Elte Online hírportál

 

Legyen kötelező az emelt érettségi! (2009-02-22)

Betöltés...

Nemcsak az Akadémia, de a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete és a Magyar Rektori Konferencia szerint is fontos lenne az emelt szintű érettségi a felsőoktatásban továbbtanulóknak. Porogi András, a nevelők és tanárok egyesületének elnöke, korábban úgy fogalmazott, felesleges pénzkidobás azon tanulókat támogatni, akik nem tesznek le egy emelt szintű érettségit. Ugyanis a középszintű érettségit akár tanulás nélkül is jól el tudja végezni egy átlagos diák.

E mellett szól az is, hogy egyre több egyetemen és főiskolán kell korrepátálni a felvett hallgatókat a természettudományi és mérnöki területeken. Ennek az az egyszerű oka van, hogy a bölcsészettudományi és jogi karok népszerűsége még mindig óriási, míg mérnöknek egyre kevesebben jelentkeznek. Az iskolák, hogy fenntarthassák maguk, gyenge teljesítményt nyújtott diákokat is felvesznek intézményükbe.

Idén már a korábbival ellentétben, az adott karon megjelölt két tárgy érettségi eredménye alapján veszik fel a hallgatókat. Emelt szintű érettségire azonban csak a nyelvszakokon van szükség, egyébként csak pluszpontot érnek.
2010-től azonban már az állatorvosi és orvosi képzésre jelentkezőknek is emelt szintű biológia érettségi lesz szükséges.

Tokodi Krisztina
ELTE Online

Vissza