Színpadon a díszlet (2009-04-26)
Pszi-, mint a lélekkel kapcsolatos, szinapszis, mint az idegsejtek közötti kapcsolat. És persze nap, a három napos rendezvényre utalva. Így lehet megfejteni a Budapesti Pszichológiai Napok fedőnevét, mely tizenhárom éve minden tavasszal felbukkan a sajtóban. Ennyi idő alatt bizonyára sok minden változott a pszichológia világában, új generáció jelent meg a „lélekbúvárok” között, ám egy valami hagyománnyá vált: a Pszinapszis tudományos-kulturális programjait egy csapat erre a pályára készülő egyetemista szervezi.
Az idei, április 17-i hétvége a „Színpadon a díszlet!” címet kapta, a plakátokon egy marionett bábu csuklik össze szakadt zsinórjai alatt. Biztosan a mindennapokban használt szerepeinket fogják leleplezni, gondoltam, bár az előadások listája ennél színesebb témákról árulkodott. Ilyen mennyiségű program mellett nehéz tematikusnak maradni, ami mégis összekapcsolta a beszélgetéseket, az a környezet és személyiség viszonya volt. Mit érzékelünk valóságként, tudunk-e változtatni rajta, az hogyan változtat meg minket?
Most azt kérdezitek, hogyan tudnánk jól érezni magunkat egy ilyen szakmai közösségben, ahol minden második szó a neurotranszmitter, a Gestalt, vagy ehhez hasonló? A jó hír, hogy ez a rendezvény nem a nagyképű szakmázásról szól, éppen ellenkezőleg: a „laikusokat” is megszólítja, és bemutatja, miként lehet átültetni saját életünkre a pszichológia gyakorlati eredményeit. Nem véletlen, hogy több előadó is megkérdezte, hányan érkeztek civilként – nem is kevesen, egyébként –, és a kedvünkért szívesen megmagyarázták az idegen fogalmakat. Tény, hogy a pszichológia-alapozó elvégzése, illetve egy egészséges „PPK-s” érdeklődés csak előny, ha követni szeretnénk a gondolatmenetet, és az is igaz, hogy a műhelyek egy része inkább a szakmabelieket tüzeli fel. A szervezők erre is számítottak, így az előadásokkal és workshopokkal egy időben kulturális, önismereti és kényeztető programokkal oldották a hangulatot.
Mielőtt rátérnek erre, néhány név és téma az idei programfolyamból: Prof. Bereczkei Tamás A világ változik, csak mi maradunk címmel beszélt a személyiség evolúciós túlélőtechnikáiról, a Quimby együttesből ismert Varga Livius pedig a koncerteken és az életben tapasztalt „flow-élményekről” mesélt.
Dr. Ranschburg Jenő azt boncolgatta, Vajon akarnak-e a párok gyermeket – és ha igen, miért nem?, Prof. Mérő László a hit és az érzékelés kapcsolatát kutatta, Tari Annamária pedig Rózsaszín ing és szőrmekapucni címmel elemezte a feminin férfi trendeket. Popper Péter filozófiája után Dr. Belső Nóra szexuálpszichológiai gyorstalpalója vonzott sok érdeklődőt. Üde színfolt volt az angol nyelvű előadások szekciója, ahol sokszor magyar szakemberek vállalták az idegen nyelvű prezentációt a testképzavarokról vagy a blogok világáról. Akárcsak az a szekció, melyben egyetemi hallgatók vázolták kutatási területüket, a tetoválás pszichológiájától a kreativitás agyi hátteréig.
A programfüzet szinte ijesztő terjedelméhez hozzájárultak még az esti koncertek, színházi előadások, illetve a táncos, pszichodráma és relaxációs műhelyek, melyek többségéről le kellett mondanom a nagy érdeklődés, vagy egy választott előadással való ütközés miatt. Amikor tehát az ember lánya ezzel a programfüzettel kezében, tanácstalanul álldogált a folyosón, még mindig választhatott az említett szabadidős programok közül: így vettem részt egy tanulságos grafológiai elemzésen, néhány vidám hangulatú csoportos játékban, illetve egy pihentető, „érintő” technikával végzett hátmasszázson.
Szóval, mit keres egy bölcsész a Pszinapszison? A garantált testi-lelki feltöltődést, amihez kivételesen nem egy wellness-hotelben, hanem az angyalföldi József Attila Művelődési Központban jut hozzá.
Mató Zsófia
ELTE Online
