Elte Online hírportál

 

Batikkép-kiállítás és Fair Trade bolt a Merlinben

(2010-03-06) 

|More

Betöltés...

A Merlin Színház ismét megnyitotta a Karácsonykor már bemutatott Fair Trade boltját. Az ilyen jellegű üzletek célja kizsákmányolás-mentes folyamatban készült termékek árusítása. Április 22-ig ráadásul egy mozambiki batikművészek alkotásaiból készült kiállítást is megtekinthettek a helyszínen. 


A Merlin Színház alsó szintjén aprócska vásár várja az érdeklődőket. Első ránézésre közös pontot nemigen lehet találni a termékek között, hiszen vásárolhatunk kávét, teát, csokoládét, ékszereket, gyertyákat, de akár hangszereket is. Hogy mégis mi a közös bennük? Az összes fair trade termék, azaz méltányos kereskedelem során jutottak el hozzánk. Az ilyen kereskedelmi kapcsolatok célja, hogy a hátrányos helyzetű termelőket segítsék. Ha ilyen minősítéssel ellátott portékát veszünk, biztosak lehetünk benne, hogy nem a munkásokat kizsákmányoló multikat támogatjuk, hanem magukat a (leggyakoribb esetben hátrányos helyzetű) készítőket.

A fair trade mozgalom már az ötvenes években megjelent Európában, amikor is az Oxfam-UK nevű szervezet kínai menekültek kézműves termékeit kezdte el árusítani, azért, hogy a profitból a készítőket segítsék. A hatvanas években Hollandiában hivatalos szervezetek jöttek létre, illetve megalakult az első Fair Trade Organisatie import szervezet és Third World Shop, azaz a harmadik világ termelőit támogató üzlet. 2002 óta pedig Fair Trade Világnapot is ünneplünk!

A rendszer lényege tehát, hogy minden termék kizsákmányolás-mentes folyamatban készül. Egy nemzetközi szervezet, az FLO szigorúan állapítja meg a feltételeket, amik alapján egy termelőszövetkezet jogosultságot nyerhet a fair trade minősítésre. Összességében Afrika, Ázsia, Latin-Amerika 50 országából 420 termelőszövetkezet vesz részt a termékek előállításában, mintegy 800.000 farmer és munkás család számára biztosítva tisztes megélhetést. A profit így például nem egy gyár tulajdonásához jut, hanem egyenlően oszlik el a szövetkezet munkásai és vezetői között. Ezt sokszor fejlesztésekre használják, és a környékükön iskolát vagy kórházakat alapítanak, csatornarendszert építenek.
 



A társadalmi felelősségvállalás egyre több cégnek is fontos. Budapesten is nő azon boltok és kávézók száma, ahol kifejezetten ilyen módon készült teát vagy kávét fogyaszthatunk (például a legismertebb nemzetközi gyorsétterem is ezzel az üzletpolitikával próbálja szimpatikusabbá tenni kávézó-részlegét). A Méltányos Kereskedelem Szövetség honlapján (http://www.fairvilag.hu/) rákereshetünk arra is, hogy milyen fővárosi üzletekben találhatunk fair trade termékeket.

A legújabb ilyen tehát a Merlin. Már karácsonykor is rendeztek egy időszakos fair trade vásárt, azonban most hosszabb távú a kezdeményezés. Általában délutánonként, 5-6 órától várják a látogatókat. A méltányos kereskedelem értelmezése itt tágabban jelenik meg. Gyakorlatilag minden terméket hátrányos helyzetűek készítettek. Vásárolhatunk például mézes aszalt gyümölcsöket, olívaolajos paradicsombefőttet a fruit of care-től. Ezek mind természetes alapanyagú finomságok, melyeket értelmi sérültek készítettek, kiváló szakemberek segítségével. Csángó szőtteseket és tarisznyákat is kínál a bolt. Ezek 50-80 éves, muzeális darabok másolatai, melyeket kis falvakban élő erdélyi kézművesek alkottak. Emellett pedig kapható minden, ami szem-szájnak ingere: különféle kávék, teák szép dobozban, kis hangszerek, fa karkötők, környezettudatosságot erősíteni kívánó bevásárlótáskák (hogy ne kelljen minden egyes alkalommal műanyag szatyrot venni)… számomra külön meglepetés volt, hogy még Lush szappanokat is árusítanak, ugyanis ez a cég is nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra és a méltányos kereskedelemre.

Nem csak emiatt érdemes azonban betérni a Merlinbe. Április 22-ig ugyanis mozambiki batikművészek kiállítását is megtekinthetjük, illetve vásárolhatunk a képekből. A mozambiki alkotók és a fair trade kapcsolata az Európai Unió olaszországi „Közös Világunk” találkozóján kezdődött, ahol a Youth in Action projekt keretében a világ összes pontjáról érkeztek résztvevők. A nemzetközi szerveződés célja a különböző kultúrájú emberek közelebb hozása egymáshoz a bizalom és a tolerancia növelésével, a kulturális eltérések tudatosításával.



A kiállított képeket a DHLAMBO Mozambiki Batik Művészek Egyesületének tagjai készítették. A csoportosulás 11 évvel ezelőtt alakult meg az afrikai ország fővárosában, Maputoban. Egyik fő céljuk, hogy Afrika mellett Európában és a világ különböző pontjain bemutathassák kultúrájukat, művészetüket, illetve, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket támogassák. A projectet saját képeik eladásából finanszírozzák, így egyértelműen látszik kapcsolatuk a fair trade mozgalommal. DHLAMBO, azaz a művészeti csoport neve shangane nyelven annyit jelent: a Nap shangane egén, ez egyben kiállítás címe is. Az alkotás folyamata eltér az Európában bevett szokásoktól: egyfajta közösségi művészet ez, gyakran többen, együtt készítenek egy képet. Az alkotók művészneveket (JANU, NGALA, CHICO, MAKA, TINGAS, HAMBRO, DINO, JAMISSE) használnak, ezek vannak szignóként feltüntetve a képeken.  A batikképek nagyon különlegesek és színesek: a narancssárga, sárga, fekete színek dominálnak. Ahogy végignézünk egy sorozatot, megismerhetjük a mozambiki nép mindennapjait, ahogy a tengeren hajózva halásznak, a sátraik mellett készítik elő ételüket, a pálmafák alatt tevékenykednek. Egyes képeken a mi szemünkkel nézve egzotikus, számukra viszont megszokott állatok elevenednek meg: elefántok, tigrisek. Egy teljesen más világ tárul így elénk. A batikképek különleges, viaszos technikával készülnek, a fekete hajszálerezet pedig még vibrálóbbá teszi a műveket.



Aki tehát szeretne egy különleges kiállítást megtekinteni és egy pozitív kezdeményezésben részt venni, mindenképpen látogasson el a Merlin Színház Fair Trade boltjába. Most, húsvét előtt néhány héttel ráadásul remek ajándékötletekre lelhetünk, és így az is biztos, hogy minőségi finomságokkal és szépségekkel lephetjük meg családunkat és barátainkat, vagy akár a locsolókat. Ha pedig helyben megkívántok egy finom teát, érdemes a kiállítás után beülni a Merlin kávézójába, ott ugyanis biztosak lehettek benne, hogy fair trade termékekkel szolgálnak ki titeket!


Barta Virág

ELTE Online

A képek forrása: http://www.fairvilag.hu
 

Vissza