megszüntetik ezt a létesítményt. Az atlétikapályával kapcsolatban jelenleg is folynak a tárgyalások az ELTE és a BME között arról, hogy annak jövőbeli használata hogyan alakuljon. A triatlonosok számára ez az egyezkedés gyakorlatilag azt jelenti, hogy keresnünk kell más lehetőségeket, amiből persze nem túlzottan sok van a fővárosban. A Margitsziget jelenthetne gyógyírt a bajainkra, s éppenséggel bele is férhetne az ELTE soktelephelyes működésébe egy ilyen. Mi természetesen szeretnénk a Lágymányosi Campust megőrizni. Ez nem feltétlenül a triatlonosok vágya, hiszen 40-50 ember el tud menni máshova is sportolni. Sokkal inkább azért lenne fontos, mert nagyon sokan vannak, akik szívesen űznének különböző sportokat, és ha ez a terület nem tudja ezt szolgálni, akkor nem nagyon van olyan hely, ahova menni tudnának.

 

 

 

A sportág iránt tanúsított megingathatatlan hitednek, megbízhatóságodnak és kitűnő munkádnak köszönhetően ebben a hónapban előbb a BEAC ügyvezető elnöki pozíciójával bíztak meg, majd néhány nappal később az MTSZ elnökségi tagjai közé is beválasztottak. Miként élted meg ezeket a kinevezéseket?

 

 

Még az elején nem árt leszögezni azt, hogy ennek a kettőnek semmilyen köze sincsen egymáshoz. Mindkettő nagy megtiszteltetés a számomra. Hadd kezdjem az utóbbival, mert az valamennyivel egyszerűbb! A Magyar Triatlon Szövetségben elég sok olyan gond merült fel az utóbbi időben, ami miatt a triatlonos társadalom változtatni kívánt a rendszer működésén. Úgy gondolták, hogy a szabadidős és a korosztályos amatőr sport területén tudnék nekik segíteni, és valószínűleg ezért választottak be az ottani megújult elnökségbe. Ennél sokkal izgalmasabb az ELTE számára a BEAC. Én nem szerettem volna az egyesületnek tisztségviselője lenni. Nyilván, mint szakosztályvezető örömmel vállaltam volna az elnökségi tagságot, de ennél tovább én nem szerettem volna menni. Ezzel szemben a BEAC régi nagy szakosztályai - atlétika, labdarúgás, sakk, triatlon - úgy gondolták már a múlt év végén, hogy jelentősen meg kell változtatni a klub működését. Ezen belül is alapjaiban kell megváltoztatni az ELTE-hez fűződő viszonyát. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy térjünk vissza ahhoz a száz-száztíz, idén már száztizenegy éves tradícióhoz, ami azzal kezdődött, hogy Eötvös Loránd megalapította a BEAC-ot azzal a céllal, hogy a budapesti egyetemi sportnak egy bázisát hozza létre. Napjainkban egy külső, kevésbé szakavatott szemlélődő számára ez a klub új jelenik meg, mint az ELTE sportegyesülete. Ezzel szemben az elmúlt 10-15 esztendőben volt egy együtt nem működés a két fél részéről. Ennek az eredménye nagyjából az lett, hogy az ELTE és a BEAC sportja meglehetősen leépült és a lehetőségek erősen beszűkültek. A Küldöttgyűlés tagjai által hozott döntés értelmében - melyben kulcsszerepe volt a legnagyobb szakosztályoknak is - a jövőben a klub elsődleges célja az, hogy változtassuk meg az elmúlt évtizedben tapasztalt haladási irányt és a BEAC legyen ismét az ELTE sportegyesülete.

 

 

Milyen dolgok tartoznak egy ügyvezető elnök feladatkörébe?

 

 

Az elsődleges cél, hogy az ELTE és a BEAC működjenek együtt minden lehetséges területen, ami a sportot illeti. Ezt annyit tesz, hogy az egyetem hallgatóinak és munkavállalóinak minden sporttal kapcsolatos igényeit igyekezzen kielégíteni az egyesület. Személy szerint ebben a folyamatban azt a feladatot tudtam elvállalni, hogy a következő egy-két évben megpróbálom a két félt a lehető legközelebb hozni egymáshoz. Az eddigiekből már kiderült, hogy elég sokat és elég régóta dolgozom az ELTE-n. Ezáltal viszonylag sok ismerettel rendelkezem az egyetemen uralkodó belső viszonyokról és az intézmény működéséről. Az elmúlt két évben a BEAC-ról is volt szerencsém elég sok mindent megtudni és a sporttal kapcsolatban is sok információt sikerült összegyűjtenem. Remélem, hogy hozzá tudok ahhoz járulni, hogy kettőjük viszonya rendeződjön és egy olyan tárgyalási pozíció alakulhasson ki a felek részéről, ahol megkeresik egymást és hallgatnak is egymásra. Azt látni kell még, hogy az új elnökségben én csak az egyik ELTE-s vagyok. A klub elnöke dr. Kiss Ádám személyében újból egy ELTE-s professzor lett. A 13 tagú elnökségben pillanatnyilag 7 egyetemi polgár található- beleértve a rektor és az ELTE EHÖK képviselőjét is -, ami az én megítélésem szerint garancia lehet arra, hogy az ELTE és a BEAC-on működő szakosztályok között egy összhang alakulhasson ki.

 

 

Sőt, értesüléseim szerint a BEAC újonnan megválasztott elnökségének első, alakuló ülésére már a múlt hét folyamán sor került. Mik voltak azok a legfontosabb napirendi pontok, amelyek már szóba kerültek azon a megbeszélésen?

 

 

Ez egy bemutatkozó ülés volt, ahol azon túlmenően, hogy az elnökség megköszönte a korábbi vezetőknek a munkájukat, elsősorban arról beszéltünk a szakosztályok vezetőivel és az elnökség tagjaival, hogy milyen úton-módon tudnánk továbblépni és merre tudnánk előrehaladni. Azt kell mondjam, hogy ez az elnökségi ülés egy üde színfolt volt a BEAC életében. A szakosztályoktól temérdek ötletet kaptunk arra vonatkozólag, hogy hogyan is lehetne az egyetem munkáját segíteni. Hogy csak néhány példát említsek: a kosárlabdázók felvetették, hogy évekkel korábban olyan ELTE-Kupát szerveztek, amelyen 40(!) ELTE-s csapat vett részt. Ma ez hatalmas számnak tűnik, de rögvest hozzá kell tennem azt, hogy akkoriban fele annyi hallgatója sem volt az egyetemnek. Ez egy hihetetlennek tűnő sportaktivitást takar. De hogy ne csak a hallgatókról, hanem a munkavállalókról is szót ejtsünk: felvetődött, hogy az egyetemen dolgozók gyermekeit fogadja valamilyen kedvezményekkel a BEAC. Hiszen így nem csak a jövő ELTE-seit, hanem az ELTE-s dolgozókat is közelebb lehet csalogatni a mozgáshoz, a klubhoz. A nagyon sok ötlet mellett természetesen a munkát is elkezdtük. Felvettük a kapcsolatot a sportért felelős rektorhelyettessel, Fazekas Mariannával és az egyetemi hallgatói önkormányzattal. Szeretnénk a karokkal is leülni és beszélni a jövőképről. Remélhetőleg ez a közös munka, amit elkezdtünk hamarosan konkrét javaslatokban is testet fog ölteni. Ebből kifelé legelőször talán az fog látszani, hogy szeretnénk a klub honlapját megújítani. Ezt nem egy partizánakció keretében képzeljük, hanem az ELTE sport honlapjaival kart karba öltve. Célunk az, hogy a lehető legtöbb információt eljuttassuk a sporttal kapcsolatban az ELTE-sekhez, s talán ez már önmagában is javítani fogja a lehetőségeket. A másik terület, ahol elkezdtük az együttműködést az EHÖK-kel, és ahova a mai napon hivatalos vagyok, az a sportösztöndíjak átadása. Bízom benne, hogy ha csak néhány szó erejéig, de lesz lehetőségem beszélgetni az ösztöndíjasainkkal is.

 

Milyen szerepet tölthet be az elkövetkezendő időszakban az immáron 111 éves BEAC a magyar sportban?

 

 

A múlthoz képest komoly elmaradásunk van ezen a téren. Némileg ezt támasztja alá a SOSZ - Sportegyesületek Országos Szövetsége - éves ranglistáján a 20-30. helyezés között elfoglalt pozíciónk. Hogy valamelyest fentebb kússzunk ebben a rangsorban, ahhoz nagyon sokat kell dolgoznunk. Az ELTE-vel egyetemben elsősorban az amatőr sportot szeretnénk felfejleszteni, de azokat az értékeket, amiket a BEAC a versenysportban elért - gondolok itt elsősorban az atlétikára és a sakkra - mindenképp szeretnénk megtartani. Ha az egyetemmel való együttműködés rendeződik és kialakul egy közös jövő, akkor ebben mind az amatőr sportot, mind a versenysportot szerintem olyan magas szintre tudjuk emelni, hogy középtávon akár az ország első húsz egyesülete közé kerülés is elképzelhető.

 

 

Az elmúlt hónapokban egyre több vészjósló hangot lehetett hallani a klub egy-két szakosztályának jövőjével kapcsolatban. Mennyire konszolidálódott a helyzet az elmúlt időszakban?

 

 

A helyzet nem könnyű. A ténylegesen működő szakosztályok igencsak nehezen tudják előteremteni a létesítményhasználathoz szükséges forrásokat. A klub előző vezetősége és az egyetem közti együtt nem működésből kifolyólag kétségtelenül kialakult egy kisebb huzavona. De immáron három-négy hónap távlatából visszatekintve, mostanra bátran kijelenthető az, hogy ezek a hangok már elcsendesedtek és az új elnökség, valamint az ELTE is minden bizonnyal azon lesz, hogy nehogy ismét felerősödhessenek ezek.

 

 

Egy vidéki, az ELTE-re most felvételiző diák számára milyen sportolási lehetőségeket tud nyújtani a BEAC?

 

 

Legelőször is meg kell szólítanunk szeptemberben a gólyákat! A régi hagyományokat felidézve azt szeretnénk elérni, hogy az első egyetemi lépések alkalmával a gólyák ne csak az ELTE kurzusaiból kapjanak egy kínálatot, hanem a sportolási lehetőségekből is. Akár a BEAC, akár az ELTE SE színeiben szerepeljenek, a lényeg az, hogy minél többen mozogjanak rendszeresen. És nem csupán a versenyszerűen sportolók, hanem a mozgást hobbiszinten űzők, a hetente akár csak kétszer egy-egy órát sportolók száma is növekedjen. Azt még tudni kell a tisztán látáshoz, hogy korábban kötelező volt az úgynevezett általános testnevelés. Amíg a közoktatásban minden diák hetente többször is részt vesz tornaórákon, addig a mozgás lehetőségéről az egyetemeken a hallgatók önmaguk rendelkeznek. Ez az, ami az ELTE esetében közel nullára redukálódott az elmúlt időszakban. Volt olyan, amikor kötelező volt, olyan is, amikor nem, most éppen az utóbbi időszakot éljük. Mi azt szeretnénk, hogy az elsősök közül minél többen válasszák a mozgás nyújtotta szórakozást és rekreációt, ráadásul ma már az általános testnevelésért kreditet is lehet kapni. Nem mellesleg azért is érdemes a sportolás mellett dönteni, hiszen a hallgatói portfólióban is jól mutat. Nyilvánvaló, hogy nem mindenki fogja az általa választott sportot végigvinni az egyetemi évek alatt, de legalább lássák azt az új hallgatók, hogy mit is jelent az, hogy ha ezt bevállalják. Ne azt érezzék, hogy mindenáron mozgásra kell bírni magukat, de ismerjék meg a csapatszellem, a közösségépítés érzését, az egyetem klubjában, az Egyetem neve alatt sportolás örömét és büszkeségét.

 

 

Prokopp Sándor, Csík Ferenc, dr. Rajczy Imre, Kovácsi Aladár és Németh Angéla. Ők azok a sportolók, akik a BEAC színeiben versenyezve szereztek olimpiai bajnoki aranyérmet. Szerinted mennyi esély van arra, hogy akár Universiádén, akár ötkarikás rendezvényen ez a sor tovább bővüljön?

 

 

A versenysport az amatőrrel szemben rettentő nagy költségekkel bír és a jobb anyagi státusszal rendelkező egyesületekkel nem könnyű tartani a lépést. Nem hiszem, hogy a mai körülmények között három-négy sportágnál többet képes lehet egy egyetem magas szinten finanszírozni. Éppen ezért nagyon fontos végiggondolni azt, hogy melyek lehetnek azok a területek, ahol a legnagyobb esély van a jó eredmény elérésére, és ott ezt jól meg kell szervezni. De rögvest mondanék is egy példát: vajon hányan tudják, hogy az ország Lacijaként - Cseh László - ismert úszónk a Műegyetem hallgatója? Minden bizonnyal kevesen. Pedig mindig ő nyeri a jó tanuló, jó sportoló díjat ez azonban önmagában kevés, hogy a Műegyetem számára valódi marketingelemet jelenthessen, valóban segítse a Műegyetem ismertté tételét. Ehhez arra lenne szükség, hogy Cseh László mögött egy úszó klub működhessen az egyetemen. Ennek hiánya arra enged következtetni, hogy a BME nem tudja, vagy nem tudta előteremteni a szükséges forrást. A kérdés tehát az ELTE számára is az, hogy melyik az a 2-3 sportág, amelyekben fel tudja vállalni azt, hogy élsportolói körülményeket teremtsen elő. Illetve tud-e olyan embereket mögé tenni, akik ELTE hallgatókként tudnak ebben részt venni.

 

 

A májusi duatlon Európa-bajnokság sikeresnek mondható lebonyolítását követően egy még nagyobb szabású eseménynek, a triatlon világbajnokságnak lesz a házigazdája a Lágymányosi-öböl. Hol tartanak az előkészületekkel?

 

 

Két esztendővel ezelőtt Budapest városa sikeresen pályázott a 2010-es triatlon világbajnokság megrendezési jogára. Ebben a döntésben nyilván valamelyest szerepet játszott az is, hogy eredetileg a világbajnokságnak a Hősök terétől induló a Lánchídon átmenő a Budai Várral bezáruló látványosságsorozat szolgált volna színhelyéül. Azonban a kormány és a főváros eleddig nem tudta megoldani a Városligeti tó rekonstrukcióját, így a Kopaszi-gátra és környékére szorult ki ez a nagy esemény, ami azért nem azonos a fentebb említettekkel. Látványát tekintve legalábbis nem. Ugyanakkor a Lágymányosi-öböl és térsége már házigazdája volt idén egy Európa-bajnokságnak és véleményem szerint nem kell szégyenkeznünk az esemény sikerességét illetően. A szervezéssel kapcsolatban mindösszesen egy-két kisebb munka van hátra, hiszen az EB-n „használt” futó- illetve kerékpárpályán csak apróbb simításokat kell végeznünk, míg az úszás kapcsán a víz megtisztításának problémáját kell megoldanunk. Ami pedig a VB megrendezését illeti: ha minden igaz, akkor erre a kérdésre is napokon belül pont fog kerülni, amint megkapjuk az állam részéről szükséges papírokat.

 

 

 

 

Milyen személyes ambícióid vannak akár a hivatali életében, akár a sportolói karrieredben a jövőben?

Ahogyan már többször is hangoztattam, jelen pillanatban számomra az a legfontosabb, hogy az elkövetkezendő egy-két évben a 10-15 évnyi szakítópróbát még éppen elviselő ELTE és BEAC újfent egymásra találjon, és ismételten jóban-rosszban kitartsanak egymás mellett. Aztán mondjuk a rövid hivatali szerepvállalást, majd az ELTE-BEAC csapatában eltöltött 20 évnyi triatlonozást követően egy hasonló beszélgetés alkalmával újra találkozunk.

 

 

Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre álltál és kívánjuk, hogy mihamarabb teret nyerhessenek az elképzeléseid!

A beszélgetés során felvázolt jövőkép rendkívül lebilincselően hangzott, de természetesen kizárólag akkor valósul meg, amennyiben a különböző kezdeményezéseket, ötleteket határozott tettek is követik. S hogy van-e arra garancia, hogy valóra is fognak-e válni ezek a tervek? Az interjú során tapasztalt kellemes miliő önmagában még nem jelent biztosítékot erre, az áttöréshez ránk, az ELTE leendő és frissen felvett hallgatóira is nagy szükség van. Igények és akarat nélkül ugyanis aligha fog bármi is megváltozni az egyetemi sportéletünkben.

 

 

Kis Viktória /fotó/ és Kis Róbert

ELTE Online