Elte Online hírportál

 

A magyar népmese napja (2009-09-25) 

Betöltés...

Benedek Elek, aki leginkább mesemondóként és –íróként vált ismertté a magyar köztudatban, 150 évvel ezelőtt, szeptember 30-án született. Születésének napját 2005-ben a Magyar Olvasótársaság A magyar népmese napjává avanzsálta. Az ünnep kapcsán többféle programból válogathatunk, és megpályázhatunk egy az ELTE által meghirdetett versenyt is.

 

Benedek Elek 1859. szeptember 30-án született Kisbaconban, amelyet a trianoni békeszerződés értelmében az első világháború után Romániához (a mai Kovászna megyéhez) csatoltak. Az érettségi után bölcsészkaron tanult főként magyart, németet és filozófiát, de nem szerzett diplomát, inkább újságíró-szerkesztő és országgyűlési képviselő lett. Először a Budapesti Hírlap, majd az Világ szerkesztője lett, később pedig saját lapokat indított: 1889-ben Az Én Újságom című, mérföldkőnek számító ifjúsági lapot, majd 1894-ben a Nemzeti Iskolát. De az ő nevéhez fűződik a Magyar Kritika, a Magyar Világ, a Néptanítók Lapja, az Én naptáram, a Vasárnap (Vasárnapi Újság), a Jó Pajtás és a Cimbora is. Élete utolsó éveit (1923-1929) az utóbbi lapnak, a Cimborának a küzdelmes szerkesztése töltötte ki. A saját lapok szerkesztése mellett más újságokba is írt cikkeket, illetve meséket, regényeket és verseket komponált. Meséket nemcsak írt, hanem gyűjtött és fordított is. Talán leghíresebb fordítói munkája Defoe Robinson Crusoe-jának magyar nyelvre ültetése volt.

Rengeteg mesekönyve jelent meg, ezek közül néhány a Magyar Elektronikus Könyvtár holnapján is elérhető, például a Többsincs királyfi és más mesék című kötet (http://mek.oszk.hu/00200/00232/).

Benedek Elek a 70. születésnapja előtt alig egy hónappal halt meg, 80 évvel ezelőtt. A legenda szerint halála pillanatáig írt, amit egyébként agyvérzés okozott. A mára szállóigévé vált mondat, amit a történet szerint utoljára leírt, ez volt: „Fő, hogy dolgozzanak.”

 

Az író emlékére 2005-től születésének napján (vagy az előtte lévő hétvégén) tartjuk A magyar népmese napját. Azonban idén a kerek évforduló, Benedek Elek születésének 150. évfordulója egész évben teret ad a kiállításoknak, előadásoknak vagy más programoknak, január óta folyamatosan részt vehetünk ezeken. Arról, hogy hol és mit láthatunk, a Benedek Elek munkásságát összefogó honlapon (http://www.benedekelek.ro/) is tájékozódhatunk. Itt sok Budapesten, sőt határon kívüli aktuális program is közzé van téve, például a kisbaconiak.

 

Ami viszont a közeljövőben a fővárosban lesz: szeptember 26-án, szombaton az Országos Széchényi Könyvtár 10-17-ig különféle programokkal várja az érdeklődőket (OSZK, VI. és VIII. emelet). A népmese napja című konferencián pszichológusok, tanárok, mesemondók és költők is részt vesznek. A program a Magyar Olvasástársaság tagjai számára, illetve a sajátos nevelési igényű gyermekek számára ingyenes. Egyébként 1000 forint egy felnőttjegy, amihez 3 gyerekjegy is tartozik. További gyerekjegyeket 500 forintos áron, illetve 10 fő felett már jelentős kedvezményekkel lehet vásárolni. Részletes program itt található: http://www.hunra.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=142:meghivo-benedek-elek-150&catid=1:hirek&Itemid=50.

 

Az Országos Pedagógiai Könyvtár egy kiállítással vette ki a részét a megemlékezésből, amelynek megnyitóján emlékülést is tartottak. A kiállítás december 31-ig tekinthető meg a Könyves Kálmán körút 40. szám alatt keddtől-péntekig 9-19 óráig, illetve szombatonként 9-14 óráig. Egy másik Benedek Elek Emlékkiállítást is láthatnak az érdeklődők Budapesten, méghozzá a Várnegyed Galériában, október 3-ig keddtől szombatig, 11-18 óráig a Batthyány utca 67-ben.

 

A Magyar Posta különleges bélyegek kiadásával emlékezett meg a nagy mesemondóról (http://posta.hu/object.31F169FC-4D9E-444B-93DB-7BB8F26D0ADC.ivy). Ezen a holnapon pedig megnézhetjük Benedek Elek egyik meséjét (Gyöngyvirág Palkó) diafilmen:http://egyszervolt.hu/mese/content/gyongyvirag-palko.html.

 

Írónk születésének 150., halálának pedig 80 éves évfordulójának apropójából az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara pályázatán is részt vehetünk. A pályamunkák témája Benedek Elek munkásságával kapcsolatos, leadási határideje 2009. október 22., részletek itt: http://www.tofk.elte.hu/node/89.

 

Szintén az ELTE TóK írt ki egy másik pályázatot is: a Magyar Nyelv és Irodalmi Tanszék meghirdetett egy mesemondó versenyt Népek meséi címmel a felsőoktatási diákok számára. A részt vevőknek egy szabadon választott mesét kell előadniuk maximum 10 percben, amelynek szövegét a pontos forrásmegjelelöléssel el kell küldeniük a kar részére október 15-ig. Információk itt: http://www.tofk.elte.hu/node/87.

 

Pataky Adrienn

ELTE Online

 

Vissza