Octoberfest az ELTE-n

Jó lenne végre elmenni az Octoberfestre! Azonban felmerül a kérdés, hogy megéri-e néhány korsó hideg sörért egészen Münchenig utazni? Az ELTE TÁTK rendezvényszervezői olyan ötlettel rukkoltak elő, mely feloldja ezt a dilemmát. Nézzünk hát el az ELTE Octoberfest-re!
Ha Bajorországba nem is kell elmennünk, de a KCsSK-ba (Kőrösi Csoma Sándor Kollégium) feltétlenül, ha nem szeretnénk lemaradni az év egyik kiemelten sörközpontú ELTE rendezvényéről. Ezen az estén lesz minden, mi a folyékony kenyérre szomjazó ifjúságnak kedvére lehet.
A KCsSK-ban 20 órától várják a bulizni vágyókat. 21 órától a helyi büfében nagyszerű italakciók várnak mindenkit, így érdemes már ebben a korai órában megérkezni, és nem a sarki közértben beszerezni az értékes nedüket. A csapolt sör korsóját 180 forintért kaphatod meg, a long-drinkek legtöbbjét pedig 300 forintért gyűjtheted be.
Este 10-től kezdődnek meg az aktív programok. Lesz elmaradhatatlan sörivó verseny, majd közvetlenül ezután stand up comedy, ahol Rekop György kacagtatja az ifjúságot. Az este folyamán mindeközben folyamatosan nevezhettek a Mr. & Mrs. ELTE KCSSK Oktoberfest titulusért. 11 órától kezdődik meg az ádáz harc ezért a megtisztelő címért.
A Kaukázus zenekar 23.30-kor lép a tervek szerint színpadra. Az egy órás koncert után pedig DJ Dave pörgeti a lemezeket kifulladásig.
Összefoglalva tehát minden bizonnyal legtöbbetek talál magának testhezálló programot és szórakozási lehetőséget a KCsSK Octoberfestjén. A belépés ELTE-seknek 490 forintba kerül, míg külsős ismerőseitek 790 forintért jöhetnek be.
A rendezvény helyszíne: KCsSK (Budapest XI., Dayka Gábor utca 4.)
Ideje: 2009. október 22. csütörtök
Kezdés: 20.00-tól
A rendezvény után keressétek a beszámolót és a fotógalériát az ELTE Online-on!

Karaba Tünde
ELTE Online




