Jelképek és Restaurált művészettörténet az Egyetemi Könyvtárban (2008-08-04)
Hargitai Zsigmond több, mint ezer szarkasztikus sajtógráfiát publikált élete során. Ennek ellenére csupán kétszer nyílt lehetősége munkáit kiállítani, 1971-ben a Műszaki Egyetem E klubjában és 1972-ben az MSZMP KB épületében. 1972-ben már alig jelentek meg rajzai, ugyanis túl szarkasztikusak, és túl ellenzékiek voltak alkotásai. Még ebben az évben felhagyott szakmájával. Halász Géza, a másik kiállító, a Budapesti Corvinus Egyetem Információrendszerek Tanszékén tanít. 1989-ben megalapította az Aula Kiadót. Karikatúra rovata, a Halász Géza Show, a Magyar Nemzet Hétvégi Magazin mellékletében jelenik meg szombatonként. 2001-ben a Magyar Karikatúraművészeti Fesztiválon, Mózes utazása (villamoson) a Kánaánba című képével díjat nyert. A kiállításon két eltérő stílust láthatunk, bár a humor összeköti őket. Hargitai Zsigmond rajzai főleg az előző rendszert mutatják be, torz és groteszk formában. A megnyitón felröppent egy érdekes kérdés, miszerint hány híres karikatúrát tudnánk megnevezni? Szinte egyet se, mert ritkán születnek emlékezetes karikatúrák. Hargitai Zsigmond Jelképek című műve, azonban az emlékezetesek közé tartozik, bár az én személyes kedvencem, az Álom című kép. Halász Géza kiállításának címe kicsit megtévesztő, de aki ránéz a képeire, hamar rájöhet mennyire találó a címválasztás. A történelem során híressé vált képeket és freskókat láthatunk, némi átalakítással. Nemcsak átalakított, de egymásba mosódott festmények is vannak a kiállítás darabjai közt. Megdöbbentő látványt nyújtott például Mona Lisa, Munkácsy ásító inasának fejével. Mindenkinek tudom ajánlani, mert a két kiállítás mosolyt csal arcunkra, egyúttal el is gondolkodtat. A kiállítás 2006. július 9-ig tekinthető meg az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának aulájában. Zalka Gergely
Vissza


