Hátrányból az élre (2009-02-19)
Mikor adtál utoljára interjút?
„Tavaly eldöntöttem, hogy befejezem a közszereplést. Tudod, rengeteget utaztam szívességből, sok interjút adtam, sok embernek. Sydney jelentette az igazi áttörést, az olimpia után a média „nagyon megszeretett”. Élveztem a helyzetet, talán picit „el is szálltam”. Nem értettem, hogy olimpiai bajnokként miért kell ugyanannyi hosszt úsznom, mint a többieknek. Ennek a hozzáállásnak meg is lett az eredménye: a 2001-es stockholmi Európa-bajnokságon címvédőként „csak” második lettem 200 vegyesen (ez a fő száma – a szerk.). Ez a verseny egyébként az edzőmmel, Dr. Petrov Anatolijjal való kapcsolatomban is vízválasztónak bizonyult. A mester rámutatott arra, hogy nem vagyok már kislány, felnőttem. Nekem kell vállalnom a felelősséget döntéseimért. Többek között az ilyen tanácsok miatt is mondhatom: nem csupán sportolóként, de emberként sem tartanék itt, ha nem ő lett volna az edzőm.”
Említetted az olimpiai győzelmet és az Eb-ezüstöt. Mennyire „tiszták” a paralimpikonok? Egy szó, mint száz: használtok doppingszereket?
„Nagyon őszinte leszek: bevallanám, ha használtam volna. Úgy gondolom, hogy a paralimpián volt annyira sűrű a mezőny, hogy ne kelljen ajzószerekkel élnünk. Az én esetem még egyedibb, ugyanis az edzőm még a táplálék-kiegészítőket sem engedte. Ehelyett még többet edzhettünk… Ha azt nézzük viszont, hogy a 200 vegyesen úszott világcsúcsommal jelenleg épphogy az első ötben lennék, másodpercekkel elmaradva a dobogótól, akkor már korántsem jelenteném ki olyan magabiztosan, hogy a paralimpikonok nem doppingolnak.”
Hajnali 4:44-kor kelés és készülés a 200 vegyes olimpiai döntőjére vagy Médiajog 2. vizsga Tímár tanár úrnál?
„Egyértelműen a második! Nagyon szerettem a tanár urat. Ha viszont a szigorlat lett volna a második opció, akkor inkább kelek hajnalban 1 évig! Aznap, addigi tanulmányaim legnagyobb összeomlása következett be. A sorozatos éjszakai tanulásnak köszönhetően a vizsga anyaga 3 másodperc alatt törlődött az agyamból, amitől annyira bepánikoltam, hogy nem is tudtam elővarázsolni az addig olvasottakat. A kettes azért valahogy meglett.”
Mikor voltál utoljára PVSK-meccsen?
„Nem is olyan rég, a Venezia elleni meccsen, ami a legjobb nyolc közé jutásért ment az Euroligában (fülig érő szájjal). A pécsi kosaras lányoknak szurkolni, hihetetlen közösségformáló erővel bír. A PVSK-tábor egy szívként dobog minden meccsen. Külföldön is van ám kedvencem, még pedig az LA Lakers! Imádom őket. Gyakran kelek hajnalban, és nézem a mérkőzéseiket a sport tv-n, persze Lakers-mezben. Szívesen megnézném őket élőben is, csak utálok repülni. Az egyik barátnőm Los Angelesben lakik, meghívott magához egy pár napra. Szóval a meccs tervben van, csak még el kell határoznom magam.
Pécsre visszatérve, iszonyatos honvággyal küszködöm, ha nem vagyok otthon. A lelkemben mindig pécsi maradok, annak ellenére, hogy Nagyatádon születtem és 11 évig Palotabozsokon éltem. Pestet is szeretem, de az a fajta otthon-érzés, ami ott van, soha nem volt meg a fővárosban. A szüleim már korábban elváltak. Anyukám Szigetszentmiklóson lakik, édesapám Pécsett. Egyetlen kapocsként egy kis, Pécs melletti hétvégi ház maradt meg. Ha ezt eladnák a szüleim, egy darabka biztosan meghalna a szívemből.”
Tiffán Cabernet Sauvignonja vagy Gere-féle Portugieser?
Bock 2004-es Royal Cuvee-je! Fantasztikusak a villányi borok. A fehér bort sohasem kedveltem, a vöröset annál inkább. A nagybátyám óriási borkedvelő, vele ittam meg életem első pohár borát. Családommal nem boroztunk minden nap, de ha kibontottunk egy palackkal, az biztosan minőségi volt. Azt hiszem, én most már hű maradok a villányi borokhoz."
Miért pont az úszást választottad a rengeteg sportág közül?
„Kisgyerekként igazi örökmozgó voltam, így a szüleimnek nem volt egyszerű dolga, ha le akartak kötni. Egy születési rendellenesség miatt tornáztatnom kellett a bal kezemet, így gyógytornával kezdtünk, majd jött az uszoda. Imádtam a vizet, a társaság is baromi jó volt. A pécsi „úszóműhely” formálódása valahol itt kezdődött. Azóta egyre több a tehetség. Sors Tomi is innen jutott az olimpiai aranyig.”
Tényleg, mi a helyzet az utánpótlással?
„Sajnos a parasportban nincs szervezett szabadidősport, így a merítési lehetőségek is sokkal korlátozottabbak. A hátrányos helyzetűek sportéletének koordinálására jelenleg nincs kidolgozott koncepció. Aki sportolni kíván, annak szüksége van a barátok, a család mindennemű támogatására. E nélkül nem jutnánk messzire.”
Mi volt az eddigi csúcs a medencében illetve a civil életedben?
"Valahol a kettő határán. A medencében egyértelműen az utolsó olimpiai győzelem 200 vegyesen, Athénben. Hihetetlen élmény volt. Legalább 30-40 fős társaság szurkolt nekem a lelátón, család, barátok. Később sokan próbálták megfejteni a tévében, vajon mit ordíthattam a célba érést követően. Most elmondom: azt, hogy VÉGE! Ebben a kiáltásban minden benne volt. A sportban csúcsra értem, de iszonyatosan sokat gürcöltem érte. Éveken keresztül hajnali kelés, edzés, edzés hátán. Abban a pillanatban tudtam, hogy új szakasz kezdődik az életemben, de nagyon vártam már ezt a váltást. Szóval ilyen értelemben a civil életemben is ez volt eddig a csúcs.”
Van valaki vagy valami, aki vagy ami miatt újrakezdenéd az úszást?
„Minden évben van egy-egy pont, amikor megfordul a fejemben, de aztán gyorsan lapozok. Amit csináltam, az egy egyszeri, megismételhetetlen dolog volt az életemben. Manapság már a medencébe sem szívesen megyek le sokszor, mert amikor leúszom egy hosszt, mindig eszembe jut, mennyivel gyorsabban ment ez 4-5 éve.”
Sablonos, de muszáj feltennem: mik a rövid- és hosszútávú terveid?
„Ebben a félévben szeretném befejezni a kommunikáció szakot, ahol nagyjából 15 órám van hátra. A német szakot korábban elkezdtem, de nem láttam értelmét, hogy folytassam.
Középtávú céljaim is vannak ám! A következő szemeszterben szeretném leadni a szakdolgozatomat és le is kellene államvizsgáznom.
Hosszabb távon több dolgot is tervezek. Minden féleképpen szeretnék tovább dolgozni a Gondolkodj Egészségesen! Alapítványnál.”
Mesélj a szervezetről egy kicsit!
„Az Alapítvány indított egy programot, melynek célja, hogy a mostani óvodások környezettudatosabbak legyenek elődeiknél. Elsősorban természetesen a szülőket szeretnénk megszólítani, rajtuk keresztül pedig a lurkókat. 3 évvel ezelőtt elindítottunk egy kiadványt, mely 11 témában nyújt lehetőséget a programmal való ismerkedésre. Az egyik témáért én felelek. Ezt a 120 oldalas könyvet az ország 1600 óvodájába juttatjuk el. A program másik fő célkitűzése a társadalmi felelősségvállalás meghonosítása Magyarországon. Érezhető az előrelépés.
Távlati céljaim között ott van még az Eurosport is, ahol, ha úszás látható a képernyőn, akkor kommentátorkodom. Ez összesen egy hónapot jelent egy naptári évben, szóval nem lenne vele gond, az Alapítvány és a suli mellett viszont nem mindig könnyű összeegyeztetni a dolgokat. A társaságot ugyanakkor imádom, úgyhogy mindent megteszek, hogy továbbra is számítsanak rám.”
Származott-e valaha is előnyöd a testi fogyatékosságodból?
„Hadd ne meséljem el, hogyan szoktam néha előrébb kerülni a sorban vonaljegy-vásárlásnál vagy órajelentkezésnél (nevet). Parkolásnál viszont sűrűn kapom a fenyegető pillantásokat, mert a kabátujjon nem lát keresztül senki, így nem értik, miért állok a mozgássérült helyre.
A fogyatékosságommal úgy vagyok, ha valaki megtanulja elfogadni önmagát kívül-belül, akkor mindegy, hogy sérült vagy egészséges, úgyis megleli a boldogságot!”
Így is lehet!
Pásztory Dóra kiemelkedő eredményei: • 2x-es olimpiai bajnok (2000, Sydney – 200 vegyes (paralimpiai csúcs); 2004, Athén – 200 vegyes)
• 2x-es olimpiai ezüstérmes (2004, Athén – 100 pillangó, 100 hát)
• olimpiai bronzérmes (2000, Sydney – 100 pillangó)
• világbajnok (2002, Mar del Plata – 200 vegyes)
• Európa – bajnok (1999, Braunschweig – 200 vegyes)
• vb – bronzérmes (2002, Mar del Plata – 100 pillangó)
• Eb – ezüstérmes (2001, Stockholm – 200 vegyes, 100 pillangó)
Gabay Balázs
Elte Online



