Elte Online hírportál

 

Kulturálódj Zemplénben! (2009-08-06)

Betöltés...

A nyári fesztiválok áramában találunk egyet, melyről nem is olyan egyszerű eldöntenünk, hova is soroljuk be pontosan. Zenei, kulturális, turisztikai vagy gasztronómiai rendezvénysorozat? Leginkább úgy fogalmazhatjuk meg, hogy valamennyi egyszerre.

 

A Zempléni Fesztivál teret nyújt komolyzenei koncerteknek, opera előadásoknak, táncszínházi előadásoknak, úgynevezett zenés gasztronómiai eseményeknek, jazzkoncerteknek és a legkülönbözőbb kiállításoknak.  Mindezt 10 napon keresztül, csaknem negyven különböző helyszínen.

 

Idén 18. alkalommal szervezik meg a rendezvényt, amelynek során több zemplén megyei településen, egy bő héten át a szórakozásé a főszerep. A színvonalas programok 2009. augusztus 7-től egészen 16-ig várják a kultúra iránt elkötelezett vendégeket.

 

A nyitóhangversenynek Sárospatak ad otthont, ahol az érdeklődők az MR szimfonikusok előadásában élvezhetik Bartók Béla Magyar képek című zeneművét, Mendelssohn e-moll hegedűversenyét, és Dvorák VIII. szimfónia, G-dúr op. 88-át. E nyitórendezvényre a jegy 3.000 Ft-ba kerül. Ezt követően - már rögtön az első nap éjszakáján - szintén Sárospatakon ingyenes éjszakai jazzkoncertre látogathatnak az érdeklődők, ahol a Németországból érkező Good News zenéjét élvezhetik, méghozzá ingyenesen.

 

A Zempléni Fesztivál keretében egyébként igyekeztek több jazzkoncerttel is kedveskedtek a műfaj kedvelőinek, hiszen összesen 9 alkalommal lesz hasonló zenei program:

Augusztus 7., Sárospatak 22.00: Good News (D) (ingyenes)

Augusztus 8., Tolcsva 18.00: Bohém Ragtime Band (ingyenes)

Augusztus 8., Sárospatak 19.00: Hot Club of Hungary, Little Jazz Band és Hot Jazz Band

Augusztus 8., Sátoraljaújhely 20.00: Good News (D) (ingyenes)

Augusztus 9., Sárospatak 19.00: dr. Valter Blues Társasága

Augusztus 9., Szerencs 19.00: Hot Jazz Band

Augusztus 11., Tokaj 21.00: Mitsoura (ingyenes)

Augusztus 13., Sátoraljaújhely 18.00: Deseő Csaba Sextet

Augusztus 16., Sárospatak 22.00: Gadó Gábor Quartet (ingyenes)

 

A fesztivál második napján Tokajban, a Paulay Ede Színház ad helyszínt Haydn A halászlányok című operaelőadásnak. Az esemény apropója, hogy a 2009-es év Haydn Év Magyarországon. Érdekesség, hogy a rendezvény helyszínét ez az előadás nyitja meg a Zempléni Fesztiválon, hiszen a tavaly épített színházban idén először tartanak fesztiválos programot.

 

További színházi és táncszínházi programok: 

Augusztus 8., Tokaj 20.00: Haydn: A halászlányok (opera két felvonásban)

Augusztus 10. Tokaj 20.00: Haydn: A halászlányok (opera két felvonásban)

Augusztus 11. Sátoraljaújhely 20.00: "Parasztopera" - Pintér Béla és Társulata előadásában

Augusztus 14. Sátoraljaújhely 20.00: A nagyidai cigányok - az ExperiDance táncegyüttes előadásában

 

Augusztus 10-én nemcsak érdekes, hanem merőben újszerű élményt kínál az ún. kiránduló koncert. A kirándulni indulók busza 15 órakor indul Sátoraljaújhelyről, a Városháza elől, majd megáll Sárospatakon, de az első állomás Olaszliszka lesz, ahol a Kammerton együttes a Bach-, Haydn- és Mozart művekből összeállított válogatással várja a kirándulókat. 18 órára a kirándulás második állomására, a Bodrogkeresztúri Faluházba ér a busz, ahol különleges koncerttel várja közönségét a Triginta Percussion. A kiránduláson való részvétel 2000 Ft-ba kerül.

 

Zene, bor, gasztronómia és kirándulás mellett az irodalom is képviselteti magát a fesztiválon. Széphalmon, augusztus 10-én a Magyar Nyelv Múzeumában Bálint András Radnóti-estjén vehetnek részt az érdeklődők, melynek ára 1500 Ft.

 

Emellett számos érdekes program várja az érdeklődőket.

 

Részletes program:  itt

 

 

 

 

Karaba Tünde
ELTE Online

 

Vissza