Elte Online hírportál

 

BN09: Csütörtök, Republic, fény (2009-04-05) 

Betöltés...

Amikor itt arról adtunk hírt, hogy mekkora tömeg volt a keddi Quimby koncerten, akkor még nem sejtettük, hogy a Republic-nak ekkora sikere lesz. A nagyszínpad előtt egyetlen tűt sem lehetett volna elejteni. Ha netán valaki a koncert alatt szomjazott meg, esélytelen volt kijutnia a tömegből. Ám cserébe egy olyan fergeteges hangulatú koncertet kaptunk Cipőtől és zenekarától, amelyet még hetek múlva is emlegetni fognak a budaörsi koli lakói. Az igazi fanok már jó előre megalapozták helyüket a legelső sorban. Bár elsőre meglepőnek tűnt, hogy az első sorokban nem az egyetemisták korosztályából verbuválódott kis rajongótábor csápolt, ez mégsem okozott semmiféle megrökönyödést. Fiatalok és korosabbak együtt buliztak a klasszikus slágerekre.

 

Nem múlhatott el az este Szállj el kismadár és a Repül a bálna nélkül. A tömeg egy emberként énekelte a népszerű dalokat, majd a koncert vége felé dübörgő vastapssal hívta vissza a zenekar tagjait. A ráadás után a sok száz ember szétszéledt a Budaörsi Kollégium különböző programjainak fergetegében.

 

Már-már elmaradhatatlan jelenetként ördöglányok táncoltak egy ad hoc színpaddá előléptetett padon - az urak nagy örömére. A hajnal közeledtével a fiúknak sem kellett a bíztatás: padon és párkányon ropták a táncot. Hasonló volt a szituáció a felső szinten is, ahol miniszoknyás kalózhölgyek riszálták a bárpulton. Sakáltanyába illő jelenet volt. De a szervezők a lányokat is megörvendeztették valamivel: már-már félmeztelen kalózfiúk nyomták a táncot a DJ pult melletti színpadon, olykor egy-egy ruhadarabtól megszabadulva. A lányok egyszerűen imádták őket.

 

A korábbi napokhoz hasonlóan a koli udvarán is sokan múlatták az időt, talán ez volt a legcsöndesebbnek mondható hely az egész BN-en. Bár olykor különböző kurjongatásokra vagy visításokra kapták fel a fejüket az udvaron beszélgetők, hiszen az emeleti szobákban lévő privát bulik egyik fontos helyszíne volt az erkély. Senki sem maradt szomjas, de tulajdonképpen éhes sem, hiszen keleti barátaink egész este mosolyogva készítették az olcsó (ám kicsit összecsapott) gyros-t a bejárat mellett. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a sör/házi pálinka áztatta korgó gyomornak pénztárcabarát táplálékra van szüksége. Gyros-ból ettünk már jobbat is, de a készítőknek legalább mindenkihez volt egy kedves szavuk.

 

Amerre a szem ellátott: zugivókat, tomboló ifjakat, söröspoharakat, karokat a magasban és csókra nyíló szájakat látott. Ahogy közeledett a hajnal nagy barátságok, nagy szerelmek szövődtek, majd reggelre talán el is múltak. A BN-nek még nincs vége, hátra van az utolsó nap, az igazi ereszd-el-a-hajamat, hiszen másnap nincs tanítás, nincs meló, nincsenek kötelezettségek.


Karaba Tünde

ELTE Online

Katt ide Karaba Tündi csütörtöki képeihez!

Katt ide Várszegi Sanyi csütörtöki képeihez!

 

Vissza