Puncs az Olof Palme - házban (2008-08-04)
Kiküldött tudósítónk nemcsak szomjasan, hanem korán is érkezett ? olyannyira, hogy még a sörcsapok sem voltak beüzemelve, a szívélyes és segítőkész kiszolgáló személyzet segítségével azonban hamar túlléphettünk ezen a traumán. A poszt-traumatikus tünetek elmúlását ugyanakkor némileg hátráltatta, hogy a 11 órás kezdéssel meghirdetett első fellépők előtt fél órával még mindig úgy érezhette, a két teremben immár dübörgő zene valóban csak neki szól ? hiszen vendégeknek ekkor még igen csak híján volt az objektum. Aztán 11 óra után egyszer csak varázsütésre megérkeztek a Puncsra vágyakozó tömegek, szinte percek alatt megteltek a táncterek, kezdődött a buli.
A színpadon a Magna Cum Laude zenekar tolta a talp alávalót, nem kis sikerrel, a másik teremben napjaink és a kilencvenes évek diszkó slágerei dübörögött ? no nem is finom, selymes, (pannon) pumás módra, hanem olykor igazi tucc-tucc-os, teknós, túánlimitedes ? igen, vannak még hallgatók közöttünk, akik emlékezhetnek rájuk - retro ?fílinget? érezhetett a nagyérdemű. A bárpultok között hostess lányok osztogattak reklám ajándéktárgyakat ? no nem ingyér?, hanem itt a piros ? hol a piroshoz hasonló kemény szellemi agytorna után lehetett gazdagabb a szerencsés például egy sapkával. A többi ajándékra már sajnos sokan nem emlékeznek?
Amire viszont még sokáig igen, hogy egy emlékezetes bulin tombolhattunk hajnalig ? köszönjük a szervezőknek.
Varga Gergely



