Elte Online hírportál

 

Ötévenként egy Üvegtigris

(2010-06-22)

|More

Betöltés...

A héten indul az Üvegtigris 3 forgatása. Ennek örömére – ahogy azt a június 16-án megtartott Üvegtigris 3 sajtótájékoztató kapcsán megírtuk – az alábbiakban további kulisszatitkokat olvashattok az Üvegtigris soron következő részéről, így többek között fény derül arra, lesznek-e további részek, változnak-e a régi fő karakterek és hogy hol találkozhatunk a szereplőkkel.

 
Azt éreztem, hogy az, amit létrehozott ez a két rész, azt folytatni kell – mondta Rudolf Péter arra a kérdésre, hogy miért kell Üvegtigris 3. Hozzátette azt is, hogy azért szereti az Üvegtigrist, mert úgy érzi, hogy ezekhez az emberekhez, vagyis a főbb szereplőkhöz köze van. Ezért személyesebb filmet akart forgatni, amelyben némileg érződnek majd az előző Üvegtigrishez (2006) képest eltelt évek magyarországi eseményei. „De a lényeg, hogy tudjunk rajta röhögni.”
 
Tény, hogy nem nagyon van magyar film, amely olyan kultikussá lett volna, hogy szövegei a mindennapokba is beszivárogtak. Viszont az is igaz, hogy a második részt a kritikusok már élesen bírálták (Index: „Az Üvegtigris 2-ben azonban nincs cselekmény, még cselekmény-paneleket is csak elvétve találunk […].”) és a nézők között is ellentétes vélemények alakultak ki. Ezért ugyanazokkal az alapokkal talán kockázatos vállalkozásnak indul egy harmadik rész forgatása. De a színész-rendező-forgatókönyvíró hangsúlyozta, hogy ez a rész más lesz. Ahogy mondta „ami eddig érzet volt, az most pergő, kihívást jelentő, nekem személyesen fontos film lesz”. De emellett sem akarják megtagadni az Üvegtigris lényegét. Megmaradnak a fő karakterek, bár velük is történik egy s más az új részben (de erről a film készítői által aláírt titoktartási szerződés miatt többet egyelőre nem lehet tudni), plusz az elmúlt öt év történései is természetesen nyomot hagytak rajtuk. A főszereplők mellett megmarad a tinnyei tavi helyszín, és – ahogy az első két részben is – bizonyos járműveknek ezúttal is fontos szerepe lesz. De mindez új környezetet, fontos, új szereplőket, más hangsúlyokat fog kapni.
 
Hiszen a korábbi mikrokörnyezetből kilép ez a „hat balfácán”, hogy Budapesten randalírozzon tovább, mely fejlemény egyértelmű lehetőséget ad arra, hogy fordulatokban bővelkedjen a sztori. A fővárosból aztán „visszakanyarodnak az őshazába”. Fontos forgatási helyszínek az Európa hajó és környéke, valamint egyes Duna menti kerületek és a hidak. Így, aki össze szeretne futni a szereplőkkel, az a Szilágyi Dezső tér környékére kószáljon el az elkövetkezendő hetekben.
 
 
Változások lesznek a kellékekben is, már ami a szponzortermékeket illeti. Ugyanis az előző két rész tekintetében a legtöbb bírálat a történet és a rendezés hiánya mellett talán azt illette, hogy a film minden egyes zugában feltűnt egy-egy reklámholmi, de sokszor teljesen értelmetlenül, funkció nélkül, az arcunkba nyomva. „[…] Azon túl, hogy az útszéli büféskocsi körül mindig történik valami, az egyes epizódok között nincs semmi logikai kapcsolat, sőt, magukban a helyzetekben sem fedezhető fel a logika halvány árnyéka. […] A történetekben és a képekben egyetlen következetes elem fedezhető föl: megszolgálni a szponzorpénzt.” (Filmvilág) Rudolf Péter e tekintetben igyekezett megnyugtatni: ezúttal megpróbálják elegánsabban megoldani a szponzorok kiszolgálását, ráadásul a cégek (a fő támogatók között megtalálható egy nagy sörmárka, az egyik nagy kereskedelmi televízió vagy például egy nagy biztosítócég) sem ugyanúgy állnak ehhez, nem erőltetik a direktmarketinget.
 
Kérdésünkre azt is elmondta, fontosnak tartja, hogy a mellékszerepekben is olyan színészek tűnjenek fel, akik tehetségesek. Utalt a Filmmúzeumon látható régebbi filmekre, melyek esetében még nem volt olyan nagy különbség a főszerepeket játszó ismertebb, „nagy” színészek és a mellékszerepekben feltűnők között. Ennek ellenére olyan találgatások láttak napvilágot, hogy a három női kulcsszerepben csak egy ismertebb színész lesz, a többiekről pedig még pletykák sincsenek. Rudolf elmondása szerint a titkolózás mellett ennek az is az oka, hogy még folynak az egyeztetések. Egy biztos, Kamarás Iván is a színészgárda tagja lesz, de az, hogy szerepe mennyire lesz központi, még titok.
 
A főszereplők – Lali (Rudolf Péter), Gaben (Reviczky Gábor), Róka (Gáspár Sándor), Sanyi (Horváth Lajos Ottó), Csoki (Csuja Imre) és Cingár (Szarvas József) – ugyanazok maradnak, de karakterük némiképp változhat – nem akarják ugyanis eltitkolni, hogy a két rész között eltelt időszak alatt változtak, öregedtek. És hogy Róka mindig más haja ezúttal milyen lesz? „Meglátjuk majd” – mosolygott a színész úr.
 
 
 
GV
ELTE Online
 
(Utolsó kép forrása: www.uvegtigris.hu,
a többi kép GV munkája.)

 


Vissza