FelejthetetLEN egyetemi napok
(2010-05-03)
Május 4. és 6. között ismét vár Rátok a Lágymányosi Eötvös Napok a Pázmány Péter Sétányon! A LEN az egyetemi rendezvények Sziget Fesztiváljának tekinthető, hiszen annyi izgalmas (és ingyenes) program lesz, hogy a három nap sem lesz elég, hogy mindent kipróbáljatok.
Kattints ide, hogy meghallgathasd az Mr.5vös Rádió beharangozóját:
LEN az MR5vös-től
Már-már hagyománynak számít, hogy minden év május elején a Lágymányosi campus teljesen átalakul. Sátrak, színpadok, sörpadok épülnek, és egyetemisták százai (ha nem ezrei) zarándokolnak a Pázmány Péter sétányra, hogy a vizsgaidőszak előtt még részt vegyenek egy hatalmas bulin. A Lágymányosi Eötvös Napok nem csak az IK, a TTK és a TáTK hallgatóinak szól, hiszen az összes karról ide látogatók megtalálhatják a számukra szimpatikus helyszínt és programot. A LEN ugyanis nem egyszerűen egy három napos koncert- és bulisorozat, hanem rengeteg előadás, sport- és kulturális rendezvény, vetélkedő vár mindenkire, aki szeretne egy kicsit lazítani a május végi-júniusi hajtás előtt.
A LEN-en két fő helyszínen lesznek koncertek, többféle zenei stílusban, a Nagyszínpadon illetve a Burn színpadon. Emellett az egyetem több fontos eseménye is ebben az időpontban kerül megrendezésre, ilyen például az Állásbörze, az 5vös5km, a Külügyi Majális, illetve a civil falu.
Kedden 16.00-kor nyitják meg a rendezvényt, mely után megállás nélkül váltják egymást a fellépők a színpadokon. A Burn színpadon Woody Allen: Kopog a halál című darabjának előadását tekinthetitek meg, 18.30-tól pedig ELTE egyetemi zenekarok adnak koncertet. 23.00-kor fellép az Ex-Noise, 00.30-kor pedig gyermekkorunk hőse, a 90-es évek legnagyobb magyar producere és előadója, Kozsó és az Ámokfutók lép színpadra! Kozsó, azaz a Szomorú Szamuráj visszatérő vendég az ELTÉ-s rendezvényeken, ez azonban különleges alkalom lesz, hiszen legújabb lemezének dalait is meghallgathatjuk! Az azonban biztos, hogy a régi kedvencek is felcsendülnek, így ha szeretnétek hallani például a Hold dalát, a Burn színpadnál a helyetek!
Szerdán már délben elkezdődnek a programok, így ha két előadás között van egy szabad órátok, érdemes kipróbálnotok például a felfújható játékokat, a GPS kincskeresést, a henna testfestést vagy akár az Ability Parkot. Az MR. 5vös rádió emellett élőben sugároz a helyszínről, ráadásul óránként kvízjátékon vehettek részt, ahol hasznos és iható nyeremények üthetik a markotokat. Szintén a rádió sátránál 18.00-kor beszélgetést hallgathattok-nézhettek meg Müller Péter Sziámival, ugyanebben az időpontban pedig dr. Nagy Balázs tart előadást Dél-Amerikai kalandozásairól az egyetem épületében (D0-804). 19.00-kor Varga Livius vár rátok kabaréjával a Burn színpadon, őt a Belmondo követi 20.00 órakor, 22.00-kor pedig a Twist zenekar. A nagyszínpadon Cipő és csapata, azaz a Republic ad élő koncertet este 9-kor, utánuk a Quimby-ből jól ismert Varga Livius zenekara, A kutya vacsorája zenél. Hajnali 1-kor az Irie Maffia Sound System borzolja a kedélyeket. Ha MC Columbo, Sena, Busa Pista és a többiek pörgős koncertje után nem bírtok leállni, sebaj, a Burn színpadon az ELTE-s bulik dj-királya, DJ Juhász keveri a lemezeket egészen hajnalig.

Ha ezek után még bírjátok a LEN-es pörgést, csütörtökön is érdemes kilátogatni a Lágymányosi campus környékére. Délután amőba- és íjász versenyen tesztelhetitek maradék erőtöket és agytekervényeiteket. A megszokott programok mellett aznap különleges állatok bemutatója és állatsimogató is lesz a szakterületi sátorban. 8 órától a Burn színpadon ELTE Musical előadást tekinthettek meg, majd 20 órakor Jurij, 22 órakor pedig Propeller Band koncerten csápolhattok.
Ha a keményebb zenék és a rock-klasszikusok jobban vonzanak, irány a Nagyszínpad, ahol este 9kor hazánk legnagyobb AC/DC tribute zenekara, az AB/CD lép fel, 11-kor pedig a pécsi alternatív csapat, a 30Y fog titeket arra buzdítani, hogy csináljatok olyat, amit másnap szégyelltek….
Éjfél után mindkét helyszínen nagy party vár benneteket, Dj Endy a legismertebb slágerekkel, Dj Soulja pedig igazi riszálós r’n’b-vel fog megtáncoltatni Titeket.
A fentiek mellett minden nap részt vehettek paintball és airsoft versenyeken és bemutatókon, logikai játékokban, szerepjátékban, kézműves foglalkozásokon, izgalmas fizikai kísérletekben, vagy akár hennát is festethettek magatokra.
A május 13-ai ELTE Sportfesztiválra már a LEN-en megkezdhetitek a pontgyűjtést, hiszen minden játék kipróbálása után pecsétet kaptok, melyet később sörre válthattok be. A Külügyi Majális keretien belül babzsákokban vízipipázhattok, találkozhattok külföldi hallgatókkal, akik szívesen mesélnek élményeikről, illetve ha érdekelnek különböző külföldi lehetőségek, itt minden információt megkaphattok róluk.
Ne felejtsétek tehát: május 4-6., Pázmány Péter sétány, verhetetlen, felejthetetlen, megismételhetetlen – LEN.
Bővebb infó: http://len.elte.hu/
Barta Virág
ELTE Online

