Elte Online hírportál

 

Féltávnál a BN (2008-08-04) 

Azt hiszem erre a momentumra vártak leginkább a főszervezők, a koli teljesen tele volt emberekkel, már az előkoncerteken sem lehetett csak úgy nézelődni, ami pedig a Quimby-n történt, az szinte példátlan! Akik a ruhatárnál voltak kényetlenek szöszölni, már nem fértek be a Lepénybe, maximum az ajtóban szoronghattak, hogy elcsípjenek pár akkordot.

A kevésbé lelkesek szomorúan bandukoltak Toti ölelő karjaiba, hogy a Chill-out zónában keressenek vigaszt mérhetetlen bánatukra, az élelmesebbek viszont észrevették DJ Dave buliját az A-épület portájánál. Bár itt szintén hatalmas volt a népsűrűség, de még mindig jobban el lehetett férni, és a közkedvelt slágerek is csak fokozták az ember komfort érzetét.

Mint ahogy az a tény is, hogy az elektronikus zene a Büfé környékén összpontosult, a Lepénybe lett kihelyezve a d?n?b naggyűlés, Sikztah vezetésével, míg egy csöppnyivel lágyabb, és emészthetőbb válogatás jutott a második kisszínpadra.

Sajnálatos viszont, hogy a BKV nem tanult az előző évekből sem, harmadik napja nem tudnak legalább egy nagyobb járművet küldeni az éjszakai buszok sorába, szardínia effektust kiváltva a hazautazó közönségből. Itt a nap egyetlen fekete pontja, de még ez sem rontotta el a buli élvezeti értékét!

Faragó Gábor
ELTE Online

Vissza