Május 6-án Regatta (2009-04-02)
Idén először kerül megrendezésre május 6-án az ELTE szervezésében a Duna-menti Egyetemek Regattája. Az idei programot Lágymányosi Eötvös Napok keretén belül az Eötvös Loránd Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata a Magyar Evezős Szövetség közreműködésével szervezi meg.
A verseny elődje Duna-parti Egyetemek Regattájaként híresült el, melyet 1998-ban a három egyetem hívott életre. Az alapítók Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem. A kezdeményező egyetemek rektorai alapító okiratban rögzítették szándékukat, a rendezvény rendszeres megrendezésére, illetve meghatározták annak céljait, amelyek között a legfőbb az egészséges életmódra nevelés, az egyetemi evezőssport, mint az egyetemi fiatalság sportban megtestesülő jelképének népszerűsítése.
Duna-menti Rektori Konferencia 2008. december 16-án Budapesten tartotta elnökségi ülését, ahol megállapodást kötött Dr. Hudecz Ferenc (ELTE) rektor úr a Rektori Konferencia tagjaival, hogy létrehozzák, ezt a nemes versenyt. Mely közelebb hozza és elmélyíti a magyarországi egyetemek és a Duna-menti Egyetemek közötti kapcsolatot.
A versenyt május 6-án a Lágymányosi Eötvös Napok keretén belül, annak egyik fő látványosságaként tartják meg az evezős regattát.
Az ELTE EHÖK sportügyi alelnöke Pogátsa Zsuzsi a program egyik főszervezője elmondta, hogy a rendezvényen vízre száll a hazai egyetemek közül az alapítók BCE, BME, ELTE, és a vidéki egyetemek közül az evezős sportban kiváló Szegedi Tudományegyetem. Az idei év különlegessége, hogy a Duna-menti Egyetemek is részt vesznek a versenybe. Közel 13 ország 49 felsőoktatási intézményének a legjobb evezősei látogatnak el hazánkba.
A verseny rendje a következőképpen fog alakulni: délelőtt folyamán tartják majd az előválogatókat, ahol a leggyorsabban célba érő csapatok tovább jutnak délutáni döntőkre.
A verseny idejére a Szabadság-híd és Lágymányosi híd közötti vízi forgalmat lezárják. Az evezős nyolcasok, -mely a verseny csúcspontjának számít- a budai oldalon szállnak majd vízre a Szabadság-híd magasságában lévő rajtvonaltól indulnak, és a cél a Lágymányosi hídnál lesz. A nyolcasok mellett négyes evezősök indítását is tervezik, illetve egy meglepetés futam is vár a kilátogatókra. A napot az ünnepélyes díjátadás zárja, ahol a győzteseknek járó díjakat a három egyetem rektorai adják majd át.
Számtalan eddig meg nem tapasztalt élmények várnak ránk. Egy kis ízelítőként elmondhatjuk, hogy nemcsak versenyzőknek kedveznek a szervezők, hanem a szurkolókra is gondolnak. A program egyik kiemelkedő pontja lehet, hogy a szurkolók a Duna közepén egy álló hajóról buzdíthatják kedvenc evezőseiket.
Légy te is részese ennek a csodálatos napnak. Gyere el és szurkoljunk együtt a Duna közepén kiváló sportolóinknak.
Érsek Vivienn
ELTE Online



