Medencéből a bársonyszékbe (2009-06-28)
Élen jár a tanulásban, élen a sportban. Volt már országos bajnok is, legfőbb álma mégis egy bírói szék. Csajági Timivel, az ELTE ÁJK másodéves úszóbajnokával beszélgettem, úszásról, kamatlábakról, mikroökonómiáról és példaképről.
Tulajdonképpen úszol vagy triatlonozol? Esetleg mindkettő?
Alapvetően úszom. Az egyik versenyt követően kerültem kapcsolatba Székely Mózessel, az egyetemi triatlon atyjával. Ezután lettem az ELTE triatlonváltójának tagja.
Értem. Az úszópályafutásodat a Jövő SC-ben kezdted?
Akkor még nem így hívták az egyesületet, de igen. 1998 óta vagyok itt. Amikor elsős voltam az általános iskolában, az egyik úszóverseny után odajött hozzám néhány edző, és felajánlották, hogy edzhetnék náluk. Fehérvári Balázs csoportjába kerültem, nála úsztam kilenc évig. Nemrégiben úgy éreztem, váltanom kell, 9 év hosszú idő. 2007-ben mentem át Magyarovits Zoltán csoportjába.
Milyen érzés Európa legjobb úszóival együtt edzeni? Jóban vagy Gyurta Danival, Boulsevicz Beával vagy mondjuk Verrasztó Evelynnel?
Velük igazából csak ismerősök vagyunk. Ha az öltözőben találkozunk, akkor váltunk pár szót, de nem tartozunk egy baráti társasághoz. Ha valakit mondanom kéne, aki közel áll a szívemhez, az Kovács Emese. Vele tényleg jól kijövünk, barátnők vagyunk.
Melyik a fontosabb: az úszás vagy az egyetem?
Korábban az általános iskolában és a gimiben az úszás mozgatott jobban, mostanra viszont megváltozott a helyzet. Az egyetemen sok a szeminárium, ezekre kötelező bejárni. A vizsgák miatt edzeni sem tudok annyit, mint korábban, de egyáltalán nem sajnálom, hogy így alakult, imádok „jogra” járni.
Melyik volt az eddigi legkiemelkedőbb eredményed?
A kezdetekkor indultam 50, 100 és 200 mellen, 200 gyorson és vegyesen is. 200 mellen és 200 gyorson országos bajnok voltam. Később átálltam a hosszútávúszásra, most már nem is indulok máshol csak 5 és 10 kilométeren. Országos hosszútávúszó versenyen nyertem ezüstérmet, nemzetközi szinten pedig egy 13. helyem van az Eb-ről.
Nem rossz. Ezek azok az eredmények, amiket doppingszer nélkül is lehet hozni? Ezzel kapcsolatban mik az uszodai pletykák?
Soha életemben nem kerültem kapcsolatba doppingszerrel. Egyrészt a tanulás mindig fontos szerepet játszott, tudtam, hogy nem az úszásból szeretnék majd megélni. Másrészt pedig elvi síkon sem tudok azonosulni az ajzószerek szedésével, sem pedig azokkal, akik élnek vele. Sőt, arról sem tudok, hogy bármelyik ismerősöm szedne tiltott szert. Az uszodai pletykákról annyit, hogy, amikor valaki elér egy kiemelkedő eredményt, sokan azonnal rásütik a bélyeget. Ez nem túl igazságos. Az viszont biztos, hogy azoknak, akik a világversenyeken is folyamatosan jól szerepelnek, nem elég pusztán a hatalmas edzésmunka. De ez nem jelenti azt, hogy ők biztosan doppingolnak.
Jöjjön néhány egyszerű kérdés: mi a kedvenc színed?
A világoskék.
..kedvenc ételed?
A rántott hús, sült krumplival!
Igazi magyaros bendő!
Az!
..kedvenc filmed?
A Gyűrűk Ura.
Melyik rész?
Úgy egyben az egész.
..kedvenc tantárgyad?
A büntetőjog.
Rendben. És honnan jött ez a bizonyos „kamatlábi” becenév?
(Nevet) Ja igen..Hát úgy áll a helyzet, hogy a barátnőmmel nem vagyunk túl jók közgazdaságtanból és mikroökonómiából, de sajnos az ÁJK-n muszáj vizsgázni belőlük. Mindkettőnknek egyetlen biztos pontunk volt a tananyagban: a kamatláb. Ez volt az a fogalom, amelyet nem fedett sűrű homály. Így adta magát a helyzet: a barátnőm lett „kamatlábika”, én meg „kamatlábi”!
Mesélj egy kicsit a jövőbeli terveidről!
Az úszást tekintve, a jövő évi hosszútávúszó Európa – bajnokságra készülök. Az, hogy az Eb után mi lesz, még nem tudom, nem vagyok benne biztos, hogy fogok tudni járni heti 7-8 alkalommal edzésekre egyetem mellett. Az edzőim ezt tökéletesen megértik, nem is akarnak beleszólni a döntésembe.
Ha a tanulást nézzük, akkor szeretném elvégezni a jogi egyetemet, aztán pedig bíróként elhelyezkedni. De közben akár egy külföldi ösztöndíj sem lenne ellenemre.
Hová mennél legszívesebben?
Németországot nagyon szívesen kipróbálnám! Viszont be kell vallanom, hogy az utóbbi időben nagyon megszerettem az egyetemet, nehezemre esne itt hagyni a tanulmányokat. Fantasztikus kis társaság alakult itt ki, akiket a világ összes kincséért sem hagynék magam mögött.
Végül, de nem utolsó sorban: van példaképed?
Székely Éva néni. Régen még lejárt a „Komiba” (Komjádi uszoda), leúszta a maga pár ezer méterét. Néha beszélgettünk egy sort. Hiányzik, hogy már nem látjuk.
Gabay Balázs
ELTE Online


