Elte Online hírportál

 

Ezer gólya estje (+fotók)

(2009-11-23)

|More

Betöltés...

Fél hétkor nyitották meg a kapukat, a tömeg nagyja azonban csak nyolc órára érkezett a Gólyatábor FILM 2009. vetítésére. De azok sem unatkoztak, akik korábban jöttek, a Dumaszínház keretében Beliczai Balázs szórakoztatta őket, aki olyan sikeres műsorral rukkolt elő, hogy őt a közönség  visszatapsolta.

 

Mire már a lépcsők is megteltek a gólyatáborról készült filmet váró, kíváncsi gólyákkal, kezdetét vehette a vetítés. A vásznon megjelenő elsőévesek sztárnak érezhették magukat, hisz a tömeg üdvrivalgással fogadta az ismerős arcok felbukkanását. Az idei filmet nem kímélték a pikánsabb részletektől, láthattuk, hogyan esnek ki a sörivó versenyből a bátor és néha vödör fölé hajoló ifjak, volt pár fenékvillantás az Álompár vetélkedőn, és persze az esti bulik képei is vegyes érzelmeket idéztek elő („Na azt a sört már nem kellett volna…”, „Én tényleg ezt csináltam?”, „Fú, emlékszel, amikor….”). Sikeresen sűrítették az események esszenciáját 20 percbe, így mindenki kicsit újraélhette azt a pár csodálatos-izgalmas nyári napot, amit a gólyatábor keretében töltött el Zánkán.

 

Ezután dr. Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja hivatalosan is megnyitotta a bált. Nemes László, a BTK HÖK elnöke is üdvözölte a gólyákat, és kitartást kívánt nekik az elkövetkezendő vizsgaidőszakra. Különleges produkció követte a beszédeket, Somfai Péter, a 33-as őrs történelem szakos hallgatója nyűgözött le mindenkit ír sztepp táncával. Őt követően libbentek be hófehér abroncsos ruhában és frakkban a bécsi keringőt táncoló párok. A koreográfiát Mogyorósi Kriszta – egykor BTK-s, jelenleg táncművészetis diák – tanította be.

 

A keringő után a Táncművészeti Főiskola izgalmas táncbemutatóját láthattuk. Az első szám egy spanyol fúziós modern tánc volt, ami csak feljebb kovácsolta a gólyafilm után fellángoló érzelmeket. Ezt követte egy akrobatikus discotánc az Európa bajnok Kaufman Tímea előadásában. A harmadik szám osztatlan sikert aratott: a tánccsoport egy modern zombi-táncot mutatott be. A bemutatót néptánc zárta, mégpedig egy elegyi őrületre keresztelt modern fiútánc.

 

Este tíz órától a színpadon a Groove Funky Gang zenélt a táncoló tömegnek, míg a kisteremben a bátrabbak kipróbálhatták a karaoke-t. A terem zsúfolásig volt, és a jól ismert slágereket mindenki teli torokból énekelte. Hajnali 1 órakor kezdte koncertjét a BELGA, ami kétség kívül az est fénypontja volt. A buli hajnalig tartott, az idei gólyabál méltó zárása volt a gólyaprogramoknak és ígéretes kezdete az egyetemista éveknek.

 

Kiss Ádám videója: http://www.youtube.com/watch?v=n_GCT5-tfPs

 

Precskó Lilian
ELTE Online

 

 

(Fotó: Nádor Zsombor és Sebestyén Blanka)

Kattints a képhez
Galériához kattints a képre!

Vissza