Elérte-e célját az első Kormányzati Karrier Expó?
(2010-09-22)
Szombaton a Millenáris Teátrumban egész nap rengetegen álltak sorban a standoknál, hogy megtudhassák, mit kínálhat nekik az eddig homályban lévő közszolgálat. Az első hagyományteremtő Kormányzati Karrier Expóra ellátogatók többsége 20-as éveiben járó pályakezdők és frissdiplomások közé tartozott, akik egyelőre még csak érdeklődhettek a különböző minisztériumoknál, államtitkárságoknál és háttérintézményeknél lévő lehetőségekről.
A megnyitón Nagy Anna kormányszóvivő arról beszélt, hogy a közszolgálati hivatás egyáltalán nem szerepel az álomszakmák között. Pedig a közigazgatásban dolgozni korántsem olyan szürke és monoton, mint ahogy az kívülről látszik. Főként ezen a rossz sajtón szeretnének változtatni azért, hogy a fiatalok számára is vonzóvá váljon a közigazgatási életpálya. Ezenkívül pedig a Kormányzati Karrier Expó arra is kitűnő lehetőség volt, hogy megismerkedjünk a minisztériumok és az államtitkárságok felépítésével és működésével.
Az érdeklődőket elhallgatva az újonnan alapított Magyar Közigazgatási Ösztöndíj sokak számára jelentett kecsegtető lehetőséget. Az új kezdeményezés diplomás, nyelveket beszélő, pályakezdő fiatalok részére ad karrierépítési lehetőséget. A program résztvevői 5 hónapos külföldi közigazgatási szervnél szerezhetnek tapasztalatokat, amit aztán később, a szintén 5 hónapos hazai gyakorlat során hasznosíthatnak. Az eredményes munkát végzők számára a közigazgatás tisztviselői karrierlehetőséget kínál majd föl. Az ösztöndíjra a www.kozigosztondij.gov.hu oldalon lehet jelentkezni október 8-ig.
A Teátrumban a minisztériumok és a háttérintézmények standjainál lehetett felvilágosítást kérni a szervezeti felépítésről és a munkakörökről. A legtöbben viszont arról kérdeztek, hogy végzettségükkel milyen állásokat pályázhatnak meg. A diploma és az idegennyelvtudás alapvető követelménynek bizonyult, de ezen túl szinte mindenki találhatott magának olyan területet, ahol szükség van a szaktudására.
A külső standokon egyéni karrier tanácsadással várták az érdeklődőket, ahol a pályakezdők szakemberektől kaphattok segítséget ahhoz, hogy mit változtassanak az életrajzukon és, hogy milyen irányvonalakon lenne érdemes elindulniuk. A grafológiai elemzésre rengetegen voltak kíváncsiak, így aki délután érkezett, már nem kaphatott szabad időpontot.
A rendezvény nem állásbörze volt, így akik konkrét állásajánlatokra számítottak csak félig kaptak kielégítő válaszokat. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs megüresedett állás a közszférában. A folyamatosan bővülő állásajánlatokról a www.kozigallas.gov.hu oldalon lehet tájékozódni. A portálon lehetőség van az önéletrajz feltöltésére, melynek segítségével a különböző szervek könnyen kapcsolatba tudnak lépni a pályázókkal.
Az első kerekasztal beszélgetés az államigazgatás átszervezéséről és a jelenlegi szervek felépítéséről Dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter és Dr. Gál András Levente, KIM, közigazgatási államtitkár részvételével zajlott. Navracsics Tibor elmondta, hogy a közigazgatáson belül a fiatalítás és ezzel együtt egy új szemléletmód kialakítása a cél, hiszen bizonyos szakterületeken néhány éven belül sokan kerülnek nyugdíjas állományba. Hozzátette, kínosan ügyelnek majd arra, hogy politikai nézetei miatt - jó teljesítmény ellenére - ne érjen senkit hátrányos megkülönböztetés a közigazgatásban. Mindez nem egyezik meg azzal, hogy a közszférának értékmentesnek kellene lennie. A hazaszeret, az elkötelezettség és a lojalitás minden közszférában dolgozó számára elengedhetetlen.
A kultúra és az állam viszonyáról érdekes beszélgetést hallhattunk Dr. Hatos Pál, ELTE BTK, művészettörténész, Balassi Intézet, igazgató, Pápay György, Szépirodalmi Figyelő, főszerkesztő, Novák Tamás, dokumentumfilm rendező és Lenkei Balázs, formatervező részvételével.
A legfontosabb kérdéskör az állam és a civil szféra szerepvállalása volt a kulturális életben. Az állami támogatásnak néha rossz szájíze van, hiszen akarva-akaratlanul is az állam egyes műhelyeket jobban támogat másoknál. Másfelől viszont ezeket a kisebb kulturális csoportosulásokat nem hagyhatja magára, mert a nagyobb szponzorok főleg a látványosabb rendezvényeket támogatják –fejtette ki Pápay György.
A formatervezés Lenkei Balázs szerint egy szerencsésebb ágazat. Itt piackutatáson keresztül könnyebben meg lehet jósolni, néhány éven belül mi lesz a trend és mely termékek lesznek piacképesek azaz, mire lesz szükség a jövőben.
A dokumentumfilmezés már egészen más helyzetben van, ugyanis csak állami támogatással tud működni. Novák Tamás abban látná a megoldást, ha hasonlóan a sikeresebb román mintához, központosítanák a filmpiacot, ami együtt járna azzal is, hogy évente kevesebb film készülne el Magyarországon. Bár azt is hozzáetette, hogy az elején nagyon nehéz eldönteni, melyik vállalkozást érdemes támogatni.
A Balassi Intézet célja – mint ahogy azt Dr. Hatos Pál megfogalmazta – a sikeres kulturdiplomácián túl a magyarság jó hírnevének eljuttatása a nemzetek közösségébe. Azokban is szeretnék megszólítani a magyart, akik ugyan nem beszélik a nyelvet mégis magyarnak vallották magukat. Így vélekedik például a Rio de Janeiro-ban élő 70000 magyarról is.
Arra a körkérdésre, hogy milyen a mostani nemzedék életérzése, az a válasz született, hogy a mai fiatalság már nem rendelkezik a rossz értelemben vett gátlásokkal. Persze ebben az időszakban is rengeteg gonddal kell szembenézni, de mégiscsak minden szabadabban történik és meg van rá a lehetőség, hogy a rendszerváltás utáni generáció maga alakítsa ki jövőjét.
Az új pályaképekről, állás- és karrierlehetőségekről szóló kerekasztal beszélgetés tagjai Dr. Kis Norbert, KIM KSZK, miniszteri biztos, Janza Frigyes, BM, főosztályvezető, Dr. Szarka Gábor, HM, kabinetfőnök, Dr. Jávor András, NEFMI, közigazgatási államtitkár voltak. A vonzó közszolgálati pályát mindannyian abban látják, ha az a fiatalok számára viszonylag gyors előremenetelt és jó bérezést kínál. Egyetértenek abban is, hogy a jövőben a civil és a katonai pálya, valamint a közszolgálati és a versenyszféra átjárhatóságát egyszerűbbé kell tenni.
Érdemes tehát figyelemmel kísérni a közigazgatásban lévő álláslehetőségeket, hiszen széleskörű elhelyezkedést biztosít a legkülönfélébb végzettséggel rendelkezők számára. Mint ahogy az a nap folyamán többször is elhangzott, ezt úgy kell elképzelni, hogy a közszolgálatban művészettörténészből is könnyen lehet rendőr.
Bank Martina
ELTE Online
Képek forrása: www.regeneracio.blog.hu


