Universitas Program ? egyenlőre még úton a felsőoktatás aranykora (2008-08-04)
Szándékok A megközelítőleg 250 milliárd forintnyi beruházás magában foglalja oktatási épületek, új és felújított kollégiumi férőhelyek, előadótermek, könyvtárak, konferenciaközpontok valamint kutatási műhelyek létesítését, illetve rekonstrukcióját. Az Universitas Program kiemelt kollégium-fejlesztési eleme a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatóinak mintegy 25%-át érintheti közvetlenül. A szállások a jelenlegi áraknál jóval drágábbak lesznek, azonban az elképzelések szerint, emelt összegű lakhatási támogatások nyújtásával, így is az albérleti piac árainál alacsonyabban maradnak. 2007-ig a felsőoktatási kollégiumi férőhelyek száma várhatóan több mint 13 000 új hellyel bővül, a már rendelkezésre álló 43 000 férőhelyből 18 felsőoktatási intézményben csaknem 21 000 korszerűsítésére kerül sor. Az Oktatási Minisztérium beszámolója szerint 2007-ig országosan 39 új kollégium épül meg a hagyományos és az ún. PPP (Public Private Partnership ? köz- és magánszféra együttműködése) projektek formájában. Azaz mondjuk diákotthonok építésénél magánbefektetők kollégiumokat építenek fel s működtetnek állami tulajdonban álló területeken. A felsőoktatási intézmények pedig 20 évig bérlik a beruházóktól az új létesítményeket. Egy kétoldalú megállapodás szerint a bérleti díj felét az oktatási tárca finanszírozza. Két évtized elteltével aztán az intézmények a bérleti-szerződés meghosszabbítása vagy a létesítmény megvétele mellett dönthetnek. A sokak által bírált PPP-módszer alkalmazását az egyetemek és főiskolák versenyképességének reménybeli megőrzése, hangsúlyosabban azonban jelenlegi gazdasági vegetációja, a fejlesztésekhez elengedhetetlen források, bevételek hiánya indokolja. A PPP-vel kapcsolatosan leginkább az a vita tárgya, hogy milyen arányban oszlik meg a beruházók között a felelősség, a kockázat és a profit. A köz- és a magánszféra kooperációján nyugvó beruházások egyébként sikeresen állták meg helyüket például Németországban vagy Hollandiában. A diákotthon-fejlesztési beruházások összértéke meghaladja a 66 milliárd forintot. Oktatási célú épületek rekonstrukciójára továbbá fejlesztésére 82 milliárd forintnyi keretösszeg áll rendelkezésre, amelyből 17 településen, 21 felsőoktatási intézménynél kezdődtek magántőke-beruházások 2005-ben. Házunk tájáról Ami az ELTE-t illeti, eddig befejeződött a Nándorfehérvári úti, 200 diáknak szállást nyújtó kollégium felújítása, a tervek szerint 2007 őszére elkészül a Trefort kert teljes rekonstrukciója, ahol nagyjából 20 000 négyzetméteren az alábbi korszerűsítésekre kerül sor: a Rákóczi út 5 sz. alatti épület rekonstrukciója, az új Társadalomtudományi Kar létrehozása, a Gólyavár ifjúsági központtá alakítása, az Egyetemi Levéltár új helyének kialakítása, a Puskin utcai épületek teljes, ill. részleges rekonstrukciója. Emellett a lágymányosi campusoknál kialakításra kerül egy 600 főt elszállásolni tudó új kollégium, értékesítésre kerülnek az Ajtósi Dürer sori épületek. Március végén egyeztetés zajlott a minisztérium és az ELTE között további, PPP-konstrukcióban történő diákszálló-felújításokról. Az egyetem egyértelműen szükségesnek tartja a korszerűsítést, azonban egyelőre köd s homály fedi, többek között, hogy a Budaörsi valamint Nagytétényi kollégiumok másfél, illetve egy évnyire nyúló rekonstrukciós munkálatai alatt hol találnának ideiglenes szálláshelyet a kollégisták. (Információink szerint átmeneti megoldásként merült fel a Kunigunda úti, újonnan épülő ifjúsági szálló.) Miként arról sincs egyértelmű állásfoglalás, hogy az OM mekkora szerepet vállalna a beruházások finanszírozásában. Az ELTE-s hallgatói önkormányzat nagy megelégedettséggel üdvözli a fentiekben említett infrastrukturális fejlesztések és az új Lágymányosi kollégium építésének hírét, ellenben fő prioritásként (például a budaörsi kollégium állapotára való tekintettel) minden kétséget kizáróan a kollégium-korszerűsítések mellett teszi le a voksát. Ez megmutatkozik az intézmény gazdasági tanácsának véleményében is, amely szerint a szaktárca és az egyetem közötti kollégium-felújítási megállapodás az alábbi feltételek megvalósulása esetén válna realizálhatóvá: a minisztérium 50%-os hozzájárulási vállalást tesz a rekonstrukció finanszírozását illetően, biztosítja a diákok elhelyezését a korszerűsítés ideje alatt, továbbá gondoskodik az Ajtósi sori campus értékesítésének lehetőségéről. Ez utóbbi egyébként azért is különösen fontos, mert a Trefort kert már elindult fejlesztéseit pénzügyileg részben biztosítani tudná. Az első fecske Debrecenben Az első PPP-beruházás keretében épített diákszálló szeptemberben nyitotta meg kapuit Debrecenben. A cívis városban található Campus Hotel több mint 900 hallgatónak nyújthat lakhatási lehetőséget 20 hat, 58 három, 230 két, 25 egy férőhelyes szobájával. A helyiségek felszereltsége azt átlag kollégiumi viszonyok tükrében már-már kánaáni közelinek nevezhető. Hisz minden szobában külön WC, mosdó, zuhanyzó, hűtőszekrény található, sőt a felükben önálló konyhákat is kialakítottak, és az internet elérése is az alapadottságok közé sorolható. A diákszálló épülete akadálymentesített, mozgáskorlátozott fiatalok részére speciálisan kialakított szobák állnak rendelkezésre. A valóságos szállodai imázst erősítve az egyéb szolgáltatások sorában étteremmel, büfével, mosodával, postával, betegszobával, szoláriummal, konditermekkel, szaunával, bowlingpályával, igény szerint választható kábeltévé-programcsomagokkal ismerkedhetünk meg. A kollégiumi szolgáltatásokért kinek kicsit jobban, kinek kevésbé, mindenesetre tíz- és húszezer forintnyi összegig kell a tárcájába nyúlnia havonta, ami nem biztos, hogy teljesértékű altarnatívát jelent az albérletezésre. Uni-Hotel Miskolc Miskolcon több hónapnyi csúszást követően, az idén került átadásra a helyi egyetem új diákotthona. Az Uni-Hotel minőségi szolgáltatásaival igyekszik pozícionálni magát a borsodi főváros kollégiumainak sorában. A 2,3 milliárd forintnyi költséggel épült ifjúsági szálló, 6 szinten 608 férőhelyet kínál, többek között 10 három-, 30 kétszemélyes szoba, 9 kétszemélyes apartman, 123 négy férőhelyes lakóegység formájában. A szobák mindegyike rendelkezik vizesblokkal és szélessávú internettel, minden két szobához étkezőhelyiség kapcsolódik. Az épület akadálymentesített, s az olyan mellékszolgáltatások mint a gyógyszertár, fitnessterem, élelmiszerbolt nemcsak a kollégium lakói számára tehetik vonzóvá. Érdekesség, hogy a szálláshelyek tizedét a diákotthon egész évben a szabad piacon értékesíti. S hogy mennyibe is kerül mindez a hallgatóknak? Az Uni-Hotelben egy 7 négyzetméteres szoba térítési díja kb. 40 ezer forint havonta. Azonban még mielőtt meghűlne minden (átlag)egyetemista és (átlag)kereső hozzátartozóik ereiben a vér, le kell szögezni, hogy az említett összeg persze nem annyi, mert a bérleti hozzájárulás felét az egyetem fizeti az üzemeltetőnek, a diákok pedig kisebb-nagyobb támogatásokban részesülhetnek. Így a kollégiumi díjak 10 ezer forint körül mozognak, melyek már inkább nevezhetők barátságosnak. Ellenben ez még mindig duplája az átlag szállóáraknak, s e tény különösen érzékenyen érint sokakat, akiknek még az ötezer forintos díjak előteremtése is komoly gondot jelent. Hiszen ne feledjük, Magyarország egyik, ha nem a leghátrányosabb régiójában járunk. A továbbra is Guiness-rekord Magasház Hogy még árnyaltabbá tegyük a kollégium felújítások és építések fűszerezte leendő felsőoktatási aranykort ? elég a Mecsekaljára utaznunk. Pécsett bizony jelentős késésben van az ország legmagasabb, a rendszerváltás óta üresen álló épületének, a Magasháznak diákszállóvá alakítása. Hiába született szándéknyilatkozat az építmény korszerűsítéséről, a pécsi önkormányzat valamint az egyetem konfliktusos viszonya és az ingatlan meglehetősen homályos tulajdonosi háttere miatt a projekt csúszása határozatlan időre borítékolható. Pedig a Magasház 4356 férőhelyével az ország legnagyobb s legjelentősebb költségvetéssel épülő diákszállója lehet(ne). Kollégiumfejlesztés a Nyírségben A politikai kampányidőszakban oly általánosnak mondott átadások, avatások ide vagy oda, aktualitásként elmondható, hogy március 22-én a Nyíregyházi Főiskola is birtokba vehette Sóstói úti 1100 férőhelyes, felújított diákotthonát és a Testnevelési és Sporttudományi Intézet új épületegyüttesét. A korszerűsített kollégium lakhatási költsége kilencezer forint havonta. Összefoglalásul Lassan több mint egy év telt el mióta Magyar Bálint közel kéttucat felsőoktatási intézménnyel megállapodást kötött a PPP-alapú az infrastrukturális beruházásokról. Persze ennél sokkal inkább érdekli azt - a szaktárca szerint 80 ezer főre becsült - sokaságot, akik ilyen-olyan okoknál fogva az albérleti piac résztvevői, hogy a 2006. év kikeletén miként is állnak az ilyenkor megszokottan széles mosolyok körében beharangozott fejlesztések. Egyetlen szemeszternyire sem Bologna első ?hírnökeinek? érkezte előtt, a szaktárca sajtóközleménye értelmében eddig a Nyíregyházi Főiskola egy új épületének és könyvtárának valamint 427 főt befogadni képes kollégiumának, továbbá a Budapesti Műszaki Főiskola Informatikai Karának átadása történt meg, az előbbiekben bemutatásra került beruházásokon kívül. Ez még akkor is kevésnek tűnik, amennyiben az ígéreteknek megfelelően az őszi tanévnyitóra elkészül a Szent István Egyetem 450 férőhelyes új diákotthona és a Budapesti Műszaki Főiskola új, Tavaszmező utcai épülete. Bár az Universitas Program és benne a diákotthon-fejlesztések tervezett befejezését jelentő 2008 még elég távolinak tűnik, valójában is kétségkívül messze van.
Vissza


