Elte Online hírportál

 

Fővárosi Pedagógiai Napok (2008-08-04)

A mostani sorozat azért kapta a beszédes ?Gyakorlat éve? elnevezést, mert a programsorozatokban kitértek a pedagógusok mindennapi munkájában tapasztalható nehézségekre, a felgyorsult világ okozta kihívásokra. Megpróbáltak választ adni, megoldást keresni az aktuális problémákra, szakemberek hívtak segítségül. Olyan területeket tárgyaltak meg, mint a pedagógus által használható lehetőségek, az intézvényvezető napi munkájának a nehézségei, valamint a felnőttoktatás tanügyigazgatásában felmerülő kérdések. Emellett idén harmadik alkalommal tankönyvkiállítás-és vásár színesítette a programokat, amiket különböző fórumok, kiállítások, kerekasztal-beszélgetések és egy nagy volumenű plenáris ülés tett teljessé. Előbbi nagyon fontos, hisz a tankkönyv-kínálat az elmúlt pár évben óriásivá duzzadt, jelentős fejtörést okozva a tanároknak, tanítóknak, melyiket is alkalmazzák, melyik a legkorszerűbb, melyikből lehet a legtöbb hasznos tudást a diákokba átplántálni. Összesen 266 különböző projekt várta a résztvevőket. Az előadások mellett leginkább a gyakorlóiskolákban tett tantárgymódszertani gyakorlatok jelentették a hét fő eseményeit. A legnagyobb érdeklődéssel várt esemény az Uránia Nemzeti Filmszínházban január 31-én megtartott plenáris ülés volt, ahol neves előadók ? köztük egyetemünk Pszichológiai Intézetének Iskolai Pszichológiai Szakcsoportjának tanszékvezető egyetemi docense Dr. N. Kollár Katalin is ? beszéltek a pedagógusi pályán bekövetkező koncepcióváltásról, módszertani újításokról, és az ezeket indukáló társadalmi változásokról. Az igazi fő cél azonban az újonnan megválasztott fővárosi oktatásirányítás vezetőinek a bemutatkozása, koncepcióinak ismertetése, terveik, és a prioritások felvázolása volt. Ennek szellemében a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem egy miniszter vagy főpolgármester-helyettes mondta a megnyitóbeszédet, hanem a regnáló elnök, Germánné dr. Vastag Györgyi, míg a levezető elnök John Emese lett, aki az Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottság alelnökeként tevékenykedik. Mint ahogy Germánné elmondta, a célkitűzések a régiek, hiszen a stratégiát már 2004-ben lefektette az akkori kormány, így rájuk már ?csak? ennek a finomítása, és véghezvitele vár. Beszédének fő irányvonala az oktatás szerkezetének átalakítása, a demográfiai trendek, a régiók közötti fluktuáció és a szakképzés jelenlegi szerepe irányába haladt. Elmondta, a régión belüli áramlás nagyon fontos, hiszen évente az agglomerációból érkező diákok 6 milliárd forint extra kiadást jelentenek az iskoláknak, amit valahol vissza kell hozni az intézmények gazdálkodásaiban. Viszont abban a tekintetben jó ez a beáramlás, hogy a demográfiai adatok tanulsága szerint folyamatosan csökken a fővárosi tanulók száma: míg 1997-ben 79 ezer tanulásra jogosult élt fővárosunkban, addig az idei tanév kezdetére ez a szám lecsökkent 63 ezerre, míg a prognózisok szerint 2013-ra elérhetik a lélektani 60 ezres határt is. Ez csak az egyik probléma az oktatási intézményekben, a másik jelentős, égető gond a szakképzés tekintetében jelentkezik. Míg vannak a divatos szakmák ? jogász, közgazdász, marketinges, vendéglátós, stb. ? addig a hiányszakmákra alig van jelentkező, és akik elkezdik tanulni ezeket, azok között is közel 25%-os a lemorzsolódás, így alacsony a kibocsátás is. Az alapvető cél a következőkben a képzési intézmények elaprózódásának a megállítása, valamint egy átfogó reformmal a korszerű feltételek megteremtése, hogy az oktatás se maradjon ki az Európai Uniós pénzek megpályázásának lehetőségéből. John Emese beszédében hozzátette mindehhez, hogy fontosnak tartja az ilyen találkozásokat, ahol az igazgatók, pedagógusok találkozhatnak a felső vezetéssel, és megismerhetik az ő koncepciójukat, tudják, mire számíthatnak a közeljövőben. Aláhúzta, hogy a Bizottság célja a folyamatos infrastrukturális fejlesztés, a mindennapi működési feltételek megteremtése és alkalmazkodás a felgyorsult világ követelményeihez. Ezután következett a plenáris ülés gyakorlati része, ahol a szépszámú egybegyűltek a következő előadásokat hallgathatták meg: Dr. Melegh Csilla, egyetemi tanár: ?Társadalmi igények: válaszolhat-e és hogyan a pedagógiai gyakorlat??, Dr. Horváth H. Attila, tanszékvezető egyetemi docens: ?Megadni a módját? ? gondolatok a módszertani kultúránkról, Dr. N. Kollár Katalin, tanszékvezető egyetemi docens: ?Változó világ, változó gyerekek? ? a pedagógus lehetőségei a problémák kezelésében, Dr. Gádoros Júlia, gyermekpszichiáter főorvos: ?Hitek, és tévhitek? ? a hiperaktivitással kapcsolatban. A hét további részében műhelyfoglalkozások, előadások, valamint több középiskolában is látogatható kiállítások kerültek megrendezésre, végül pedig egy Összművészeti Gálát láthattak az érdeklődők, ami a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Ált. Isk. és Gimnáziumban került megrendezésre 2007. február 7-én. Faragó Gábor

Vissza