Ökofilozófia konferencia
(2010-05-07)
Május 13-án, egy igazán egyedi kezdeményezésnek lehetnek szemtanúi az érdeklődők. A ELTE BTK Filozófia Tanszékén (Múzeum krt. 4, I. épület, 2. em., Bence György terem) Ökofilozófia Hallgatói Konferenciát tartanak. A filozófia egyik kialakulóban lévő, gyakorlatias megfontolásokat is magába olvasztó részdiszciplínájába kaphatnak széles betekintést az odalátogatók. Nemcsak témájában egyedi és aktuális a rendezvény, de formájában is, hiszen különböző egyetemekről érkező hallgatók osztják meg egymással gondolataikat.
Maga a konferencia is hallgatói kezdeményezésre jött létre, abban a reményben, hogy szélesebb körben megismertesse a hallgatókat és az odalátogatókat kortól és kartól függetlenül az ökotudatosság különböző perspektíváival.
Mind a vidéki egyetemek, mind a budapesti hallgatók előadásai színes skáláját mutatják be a témához kapcsolódó problémáknak. Elméleti és gyakorlati szempontok egyaránt elő fognak kerülni, hiszen ezek szoros összefüggésben működnek együtt az ökofilozófiában. Egészen a bioetikától, a fenomenológiai megfontolásokon keresztül előkerülnek konkrét gyakorlati programok és az ELTE zöldesítésének körülményei is.
Az egész napos előadássorozatot pedig a viták, termékeny eszmecserék intermezzói fogják színesíteni. Reméljük nem csak hasznos gondolatok fognak gazdát cserélni, de a kialakuló hangulat szavatolni fogja az egyetemek és diákjaik közötti kapcsolattartást.
Ahogy a főszervező, Komjáti Viktória összefoglalta: „A konferencia célja, hogy felkeltse a hallgatók érdeklődését az ökofilozófia iránt. Olyan részdiszciplínáról van szó, ami nem "csak lábjegyzeteket ír", hanem születőben, folyamatosan alakulóban van, és lehet még érdemben hozzátenni a jelenleg is folyó diskurzushoz. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók olyan területtel is foglalkozzanak, ahol nem kell folyton úgy érezniük, hogy mások gondolatait ismételgetik.”
Várják mindazokat, akik valamennyire is úgy érzik, hogy érintettek a témában és azokat, akik szívesen megismerkednének a mindennapjaikat is érintő problémakör mélyebb összefüggéseivel.
Majtényi Mercédesz
ELTE Online

