Elte Online hírportál

 

BN09: durva full house + fotók (2009-04-01)

Betöltés...

Az ember akár el is várhatná, hogy egy olyan erős kezdés után, mint amilyen a tegnapi volt, az emberek kicsit visszafogottabban (na nem nagyon persze, éppen csak egy kicsikét) buliznak. Na erre tökéletesen rácáfolt a Budaörsi Napok második estéje. Kezdve azzal, hogy már az oda úton több sorstárssal futottunk össze, akik egymástól kérdezgették hol is kell leszállni a BN-hez. Hogy a bejáratnál már 10 órakor tisztes sorok voltak. Hogy a nagyszínpad zárt bejárata előtt koncert kezdést megelőzően már nem lehetett elhaladni a tömegtől. Hogy az italpultoknál a kiszolgálóknak nem volt 1 szabad perce sem. Hogy 11 után hallom az infót, miszerint hiába várakozik odakint még 200 ember, de a rendezvény elérte a maximális befogadó létszámot, a jegyek elfogytak, több embert nem lenne egészséges és nem is szabad sajnos beengedni.

A keddi este fő attrakciója a Quimby volt. Hallottam híreket, miszerint tavaly is az ő napjukon volt a legdurvább tömeg, hát hogy idén sem voltak kevesen az biztos. artlike-kal egy erős közép pályáig tudtunk jobb pillanatainkban eljutni, de leginkább magunk és a kamera épsége miatt maradt a terem vége. Igaz ott sem bírtuk nagyon sokáig, gyakran ki kellett járnunk felfrissíteni magunkat egy egy jó vodka-burn-nel, közben meg kapva kaptunk az alkalmon és kattintgattunk mindenfele.
 
Áthallgatva a többi helyszínekre szembesültünk egy olyan ténnyel, hogy sajnos az egyik általam nagyon várt fellépő, Ludmilla, betegség miatt nem tudott eljönni. Helyette Palotai pakolgatta a maga megszokott módján a lemezeket, ráérősen, atlétásan, bár most egy picit "slágeresebben". Ami - személyes véleményem - nem ütött most akkorát, és megtörte az okszigén molekulák szeletelésébe belefeledkező arcok lendületét. A többi teremben is pörgött a buli rendesen, bár a remek italakciók és a csöppet körülményes közlekedés miatt (lévén tömegvolt, Quimby-n kb dupla teltház) voltak kisebb problémák, gondolok itt egy-egy belefutott cigibe, vagy a lányra, aki homlokkal hárította a járókövet miután megbotlott egy lámpavasban, de ezektől eltekintve igen kulturáltan ment minden.
 
A koncerten az utolsó számok szóltak, menedzserük pedig már készítette a backstage-t a fiuknak, hogy kifújhassák magukat, mi pedig koccintottunk még egyet az este következő nagyszínpados felelősével, DJ Jabinnal. Kell a célzóvíz, hogy eltalálja az addigra már maxiturbón pörgő tömeg fordulatszámát. Amíg az át (hang)szerelés ment, be is kevert gyorsan egy Tankcsapda - Mennyország touristot, csak hogy ne jöjjön ki senki a lendületből. Aztán következtek a megszokott Jabin nóták, amolyan kellemes házibulis kivitelben. És tényleg, az egész kezdett inkább egy nagy, baráti összejövetelre, sem mint fesztiválra hasonlítani. Már szinte mindenki ismerte a körülötte állókat, mindenkinek volt egy mosolya a másik számára, kedvesen kínálgatták egymást az emberek a különféle italokkal, és közben persze ment az elmaradhatatlan bólogatás.
 
Ha az elkövetkező napok csak ennyivel lesznek mindig jobbak az előzőnél, mint ez a keddi, akkor a Budaörsi Napok szervező igen elégedetten veregethetik majd vállon magukat.
 
Groove
 

Még több szöveg, még több kép:

 

 

A mai program - Szerda (04.01):
Nagyszínpad: Péterfy Bori & Love Band (23:00), DJ Gyurex (01:00)
Kis színpadok: Stylaw (21:00, Second Avenue (21:00), Sonar ft. Kárpáti Dodi (21:00), DJ Popsimon (22:30), DJ Arre & Dawe (22:30), Svindler & Bergi (22:30)

 

 
BN képek
 
 
BN fénykép

 

Vissza