Kihirdették a pótfelvételi ponthatárokat (2009-08-31)
Vége a várakozásnak, szombat óta lehet tudni kik kezdhetik meg tanulmányaik 2009 szeptemberében az egyetemeken és főiskolákon.1 3400 diák várta az eredményeket, nagy részük bekerült a választott intézménybe.
Szombat délután végre a pótfelvételi ponthatárok is kihirdetésre kerültek. Azok a diákok jelentkezhettek, akik a nyári eljárás során nem nyertek felvételt, vagy nem jelentkeztek még, de az adott intézményben a szakon a költségtérítéses ponthatárt elérte vagy meghaladta felvételi összpontszámuk . Ahol eddig nem indult költségtérítéses képzés, ott a jogszabályi minimum a mérvadó, ez egységes, osztatlan és alapképzésben 160, felsőfokú szakképzésben 140 pont. Mint kiderült, bár nem megengedett, mégis sokan próbálkoztak úgy jelentkezni, hogy szükséges pontszámuk nem volt meg, vagy a nyári eljárás során már felvételt nyertek.
13. 400 diák próbált szerencsét, közülük 12. 009-en be is kerültek valamelyik képzésre. Az eljárás során már csak egy helyre lehetett jelentkezni, és osztatlan, egységes, alapképzésben valamint felsőfokú szakképzésben csak költségtérítéses formában, míg mesterképzésben államilag finanszírozott helyek is voltak. Ez utóbbin a minimum ponthatárt az intézmények maguk határozták meg, de nem lehetett alacsonyabb a nyári eljárás során hozottakkal. 1500 hallgató nyert felvételt, közülük alig ötszázan tanulhatnak állami támogatással.
Egyetemünkön már korábban beteltek a helyek, így például az ÁJTK-n csupán igazságügyi igazgatás szak indult alapképzésben, levelező formában, 167 pont volt a határ. A Bölcsészettudományi Karon sem maradtak helyek, csupán mesterképzésben indult állami néprajz és költségtérítéses informatikus-könyvtárképzés. Az Informatikai karon felsőfokú szakképzésben általános-rendszergazdának és web-programozónak lehetett jelentkezni, nappali és levelező formában is. Aki elérte a 372 pontos határt, bekerülhetett a Társadalomtudományi Kar nemzetközi tanulmányok alapképzésére, vagy kicsit kevesebb, 347 pontért alkalmazott közgazdász is lehet belőle. Szociológián és társadalmi tanulmányokon elég volt 300 illetve 316 pont az áhított felvételiért. Nemzetközi tanulmányok és kulturális antropológia mesterképzésben is indult. A Természettudományi Karon két mesterképzéses hely maradt, mindkettő költségtérítéses, biofizikus és biztosítási és pénzügyi matematikus.
Azok, akik most nyertek felvételt ugyanúgy szeptemberben kezdik tanulmányaikat, mint azok, akik már a nyári eljárásban bekerültek a felsőoktatásba.
Tokodi Krisztina
ELTE Online



