Elte Online hírportál

 

Sakura a Botanikus kertben (2008-08-04) 

Sokféle programmal készült a Füvészkert ebből az alkalomból. Láthattunk például bonsai kiállítást, melyet az Egyetemi Bonsai Klub szervezett meg, tombolán pedig meg lehetett nyerni a kiállított fák egy részét. Aki nem nyert kis fácskát, az vehetett sajátot a bonsai vásárban amely a parkban kapott helyet. Természetesen tanácsokat is kaphattunk arról, hogyan kell ezeket a növényeket gondozni, de arról is hallhattunk, hogy hogyan alakították ki a kiállított fákat. Idén tavasszal képzőművészek számára ideiglenesen megnyitották a parkot. Ők élve a lehetőséggel rendszeresen jöttek ki a különleges növények közé, hogy ihletet kapjanak sakura témájú művek alkotására. Az ekkor elkészült festményekből szintén láthattunk kiállítást a bonsai-ok felett a falakon. Sőt, nem csak láthattuk őket, de szavazhattunk is rájuk, május 6-án, vasárnap a legtöbb szavazatot elnyert alkotások festői díjakat vehettek át a japán nagykövetség kulturális elsőtitkárától. Ugyanekkor, vasárnap délután hirdettek eredményt a haiku versenyen is. Ugyanis a sakura keretében lehetett japán háromsoros verseket írni, melyek közül egy zsűri válogatta össze a legjobbakat, melyekből felolvasást is tartottak a díjátadó ünnepségen. Az Egyetemi Könyvtárban eközben Japán kultúra és tudomány címmel nyílt kiállítás régi nyomtatványokból, térképekből és illusztrációkból, melyben a Régi Nyomtatványok Tára, a Kézirat- és Ritkaságtár és a Levéltár távol-keleti anyagaiból láthattunk válogatást. Bernát Klára

Vissza