Elte Online hírportál

 

Balaton Sound – a legpörgősebb fesztivál (2009-05-28) 

Betöltés...

 

Újabb és újabb neveket jelentenek be még mindig a nyár legelektronikusabb fesztiváljának, a Heineken Balaton Soundnak a szervezői. Moby, az Underworld, a Kraftwerk, Sven Väth, a MSTRKRFT és David Guetta mellé további neves előadók sorakoznak, például Richard Grey.
 
Kevesebb, mint másfél hónappal az idei balatoni nyár legnagyobb eseményének kezdete előtt a már korábban bejelentett világsztár fellépők és hazai fesztiváltársaik mellett, a szervezők még tizenkét előadóval bővítették a 2009-ben négy napon át dübörgő, egyedülálló hangulatú esemény programját. Az eddigi évek sokszínű felhozatalához hasonlóan a látogatók idén is rendkívül változatos programkínálattal ellátva ugorhatnak fejest a nyárba a harmadik Heineken Balaton Sound buliforgatagából lendületet nyerve.
 
A fesztivál honlapján pedig már napi bontásban is elérhető a program, így az előrelátóbbak már most kialakíthatják napjaik menetét július 9. és 12. közöttre.
 
A Samsung Mobile Arénába további négy nevet jelentettek be. Így a Balaton Sound záró napján zenélő Richie Hawtin mellett, vele együtt lép fel a dj berlini udvartartásának két legtehetségesebb dj-je, Magda és Heartthrob. Szintén ezen a helyszínen pakolja a lemezeket Carl Cox fellépése előtt Csehország legnépszerűbb dj-je, Lucca, akiket július 9-én hallhattok lemezt pörgetni. Szintén ekkor jétssza a talpalávalót a Singas Project, a Colorstar, a Korai öröm, a Pannonia Allstars Ska Orchestra és Mad Professor is. Július 11-én pedig a Groove Armada, Erick Morillo és a Žagar mellett, az Ibizán rendkívül népszerű, french touch dj, Richard Grey alkot a Dj-pult mögött, akit hazánkban a dance/electro-rádióadók által szétjátszott, Marilyn Manson által is átvariált Tainted Love-feldolgozás, a Warped Base tett igazán ismertté.
 
A T-Mobile Teraszon idén is világsztárok kínálják tálcán bulijaikat az electroarcoknak. Dj T személyében a német klubszíntér egyik legendáját köszönthetjük a fesztivál első napján – amikor a Nagyszínpadot a Dub Pistols, az Underworld és a Nouvelle Vague foglalja el, de ugyanitt tekeri a lemezjátszót a fesztivál harmadik napján az Extrawelt, valamint őket követően a Wighnomy Brothers is. A The Five Corners Quintet július 9-i T-Mobile Teraszos fellépése a jazz aranykorának legszebb darabjaiból és a posztmodern jazz éra legkülönlegesebb hangjaiból összeállított zenei rekrációs programmal lazítja majd el a nagy mennyiségű partykínálatban lazítani kívánó Soundos versenyzőket.
 
Dj-settel érkezik idén nyáron Zamárdiba a steampunk irányzat leghíresebb zenei teoretikusa, Parov Stelar. Mellette a Balaton Sound electro-különlegességei között említhetjük meg Dj Zinckoncertjét is a fesztivál utolsó napján, mely nem kisebb neveket felvonultató napon érkezik többek között Moby és a Röyksopp is. De ekkor hallhatjátok a magyar jazzkirálynőt, Harcsa Veronikát, vagy a magyar elektronikus szcéna egyik meghatározó csapatát, a Bootsie Quartettet. A májusban megjelenő, legfrissebb eklektikus drum'n'bass anyagával lép fel július 11-én a harmadik Heineken Balaton Sound Lounge helyszínén a Sub Focusis, ahol e napon ringhattok az Anima sound System vagy Varga Zsuzsa muzsikájára is.
 
A sasszeműek már észrevették, hogy a felsorolásból kimaradt a fesztivál második napjának, július 10-nek a részletezése, nem véletlenül. Elfogultságom arra késztetett, hogy e napot kiemeljem, hiszen ekkor lép fel a Kraftwerk előtt a Heineken Nagyszínpadon a NEO, mely azt gondolom, elég nagy szó, tekintettel arra, hogy idén a Nagyszínpadot hazai zenekarként rajtuk kívül csak a Brains-nek és az Irie Maffiának sikerült meghódítania. Milkovics Mátyás csapatának bulija után pedig a robotoké a szerep, majd jöhet egy kis pörgés a dancekirály, David Guetta mixeire, nomeg a Sven Väth varázsolta hangulatba is érdemes belekóstolni. Lezárásként pedig Shane 54 és Kühl. Hogy utána a fáradtságtól majd a vonatállomásig sem jutunk el, nem gond: Zamárdiban kell maradni a Heineken Balaton Sound utolsó napjának utolsó óráig. S mikor július 13-án reggel felkel a nap, már nyugodtan mászhatunk haza… Ha tudunk.
 
Elővételes jegyekért június 12-ig irány a Nyugati tér!
 
Jegyárakról infó itt.
 
 
Gedeon Valéria
ELTE Online

 

Vissza