Szép volt, fiúk! (2008-08-04)
Igazán nem értem, hogy egy-egy magyar producer miért nem jött el megnézni őket, olyan friss ötleteket találhattak volna, amiből egy életen át vígan megélhetnének. Szerencsére a kolis műértők látták, ahogy a négy csapat megküzd a porondon a kegyeikért, minden esetben maximális sikerrel. A színdarabok után gyakorlatilag megállt az élet, nem tudta semmi lekötni az embereket, sokan visszahúzódtak a szobájukba rápihenni az estére. Kellett is, mert nagy menet kezdődött el a Kontor-Szabó párossal. Ők a Megasztárból ismert dalaikat ötvözték a saját szerzeményeikkel, nem is maradt el a dübörgő siker. A tömeg ezután ismét birtokba vette a Lepény előtti területet, ahol a bemelegítő DJ Diego mellett Geges ismét kitett magáért egyéni kongashowjával. De ekkor már mindenki az eredményhirdetést várta. Egy óriási léptékű show vezette fel ezt a ceremóniát, ahol megszólaltak a rock igazi klasszikusai modern kiadásban, ezért talán még Ford Fairlane sem szégyenkezne. Kevéssel három óra után végre kiderült, hogy megszakítva a Bolyai négy éves sikerszériáját, Ezúttal a Dokk nyerte meg a versengést, és vághatták zsebre a koli óriási kulcsát. Az igazi győztesek viszont inkább azok, akik akár csak egy napot is ott lehettek a buliban, mert a szervezők idén magasan a várt felett teljesítettek minőség dolgában. Szép volt fiúk! Faragó Gábor



