Elte Online hírportál

 

ELTE Innovációs Nap 2009 (2009-02-22) 

Betöltés...

A rendezvény célja, hogy közelebb hozza az egyetemen dolgozó kutatókat és a vállalati szféra képviselőit. A két fél közös érdeke, hogy a kutatási eredményeket minél hamarabb hasznosítsák. Ennek ösztönzésére az ELTE díjat alapított, amelyet Hudecz Ferenc, az ELTE rektora az idén Lőrincz Andrásnak, az ELTE Informatikai Kar kutatójának adta át.

Az idei konferencia három szekcióból állt. Az elsőn a kutatás-fejlesztés itthoni és nemzetközi finanszírozási lehetőségeiről volt szó, emellett az érdeklődők megismerhették a Magyar Szabadalmi Hivatal szolgáltatásait és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal programját is.

A második szekcióban bemutatták az ELTE nagyobb kutatási programjait. A harmadik részben kerekasztal-beszélgetés zajlott befektetőkkel, hasznosítókkal, iparjogi szakemberekkel az egyetemi technológiatranszferről, a szellemi tulajdon védelméről, kockázati tőkéről, befektetésekről.

Az Innovációs Napon elhangzott előadások letölthetők a http://pik.elte.hu/esemenyek/ oldalról.

Sinkó Zsófia
ELTE Online

Vissza