Lépéseinkről a világhálón, GPS a MeetOFF-on
(2010-11-17)
Idén iWiW-en és Facebookon bejelölt anyád. Olvassa a gondolataid a közösségi oldalakon. Jövőre már azt is tudja majd, melyik boltból kérjen akciós tejet otthonra, vagy melyik swinger klubban talál hónap elején. Ezúttal a helymeghatározással kapcsolatos szolgáltatásokból szemezgetünk az Online Fejlesztők & Felhasználók meetupon, 2010. november 25-én 19 órától a Gold Biliárdban.
Óriási robbanás előtt állunk az okostelefonok, netbookok és a mobilnet térnyerésével. A leginkább GPS-en alapuló alkalmazások segítségével rögzíthetjük magunknak, hogy éppen hol járunk, és az általunk erre érdemesnek tartott barátainkkal ezt meg is oszthatjuk. Illetve ehhez kapcsolódóan különböző játékokba is belemehetünk, pl. cukorkát szedünk fel a virtuális térképről (Waze), jelvényeket gyűjtünk (Foursquare) vagy tárgyakat szedünk fel a pontokról (Gowalla).
Mit érdemes kipróbálni, vagy mit egyáltalán nem egy étteremben? Az alkalmazás segítségével üzenetet hagyhatunk az érdeklődőknek. Amerikában pedig elterjedtebb az úgynevezett Foursquare-Special, ahol első látogatáskor vagy esetleg törzsvendégként ajándékokat kaphatunk a mobilunkkal igazolva. Hallhatunk majd az amerikai tapasztalatokról a magyar mintákra is kitérve.
Most csak néhány mobilos alkalmazást és tulajdonságot emeltünk ki a sok közül, de a meetupon részletesebben megismerhetitek majd a tudnivalókat és a trendeket, online és offline szolgáltatásokat egyaránt. Például a Foursquare már túl van a 4 millió felhasználón, Magyarországon egyelőre pár ezren regisztráltak, de számuk egyre nő.
És hogy ezzel nyílt terepet adunk-e a hozzánk betörni szándékozóknak? A Kancellár nevű informatikai biztonsággal foglalkozó cég egyik előadótól ezt is megtudhatjuk majd.
Az előadásokkal párhuzamosan egy Magyarországon eddig be nem gyűjthető \"badge\", a super swarm megszerzésére készülünk, melyhez 250 "játékos" egyidejű jelenléte szükséges. Gyere el, és tudd meg, miről folyik a szó geek körökben!
Habók Lilla - Mázsás István Sándor
ELTE Online



