Elte Online hírportál

 

Márciusi "Folyosós", fergeteges alpesi hangulat (2008-08-04) 

Mint azt már megszokhattuk, az ELTE Online tudósítója ezúttal is az első vendégek egyikeként érkezett a nevezett esemény színhelyére, sürgés-forgolódás, utolsó simítások a linóleumon és a falakat elárasztó alpesi ? erre még visszatérünk ? képeken. A nagybetűs ?Folyosó? éjfél felé kezdett megtelni, mire egyet ütött az óra, már csak a kresz szabályainak maradéktalan betartásával lehetett közlekedni ? előzni lehetetlen volt, a tervezett útvonal éber figyelme elengedhetetlen volt ? ami azért nem kis feladat volt az urak számára ennyi csinos hölgy láttán,- no és persze ajánlatos volt az elfogyasztani tervezett nedüt szigorúan csak az út valamelyik végén elfogyasztani. Az est zenei házigazdájától, DJ Jabintól igazi bulizós ? slágeres ? ereszd el a hajamat kínálatot halhattunk, a nagyérdemű a tófk-szokásokhoz híven teli torokból énekelhette az örökbecsű, elnyűhetetlen és megkerülhetetlen ? én kérek elnézést - PaDÖ-DÖ-vel együtt, hogy ?úszkálunk, merülünk a tó(fk)-ba, ruha nélkül? ?.
A vendégek többsége ha nem is ruha nélkül, de mindenképpen síruha nélkül érkezett a helyszínre, így a télbúcsúztatónak szánt retro síruha verseny a szervezőbizottság egyhangú (nem nagy dobra vert) döntése alapján határozatlan időre ? vélhetőleg legkorábban jövő télre ? el lett napolva; persze a fergeteges hangulat miatt a közönség láthatóan könnyen átsiklott ezen műsorváltozás ténye felett. Ami a síkedvelő vendégek szívét mégiscsak megdobogtatta, az a már említett csodálatos alpesi síelős képeket tartalmazó galéria (azért nem kell Monet és társaira gondolnunk) és sítáboros projektoros kivetítés volt, amelybe lépten nyomon beleütközött az ember szeme. No és persze az igazi sógoros-hüttés ízeket a helyszínre varázsló virsli - kenyér - forralt bor fantasztikus triád, amely mind el is fogyott a buli végére.
Így a hosszúra nyúlt éjszaka után alaposan elfáradt Online tudósítót a buli zárásakor elfogyasztott tesco-májkrémes-pirítatlan-pritítós kenyér kezdte visszazökkenteni a márciusi r(h)ideg valóságba, miszerint jelen cikket a közeledő kevésbé napos, de annál inkább másnapos reggel folyamán igen csak kevés alvás után el kellene készíteni - márcsak azért is, hogy ezen gyors és naprakész tájékoztatás révén mondjon a köszönetet nagyérdemű nevében is az est házigazdáinak a ?Folyosón? való vendéglátásért. Folyt köv. ? reméljük.




Varga Gergely

Vissza