Lenny Kravitz Téged is Vár Debrecenben (2009-04-21)
1964. május 26-án született New Yorkban, de gyerekkorát Los Angelesben töltötte. Mivel szülei népszerű tévés személyiségek voltak, gyerekkorában olyan legendás zenészekkel találkozott személyesen, mint Duke Ellington vagy Miles Davis. Tinédzser koráig a híres Kaliforniai Gyerekkórus tagja volt, de gimnazista korában kilépett, mert a rock ’n roll jobban érdekelte.
Legnagyobb példaképnek Prince-t tekintette, és kezdetben hasonló stílusban akart befutni.
Később, a nyolcvanas évek második felében New Yorkba költözött, hogy ott próbáljon szerencsét. Ebben az időszakban Prince helyett már inkább a klasszikus rock és a funky vonzotta, és olyan előadók voltak rá hatással, mint Jimi Hendrix, a Led Zeppelin, Curtis Mayfield és a Beatles.
Kitartó munkájának és próbálkozásainak köszönhetően szerződést kapott a Virgin Records kiadónál, így jelent meg debütáló lemeze Let Love Rule címmel 1989-ben.
Annak ellenére, hogy nevét szinte még senki sem ismerte, a korong meglepő sikereket ért el. Bár a kritikusok bírálták „retro” kinézete miatt, Lenny sajátos megjelenésével és erőteljes hangzásával a kilencvenes évek kultikus figurája lett.
Második nagylemeze Mama Said címmel látott napvilágot 1991-ben. A korong túlszárnyalta elődje sikereit, Harmadik, nagylemeze 1993-ban jelent meg Are You Gonna Go My Way címmel, és meghozta számára a világhírnevet. A címadó dal azóta már rockhimnusszá avanzsálódott. Ebben az időszakban minden létező zenei-, szakmai- és közönségdíjat begyűjtött, de megszavazták a legszexisebb énekesnek is.
Negyedik stúdióalbumával kisebb hullámvölgybe került, de három évvel később, 1998-ban az 5 című lemezzel tért vissza, melyen új, elektronikus hangzásvilággal próbálkozott. A Fly Away című dal majdnem egy éven át vezette a különböző slágerlistákat.
2000-ben egy válogatáslemez, 2001-ben a Lenny című stúdióalbum jelent meg. Zsinórban nyerte a Grammy-díjakat a legjobb férfi rock előadó kategóriában, és közben olyan sztároknak írt dalokat, mint Madonna, Aerosmith és Mick Jagger.
A 2004-es Baptism lemez után 4 évvel, jelent meg utolsó albuma Time For Love Revolution címmel, mely a kritikusok és a közönség szerint is visszatérés az igazi dögös, rockos Lenny hangzáshoz.
A magyar rajongóknak nagyon sokáig kellett várniuk, hogy kedvencüket élőben láthassák, de 2008. július 22-én a Budapest Sportarénában teljesült az álmuk: egy közel 3 órás, elképesztő energiabombát kaptak, színtiszta rockzenét amely minden nézőre hatással volt, az újságok pedig az év koncertjének nevezték.
Nem meglepő hát, hogy Lenny Kravitz az első adandó alkalommal igent mondott az újabb magyar felkérésre, ráadásul kedvezve kelet-magyarországi rajongótáborának, a koncertet Debrecenben adja.
2009. június 15-én a Főnix Csarnok közönsége is meggyőződhet róla, hogy a világ utánozhatatlan zsenije, a legkarizmatikusabb rockénekes mire képes a színpadon.
Érsek Vivienn
ELTE Online



