Elte Online hírportál

 

Környezetvédelem az ELTE-n (2009-06-23) 

Betöltés...

Örömteli folyamatról számolhatunk be, ugyanis Egyetemünk is csatlakozott azon felsőoktatási intézmények táborába, melyek központilag kívánnak tenni a környezetbarát működés meghonosítása érdekében. Ráadásul mindez alulról, a hallgatók köréből indult útnak. Mudra Viktóriával, a küldetés koordinátorával beszélgettünk.
 
Milyen előzményei vannak rektori megbízásodnak, hiszen nem környezettudományi területen tevékenykedőként ért a megtiszteltetés?
 
A természetközpontúság még jóval egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt kialakult látásmódomban. Érdeklődési köröm úgy hozta, hogy a bölcsészettudományi karon kezdtem meg ELTE-s éveim, mellette pedagógiai ismereteket is elsajátítottam. Az így szerzett tudást a Vezér Úti Kollégiumban nevelőtanárként hasznosítom immáron több éve. Itt tettük meg az első lépéseket is egy zöldebb kollégiumért.
 
Milyen formában jelent ez meg a VUK-ban?
 
Szintenként elindult a hulladék szelektív gyűjtése. Színes fiókokba tudjuk szétválogatni a sajnos mindenhol nagymennyiségben keletkező szemetet, így nagyobb teret biztosítunk az újrahasznosítás lehetőségének. Megdöbbentő például, hogy elektromos eszközök (pl: telefon, hajszárító) milyen mennyiségben kerülnek kidobásra. Ugyancsak ehhez kapcsolódik a kert egyik sarkában felállított komposztáló, melyben a szerves hulladékot dolgozzuk fel. Ezt kezdetben a talaj feljavítására használtuk, a kellemesebb lakókörnyezet kialakításáért fákat ültettünk. Jelenleg a megtermelt komposztmennyiséget már mások hordják el.
 
Mindennek megvalósításáért mit tettetek?
 
Igazából a feladata kisebb része volt csak a hallgatók meggyőzése a kialakított lehetőségek használatára, ugyanis a mai fiatalok érzik, hogy itt valamit tenni kell. Forrásteremtés érdekében létrehoztuk a VUK jogi személyét, a Vezér Hallgatói Egyesületet, rendszeresen pályáztunk támogatásokért, és felvettük a kapcsolatot minden lehetséges társszervezettel. A XIV. kerülettel együttműködve kisebb kampányokat, így szemétszedést végeztünk, ezzel felhívva a figyelmet a lakosság körében az illegális szemétlerakás problémájára.
 
A VHE határain túllépve most az egész egyetemen koordinálod ezen feladatokat. Miből áll ez?
 
Az ELTE többi kollégiumában is megvan a lehetőség arra, hogy meglépjék, amit mi az elmúlt években a VUK-ban megvalósítottunk. Ezenkívül vannak olyan kampuszok, ahol tragikus a helyzet például a papír újrahasznosítás, vagy épp a nyomtatópatron utókezelése esetében. Szeretnénk a szelektív hulladékgyűjtést mindenhol meghonosítani. A környezet lakhatóbbá, otthonosabbá tétele is feladat, ugyanis kellemes környezetben jobban motiváltak az oktatók, hallgatók is. Meg kell vizsgálni a most még elhanyagolt zöld területek felkarolásának lehetőségét. Végül a legfontosabb: minden közösségben vannak, akik szívesen részt vállalnak ilyen önzetlen és hasznos feladatban. Őket próbáljuk összeszervezni, csoportokat létrehozni kollégiumonként, vagy épp karonként, hogy közös fellépéssel hatékonyan tehessünk a felvázolt változtatások érdekében.
 
Rektor úr a LEN zöld sátrában
 
Van szakmai háttérstáb a projekt mögött?
 
Háttérstábnak nem tudom mennyire nevezhető, ugyanis többségében mindennapos munkájukban is részt vesznek a kitűzések megvalósításban és nem csak tudományos szempontból adnak tanácsot. Oktatói részről partnerünk Munkácsy Béla, a TTK Környezet és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusa, aki a szakterület hazai nagy ismerője. Ugyancsak kapcsolatban vagyunk a HuMuSz vagy a Levegő Munkacsoporttal, hogy csak a legismertebbeket említsem. Szeretnénk, hogy az érdeklődésünk megvan, akkor az ELTE hallgatói első kézből szerezhessenek információkat ezekről a szervezetekről. Az Egyetemen belül legszorosabb kapcsolatunk a TTK-s Környezettudományi Klubbal van, a LEN-en és a Bölcsész Napokon egy környezetvédelmi sátorban sok-sok érdekes játék kíséretében hívtuk fel a hallgatók figyelmét olyan sokak hétköznapos, de kevesek által ismert jelölési formákra, mint a kereskedelembe hozott cikkeken található címke jelzésekre, vagy az egyéni ökológiai lábnyomukra.
 
Csörgics Mátyás
ELTE Online

Vissza