Elte Online hírportál

 

Kulináris élvezetek a TÓFK-on (2008-08-04) 

Mint tudjuk, a főzés az elvadult ételnyersanyagok háziasítása, de ennél azért ez esetben jóval többről volt szó. Szerencséjére tudósítónk még épp jókor érkezett. A kíváncsi nagyérdemű ugyanis szinte már mindent eltűntetett, ami a bográcsokban elkészítésre került, még a zsűri is majd hogy nem lemaradt egyik-másik ételkülönlegességről. Újságírónknak két főzőcsapat alkotásához volt szerencséje.

Előbb a TÁTK által kiállított lelkes társadalomtudós hallgatókból álló csapat halászlevének maradékát sikerült az utolsó pillanatban kikotornia a bogrács aljából. Az élményről: igen kellemes, kiegyensúlyozott ízek, talán hiányzott belőle Marx forradalmisága, de a karakteres, magyaros fűszerek, ízletes pontyok összhatása azért távol állt a weberi puritanizmustól is. Pontos terminus technikussal élve: fincsi volt. A halászlé után a pszichológus csapat paprikás krumplijának élvezete következett. Hogy akarok-e róla beszélni? Hogyne, a pozitív lelki élmény, a forró - szaftos - paprikás ízek kavalkádja a tudatalattiba behatolva nemcsak azt a traumát feledtette, hogy szinte minden más finomságról lemaradtunk, hanem azt is, hogy a tavasziasként indult időjárás így estére igencsak hűsösre fordult. Így a főzőverseny eredményhirdetését az udvaron felállított alkalmi sátorban várta izgatottan a közönség.

A verseny harmadik helyezettje az említett halászlé lett. Elismerésre méltó teljesítmény egy ilyen magas színvonalú versenyben egy olyan csapat részéről, amelynek tagjai között olyan is akadt, aki még életében nem főzött halászlevet. Az előkelő második helyezett a TÓFK Ének ? zene Tanszékének pörköltje lett - bizonyára ódákat lehetett volna énekelni róla. Az est legjobbjának az Informatika Tanszék hortobágyi palacsintája bizonyult. A jövő évi főzőversenyre is valószínűleg érdemes lesz kimenni tudósítani.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az est ekkor még nem ért véget. A KCSSK kollégiumban ugyanis többek között DJ Mednyánszky és a The Rockets várta a még kellőképpen nem fáradt bulizni vágyó fiatalokat. A színpad előterében ugyan korántsem volt telt ház, de talán a családias légkörnek is köszönhetően a hangulat annál nagyobb volt. Különösen akkor, amikor Dévényi Tibi bácsi lépett a keverőpult mögé, és énekelte, hogy ?én vagyok a lemezlovas??. Kívánságműsor ugyan nem volt, de ha lett volna, a hazafele való hosszú úton azért a meg nem ízlelt hortobágyi előkelő helyen szerepelt volna.

Varga Gergely
ELTE Online

Vissza