Elte Online hírportál

 

Beszéd a cigányokról

(2010-11-02)

|More

Betöltés...

Kerekasztal-beszélgetést szervezett az ELTE Kommunikáció Tanszéke október 15-én Beszéd a cigányokról címmel. Meghívott vendégei voltak Balogh Ákos Gergely és Szilvay Gergely, újságírók a Mandiner.hu blogoldaltól, Kertesi Gábor, közgazdász és Kovács Éva, a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom képviseletében. A vitát Setét Jenő moderálta.
 
A beszélgetés kiinduló témája az a probléma, mellyel a cikkírás pillanatában is mindig szembesülnünk kell: nincs megfelelő és egységes beszédmód a cigány kisebbségről folyó diskurzusban. A „cigány” kifejezést használtam, hisz Setét Jenő is ezzel élt, viszont a felszólalók között volt olyan is, aki hangot adott a sértettségének, mert romának vallja önmagát. Már ezen a ponton szembesülünk azzal a kommunikációs zsákutcával, ami a teljes beszélgetésre - és átfogóan az egész diskurzusra jellemző.

Az első öt perc után az áprilisi Pengeélen – hiszi a píszít? című konferencia közepére kerültünk, pedig a konkrétan meghirdetett cél - amit véletlenül vagy szándékoltan félreértettek egyesek -, alig került terítékre. Kovács Éva próbálta időnként visszaterelni a vitát az eredeti kérdéshez, ami nem szűkíthető le egyszerűen a politikai korrektség problémájára. A Mandiner ragaszkodott hozzá, hogy egy komplex kauzalitást tulajdonítson a PC –nek. Kertesi Gábor egy optimista, progresszív állásponthoz ragaszkodott. Kovács Éva pedig azt hangsúlyozta, hogy a méltóság a PC legfontosabb tárgyköre, amit meg kell adni mindenkinek, függetlenül attól, hogy milyen hatásai vannak vagy éppen nincsenek a politikai korrektségnek.
 
A beszédmód kérdésére válaszalternatívák nem születtek, csak egy illusztráció. Annak a gyönyörű tükre, hogyan nem tudunk beszélni arról, amiről nem tudunk beszélni. Ám ebben a csehovi dialógusban is világossá váltak a kulcspontok: az újságíró felelőssége és a nyilvánosság hatalma (amiről a Mandiner valószínűleg nem hallott eddig), a tény és a vélemény elkülönítése, a szakmaiság és a hétköznapiság elválasztása. Mivel az eredeti felvetést sokan félreértették, bele – bele kerültek a beszélgetésbe szociálpolitika és jogi kérdések, amelyekkel a kerekasztalbeszélgetésnek nem állt módjában foglalkozni.
 
A vélemények és álláspontok a beszélgetés végére már átláthatatlanul záporoztak a hallgatók és a vitapartnerek részéről is. Ez is bizonyítja, hogy szükség van a párbeszédre, szükség van az ehhez hasonló vitákra, de határozott kézzel kell moderálni, különben nem alakul ki olyan csapás, amelynek mentén előre lehetne haladni.
 
 
Kocsis Andrea
ELTE Online 


Vissza