Buli van, vár: LEN! (2009-05-06)
Zenei blokk:
Animal Cannibals (kedd)
Magyarország jól ismert állat kannibáljai, Ricsipí és Qka MC is megtisztelik az egyetemista közönséget jelenlétükkel, és remélhetőleg csodálatos csillogó-villogó koncerttel szolgáltatnak nektek buli hangulatot. Az idei kisgólyák többségével azonos évben született meg 1989-ben az együttes még DJ.UBY-val kiegészülve, akivel együtt a srácok összedobták első rap számukat, ami egy józsevárosi klub indulója volt. 1991-ben azonban a kannibálok uborkája kivált a formációból így duóvá redukálódott az állatság. Ricsi és Qka szép munkát végeztek ketten is, hiszen 1995-ben megjelent az első kazettájuk Takarítónőnéven. Körülbelül innentől kezdve szilárd helyük lett a köztudatban és rappelgető vicces srácokból a magyar hip-hop elismert felnőtt tagjai lettek az évek során. Zenéjük végigkísérte a 90-es éveken felnőtt fiatalok kamaszkorát, a mostani 19-20 évesek alsó tagozatos éveit és lám az alsósok felnőttek, már az egyetem padjait koptatják és ők még mindig a porondon vannak és fáradhatatlanul ontják magukból a könnyen befogadható számokat. 2002-ben kiadták a Mindent lehet lemeztrilógiájuknak az első részét Stílusok keverve címmel, amit 2005-ben a Nincs határ című második rész követett és 2008-ban kijött a harmadik rész is Rap Diszkó néven, amiről már mindenki jól ismerheti a Csillogjon, csörögjön című számot. Szóval gyertek, jó lesz.
Ámokfutók (szerda)
1994-ben a mára már mindenki által jól ismert és számos paródiának áldozatává esett Kozsó, megalapítja az Ámokfutókat. Gondolom rajtam kívül mások is meglepődnek azon, hogy Kozsó és a táncos lányok, vagy Kozsó és a szeretetfelhő vagy egyáltalán maga a tény, hogy KOZSÓ jön és koncertet ad 2009-ben, ráadásul nem Gyöngyösön, hanem itt Budapesten a mai fiatalságnak. Persze Kozsó nem akárki, hiszen munkássága mélyen nyomott hagyott a 90-es éveken, mert ha ő nincs, akkor nincs se Bestiák, se Shyguys se Picasso Branch (!) . Szóval feltehetnénk a kérdést, hogy ugyan mi lett volna azokkal a felejthetetlen és letagadhatatlan 90-es évekkel Kozsó nélkül. Ez persze költői kérdés, de szerintem mindenki tudna erre választ adni. A legfrissebb információ, amit erről az együttesről tudok, az az, hogy 2008-ban kijött egy új album Ami jó, ami szép címmel. Rossz hírem van a rajongóknak, mert egyenlőre csak Romániában kapható az új csodalemez, de ne keseredjetek el, hiszen a www.amokfutok.huoldalról megrendelhetitek. Persze a legnagyobb jó hír az, hogy élőben(!) láthatjátok az Ámokfutókat, tehát mindenki vegye fel a régen elfeledett csótánytaposó diszkóba járó cipellőjét és bulizásra fel! Jelszó: ne szégyelld a múltat!
ERŐS PISTA külföldön szigorúan STEVE STRONG (szerda)
RHCP rajongók figyelem itt a magyar Red Hot! Ha szereted az RHCP zenéjét, gyere és tombolj a lelkes magyar formációval egy nagyot a jól ismert slágerekre, ha gőzöd sincs, hogy az Erős Pistát eszik-e vagy isszák, akkor is gyere el, és idd meg a hangulatot pár pohár sörrel aztán majd ők megetetik veled azt, amit főztek.
Irie Maffia (csütörtök)
Aki gyakran hallgatja a Petőfi rádiót és szorgalmasan jár mondjuk a Corvin tetőre bulizni, az most sikíthat örömében és bátran csápolhat a boldogságtól, hiszen a fellépők listáján szerepel az Irie Maffia. Aki nem ismerné őket, az sürgősen pótolja be az elmaradást, hiszen Magyarország ismert reggae/dancehall/hiphop képviselőiről van szó. A zenekar két alapítója Élő Márton és Horváth Gáspár már régóta zenélgettek együtt pusztán hobbiból, de ma már ez nem csak hóka-móka, hanem véresen komoly projekt hiszen ők képviselték Magyarországot az európai közszolgálati rádiók fesztiválján, amit az első világháború végének 90. évfordulója alkalmából rendeztek meg 2008-ban. Tehát spuri mindenki ki a szabadba és fel a kezekkel!
Besh ’o’ drom (csütörtök)
Az 1999-ben alakult zenekar országunk egyik jelentős világzenei képviselője. Nevük lovári cigány nyelven annyit tesz, hogy „üld meg a lovat”, tehát indulj el. Zenei palettájuk igen színes és érdekes, hiszen balkáni és román cigány illetve közel-keleti tradicionális zenét ötvöznek magyar zenével és mindezt különböző zenei stílusokkal olvasztják össze. Igazi fesztiválhangulatot garantálnak. A formáció a kezdetektől koncertezik külföldön és eddig 4 lemezük jelent meg. Ha már érzed a bor ízét a szádban és vágysz arra, hogy a kellemes kora nyári szellővel ölelkezve táncolj egy balkánit, akkor gyere és érezd jól magad.
AB-CD (csütörtök)
Lemaradtál a legutóbbi AC-DC koncertről, és emiatt álmatlan éjszakáid vannak mert marha gyorsan elkeltek a jegyek? Semmi gond, hiszen itt van Erik, Laci, Retek, Józsi és Tibi akik ACDC dalokat játszanak és ennek nagyon örülnek és ti is örülhettek hiszen majdnem olyan élmény mintha az igazi ACDC-n tombolnátok, úgyhogy készítsétek a torkotokat és ordibáljátok végig a koncertet. Jó tombolást!
Stylaw (csütörtök)
Kicsit reggae, kicsit hip-hop, kicsit balkán, kicsit zúzás ez lenne a Stylaw nevezetű formáció, amely még a szárnypróbálgatós de igen lelkes zenekarok táborát erősíti. Tudtommal még nem jelent meg lemezük, de ne aggódjon senki a srácok tesznek róla, hogy előbb-utóbb legyen lemez is. Érdekesség, hogy a fiúk a VIVA Tehetségvadászatán tűnt fel 2005-ben és a közönség szavazatai alapján különdíjasok lettek. Lessétek meg őket is.
Beat Dis (szerda)
Aki Beat Dis-t szeretne hallgatni, az sürgősen kapcsoljon el a VIVA-ról és inkább Hungarian MTv-t vagy Petőfi rádiót hallgasson. A Beat Dis azon zenekarok közé tartozik, akiknél első hallásra felkapjuk a fejünket és elismerően hümmögünk, és mikor megtudjuk, hogy magyar formációról van szó (nem teljes mértékben, ugyan de erős magyar gyökerekkel rendelkeznek) meglepődve nézünk magunk elé, aztán arra gondolunk, hogy nincs nagy baj a mai magyar zenével. A zenekar 2003-ban adta ki első albumát Genetik Gift címmel, amin Zaid Rivas new yorki énekesnő énekel. A 2007-ben megjelent Keep Stillrőlsokaknak ismerős lehet a Just like és a Horror mirror. Ha élőben szeretnétek élvezni a különleges zenei élményt és Judie J. egyedi hangját, akkor nincs más dolgotok mint kijönni a koleszból illetve könyvtárakból és még bulizni egy hatalmasat a vizsgaidőszak előtt.
Kaukázus (csütörtök)
A magyar underground gyümölcsfái között egyre nagyobb népszerűségnek örvend a Kaukázus. A 2004-ben alakult zenekar frontembere Kardos -Horvát János nem csak a Kaukázus háza táján szorgoskodik, hiszen tagja még a Magashegyi Undergroundnak is. Sokak számára ismerős lehet, az Anglia című szám, amelyben Bocskor Bíborkával énekel arról, hogy mennyit ér az, amikor az ember 1 fontost dob Angliában a zenésznek a szerelmes számra. A Kaukázus működéséről azonban többet hallunk, mint a Magashegyi projektről, ami egyébként egyáltalán nem elhanyagolható zenekar a Kaukázus mellett, viszont most ők jönnek fellépni, nem a Magashegyi. Aki már unja a Vad Fruttik Sárga zsiguliját, az jöjjön el a Kaukázus koncertjére és ugráljon a Szalai Évára. Ezen a napon szabad lesz a csók és a szerelem.
PASO (csütörtök)
Eddig csak a Petőfi rádióról volt szó, most azonban meg kell említenem a Tilos Rádiót is. De kezdjük az elején, azok kedvéért, akik még nem rázták a kis hátsójukat a PASO-ra, becsületes hosszú és szép nevén : a Pannonia Allstars Ska Orchestra-ra. A formáció 2003-ban alakult azzal a szándékkal, hogy megismertesse a magyar közönséget a ska stílussal és úgy tűnik, hogy a magyar közönségnek ez a dolog eléggé fekszik, hiszen évek óta teltházas jó hangulatú bulikat csinálnak. Az együttes igen termékeny és aktív, hiszen a Tilos Rádióban saját műsoruk van Ska Club címmel és PASO Soundsystem néven működik egy alformációjuk, amely különböző klubesteken lemezjátszókról pörgeti a jamikai reggae-t. Ez csak néhány példa volt, amelyek azt szemléltetik, hogy a PASO tagjai eléggé komolyan veszik a ska műfaj népszerűsítését. Ha kedvet kaptál gyere és rázd magad.
Tudományos ínyencségek
A rendkívül népszerű zenei, kulturális és sportrendezvények mellett érdemes kis figyelmet fordítani a tudományos szekció rendezvényeire is, ugyanis számos program meglepően izgalmasnak ígérkezik!
Rögtön a rendezvény elején, május 6-án, kora délután az OMAHA* szervezésében Laczkovich Miklós, a matematika és a valós függvénytan tudósa tart tudománynépeszerűsítő előadást. Ezt követően beszélgetni is lehet a professzorral, aki több, mint tíz éve rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, és aki világszintű elismertségre tett szert azáltal, hogy bebizonyította: a kör átalakítható négyszöggé.
Másnap délutánra egy másik kiemelkedő tudóst hívtak meg a matematikus hallgatók. Lovász Lászlónak tehetik fel kérdéseiket a diákok, aki jelenleg is Amerika legjobb egyetemein tanít; aki a Microsoft kutatási részlegének munkatársa és számos folyóirat szerkesztője, cikkek és könyvek szerzője. A terítéken az eddigi életútja lesz, mely olyan epizódokkal gazdagított, mint például a Wolf-díj elnyerése, mely matematikai körökben a Nobel-díjhoz hasonló elismerést jelent. Az ő személyében egy olyan emberrel találkozhatnak az érdeklődők, aki az ELTÉ-n töltött hallgatói évei alatt a Schweitzer-verseny legsikeresebb megoldója volt. E verseny lényege, hogy a diákok tíz nap alatt megoldanak egy tucat neves matematikusok által kitűzött igen nehéz problémát. Jellemző, hogy a legjobbak is csak a saját érdeklődési körüknek megfelelőeket tudják megfejeteni. Ehhez képest az ifjú Lovásznak több éven keresztül az összes feladvánnyal sikerült megbírkóznia.
Természetesen a matematika iránt kevésbé érdeklődők sem maradnak program nélkül. Két Multidiszciplináris Kerekasztallal is készülnek a szervezők, méghozzá mindannyiunkat foglalkoztató, aktuális témákkal. Május 6-án délután négy és este nyolc óra között a gazdasági válság problémája kerül a fókuszba. Ott lesznek: Boros László (ELTE TáTK), Varga Csaba (Stratégiai Kutató Intézet) és Kövér György (ELTE BTK). A meghívott előadók szakterülete alapján egy európai szemléletű, egységes Európában gondolkodó válságértékelés és válságmegoldási variációk felvonultatása várható. Boros László a Társadalomtudományi kar munkatársa, azon belül az Európai Tanulmányok Tanszék vezetője, Kövér György neves történész, egyetemi docens, akinek többször lehetősége volt külföldön szélesíteni a látókörét: British Academy ösztöndíjíal három hónapot töltött Angliában, 1987, illetve 1989-ben egy-egy hónapos feltáró munkát végezhetett a bécsi Finanzarchivban és az Osztrák Nemzeti Bank levéltárában. A Chiba Egyetem meghívására egy hónapig Japánban, a Harvard Center for European Studies jóvoltából pedig az USÁ-ban végezhette kutatásait. A harmadik beszélgetőtárs, Varga Csaba, a Stratégiai Kutató Intézet elnöke, aki nemrégiben a következőképpen nyilatkozott: „az elkövetkezendő tíz év egyik vezető ágazata a multifunkcionális központokra alapozott szabadidő-gazdaság lesz”. Hogy mire gondolt a szakember, megtudhatja, aki meglátogatja a kerekasztal sátrát.
Másnap ugyanebben az időszakban a mesterséges intelligenciáról és klónozásról beszélget három különleges és izgalmas kutatási területtel rendelkező egyetemi oktató. Horváth Gábor a Budapesti Műszaki Egyetem tanára a hétköznapokban neurális és tanuló rendszerekkel, digitális jelfeldolgozással, valamint hibrid intelligens rendszerekkel foglalkozik. Kereszty Éva a Szegedi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének docense. Kedvelt témái: a holttest sorsát érintő jogi szabályozás, az igazságügyi orvostan szerepe, az egészségügyi igazgatás és a speciális orvosszakmai problémák a jogalkalmazásban. Hasonló kérdésekkel foglalkozik Orosz Gábor Viktor, az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója. Vizsgálódásainak középpontjában az állam és egyház kapcsolata, az orvosi etika, és az erőszak és az erőszakmentesség kontextuális hermeneutikája állnak.
Colligite Fragmenta - Örökségvédelem Kárpátalján és Felvidéken
A Kárpátalját és a Felvidéket érintő legújabb művészettörténeti, régészeti és restaurátori kutatásokról, valamint az örökségvédelem helyi eredményeiről hallgathatnak meg érdekes előadásokat, akik ellátogatnak az ELTE Bölcsészkarának Dísztermébe május 6-a és 8-a között.
Érintett témák:
• Művészettörténeti kutatási eredmények
• Értékfelmérés, inventarizáció
• Műemlék és műtárgyvédelem
• Múzeumi gyűjtemények, kiállítások
• Kerttörténet
• Népi építészet
Helyszín: Budapest, Múzeum krt. 4/a. A épület
Mégtöbb apróság:
Airsoft fegyveres bemutató
GPS-es kincskeresés a Térképészet Tanszék szervezésében
Egy igazi, elfeledett, nagyi kertjében töltött gyermekkorunkat idéző program egy kicsit modernebb változatban.
OMAHA-sátor
A Matematikus Hallgatók Országos Egyesülete …
20 éves a hallgatói mozgalom kiállítás az EHÖK szervezésében
Az 1985-ben elfogadott Oktatási Törvény alapján megszűnt a Kommunista Ifjúsági Szövetség monopóliuma. Létrejöhettek az első Hallgatói Önkormányzatok. A hallgatók számára lehetővé vált, hogy részt vegyenek az intézményi tanácsok munkájában. Megkezdődött az oktatói munka hallgatói véleményezés rendszerének kialakítása. A diákok később egyre több jogot harcoltak ki maguknak, és mára széles körűnek és eredményesnek nevezhető a hallgatói képviselet. Ennek a folyamatnak a bemutatását célozza e kiállítás.
Etológia Tanszék bemutatója
Az állatok viselkedését tanulmányozó tanszék ez alkalommal…
Vizualizációs Centrum bemutatója
A Természettudományi Karon létrejött Vizualizációs Centrum összefogja azokat a fizikusokat, matematikusokat, informatikusokat és más természettudósokat, akik a képfeldogozás, az információ-vizualizáció és a számítógépes ábrázolás területein tevékenykednek sikeresen. A Centrum több, ipari partnerekkel közösen létrehozott konzorciumban vesz részt, ahol az alkalmazott kutatásban és kísérleti fejlesztésben is kamatoztatják az ELTE-n felhalmozott tudást.
Kulturális Teaest
A Kulturális Teaest ötlete matematika szakterületi hallgatók fejéből pattant ki. Az első alkalom 2006-ban került megrendezésre. Azóta egyre szélesebb körben elterjedt. Még ma is a matekosok szervezik, de mindenkit szeretettel várunk. Körülbelül havonta kerül megrendezésre, de most a Lágymányosi Eötvös Napok keretein belül 2 vendéget is várunk. Egy-egy ilyen alkalommal a közélet egy híres szereplőjét hívjuk meg. Riporterünkkel és a közönséggel beszélget, egy tea mellett, 1-2 óra hosszan. Eddigi vendégeink voltak Mérő László, Kálloy Molnár Péter és Kalmus Felicián, Rudolf Péter, Radnai Péter, Fábry Sándor, Koltai Róbert, Mácsai Pál, Hobo (Földes László), Pleskonics András és Gálvölgyi János.



