Elte Online hírportál

 

Állásbörze 2008 a Lágymányosi Campuson (2008-08-04) 

Április 2-án 9:30-kor hivatalosan is megnyitották a II. Összegyetemi Állásbörzét 2008-ban. Dr. Hudencz Ferenc az ELTE rektora elmondta védnöki köszöntőjében, hogy örömére szolgál, hogy idén folytatni tudják a megkezdett hagyományt és immáron az ELTE is lehetőséget biztosít hallgatói és gazdasági partnerei számára, hogy az állásbörze keretében személyesen találkozzanak a hallgatók és munkát kínáló cégek. Köszönetét fejezte ki a rendezvény fővédnökeinek, dr. Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter asszonynak, Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszternek valamint védnökének, dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkárnak, amiért elfogadták a felkérést. A rektor úr elmondta, hogy támogatásuk kifejezi a felsőoktatási és gazdasági szféra egymást serkentő, termékeny kapcsolatának fontosságát.

A kiállító cégek elsősorban magas szintű nyelvtudással és jó számítástechnikai ismeretekkel rendelkező fiatalokat kerestek, a diákok közül pedig az informatikai, a természettudományos és a bölcsész szakokon tanulók jöttek el legtöbben. A munkaadók jellemzően nem kifejezetten szakirányú végzettség, hanem kompetenciák és képességek alapján kívánták megismerni potenciális új munkatársaikat, így azoknak a végzős hallgatóknak is lehetőségük nyílt az érvényesülésre, akik munkaerő-piaci szempontból kevésbé népszerű szakokon végeztek.

A börzén megtalálható betöltendő állások között volt többek közt ügyfélszolgálatos, logisztikai munkatárs, számviteli munkatárs, szoftverfejlesztő, HR specialista, pénzügyi munkatárs, informatikus, könyvelő, üzleti elemző, katonai repülőgép-vezető, mérnök, jogász, kutató, számviteli munkatárs, értékesítő, gyógyszerész és vegyész pozíció is. A kínált kezdő fizetés átlagosan bruttó 200 000 és bruttó 300 000 Ft között alakult.
A két napos állásbörzén nemcsak végzős hallgatók vettek részt, hanem alsóbb éves, sőt első egyetemi és főiskolai hallgatók is ellátogattak.

Érsek Vivienn
ELTE Online

Vissza