Kubától Chiléig – miért is ne?
(2010-05-11)
Kerekes György történész, politológus – elsősorban Kuba és Chile szakértője – május 12-én szerdán délután 3-kor vár mindenkit szeretettel, akit érdekelnek ezek az országok és kultúrájuk.
Az ELTE-n számos olyan konferencia és beszélgetés zajlik sokszor, amiről a hallgatók csak keveset hallanak vagy nem „mernek” bemerészkedni egy-egy komolyabb témájú előadásra. Mi ebben próbálunk segíteni és ajánlani nektek olyanokat, ami igen érdekesnek tűnik, mind a téma mind pedig a meghívott előadó tekintetében. Az Egyetemes Történeti Beszélgetések immár nyolcadik alkalommal várja az érdeklődőket. Az egyik hallgató-szervező, Ulicza Tamás elmondása szerint történelemről, politikáról és kultúráról való beszélgetésre lehet számítani, elsősorban a moderátorral és a vendéggel, de természetesen a résztvevők is nyugodtan feltehetik a kérdéseiket.
Ez alkalommal a meghívott vendég Kerekes György történész, politológus lesz, akinek Kubától Chiléig c. megjelent kötetétől kölcsönözték a szervezők a beszélgetés címét. Főként azokat az érdeklődőket várják, akik szívesen hallanak az ibér világ történelméről és kultúrájáról, vagy általában a történelemről. A beszélgetés moderátora ezúttal is Dr. Szilágyi Ágnes Judit, az ELTE docense. Neki segítenek hallgató-szervezők: Lammel Ágnes, Asqui J. Kristóf, Ulicza Tamás és Zajta Loránd.
Egy kis kedvcsinálónak addig is érdemes Kerekes Görgy a Magyar Elektronikus Könyvtárban is elérhető műveit elolvasni. Bár a Kubától Chiléig nincs fent (elérhető könyvtárakban, könyvesboltokban, antikváriumokban), több Kubával foglalkozó művet is találtunk tőle az interneten. Íme:
Egyetemes Történeti Beszélgetések VIII.
Helyszín: ELTE BTK Történeti Könyvtár
1053 Budapest, Múzeum krt. 6-8. I. emelet 115.
Időpont: 2010. május 12. szerda, délután 3 óra
Kudron Anna
ELTE Online

