Egyetemi Hallgatók Matematikaversenye (2009-07-30)
Ez az év jubileum hazánk számára, mert tíz éve Keszthely adott helyet e rangos eseménynek, mely 1994 óta a legrangosabb matematika versennyé vált. Az egész világról vannak résztvevői. Egyéniben és csoportban is lehet indulni, komoly pénzjutalom jár a nyerteseknek. Az elmúlt két évben az ELTE nyerte a csapatversenyt, ezzel maga mögé utasítva számos nemzetközileg elismert egyetemet.
A versenyt az IMC hirdette meg, eredetileg Bulgáriából indult ki. Idén az University College London társszervezője az Eötvös Loránd Tudományegyetem Matematika Intézete és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A résztvevők számát 350 emberre saccolják, a korábbi évek 260 résztvevőjével szemben.
A megnyitóra 2009. július 26. 10:00 órakor került sor az ELTE Lágymányosi kampuszán, a D épület, Bolyai termében. (1117 Bp. Pázmány Péter sétány 1/c)
A résztvevőket köszöntötte Lovász László Wolf-díjas matematikus, az ELTE Matematika Intézetének igazgatója
Záró- és díjkiosztó ünnepség: 2009. július 29. 17 óra órakor az Európa hajón (ELTE TTK melletti kikötőben) lesz.
Tokodi Krisztina
ELTE Online


