Harry Potter és a hormonok (2009-08-02)
A könyvsorozat első darabja, a Harry Potter és a bölcsek köve 1997-ben került a könyvesboltokba. A könyvet azóta 66 nyelvre fordították le, köztük ógörögre és latinra is. Népszerűségének köszönhetően forradalmi változást hozott a világ gyermekeinek olvasási szokásaiban, milliókat nyerve meg a szórakozás e már-már kihalófélben lévő műfajának.
2001-ben készült el az első Harry Potter-film, mely rajongók újabb tömegeit szerezte meg J. K. Rowling varázslatos (b)irodalmának. Ekkor még Chris Columbus ült a direktori székben. Ez a film határozta meg a sorozat későbbi szereplőgárdájának magját. Itt mutatkozott be először a mára tinisztárrá cseperedett Daniel Radcliffe (Harry Potter), Emma Watson (Hermione Granger) és Rupert Grint (Ron Weasley). Az ifjú titánok az azóta eltelt néhány évben olyan neves színészekkel játszhattak együtt, mint például Maggie Smith (Minerva McGalagony), Michael Gambon (Albus Dumbledore), Robbie Coltrane (Rubeus Hagrid), Ralph Fiennes (Voldemort) vagy Alan Rickman (Perselus Piton). A könyvsorozat befejező részét lapértesülések szerint két egészestés filmben dolgozzák majd fel az alkotók, a minél nagyobb történethűség érdekében.
A most bemutatott hatodik rész sok tekintetben eltér a korábbi Harry Potter-filmektől. Míg kezdetben a mágia csodálatos világa került előtérbe – varázsigék, legendás szörnyek, különleges tantárgyak, bolondos édességek –, addig a legújabb részben mintha a szerelemé lenne a főszerep. Pelyhedző állú varázslótanoncunk legjobb barátjának húgáért, Ginny Weasley-ért eped, míg Hermione Ronról álmodozik. Hőseinknek sokat kell szenvedniük, mialatt választottjuk mással andalog, ám ahogy az a mesékben lenni szokott, a jó ezúttal is elnyeri jutalmát.
Ez volna az új epizód rövid cselekménye, ha nem zavarná a képet, hogy mégiscsak kaland-, illetve fantasy filmről van szó. A negyedik részben visszatért Voldemort serege, a halálfalók, egyre veszélyesebb „csínyeket” követnek el. A mágia birodalmában elszabadult sötét erők immár a muglik, azaz varázstalanok, világában is éreztetik hatásukat. Boltokat rabolnak ki, hidakat döntenek össze, lassan eluralkodik a káosz.
A mágusiskola, Roxfort, szintén változások elé néz. Dumbledore visszahívja egyik régi kollégáját, Horatius Lumpslukot (az eredetiben Slughorn), hogy vegye át a bájitaltan órákat Pitontól. Piton pedig megkapja évek óta vágyott posztját, a sötét varázslatok kivédésének oktatását. Az újonnan érkezett professzor talán Dumbledore-nak és Harrynek is segítségére lehet a Voldemort elleni harcban. Azonban az iskola sem nyújt teljes biztonságot a gonosztól: rejtélyes esetek történnek, és Harry úgy érzi, a szálak Draco Malfoy-hoz vezetnek.
A rendezést az ötödik résztől irányító David Yates-nek nem volt könnyű dolga. A nézőt próbáló két és félórás film még így is igencsak hiányos a könyvhöz képest. Sok jelenetből kimaradt a jelentéstulajdonítás, ami helyenként nehéz helyzetbe hozza azokat a nézőket, akik esetleg nem olvasták a könyvet. Például nem derül ki, hogy miért nézünk meg egy emlékképet a tízéves Voldemortról, azaz akkor még Tom Denemről (az eredetiben Riddle). Kimaradnak olyan fontos momentumok is, amikor hőseink rájöttek valamire, és ezzel a film butábbnak állítja be őket, mint amilyenek a könyvben.
Nehéz lenne meghatározni, milyen műfajba is tartozik A félvér herceg. Kalandfilmnek nem eléggé izgalmas, a fantasy már nem elég meglepő a korábbi epizódok után, tinifilmnek viszont túl összetett. Hossza ellenére inkább tekinthető egy sorozat láncszemének, mint önálló, kerek alkotásnak, ám ez nem feltétlenül hiba. A felvezető akkordok szépen összekötik az előző résszel, a záró jelenet pedig a szereplők további sorsára utal. Ugyanakkor a záró jelenet kicsit szerencsétlenül lett összevágva, mert miután a tini varázslók megemlékeznek a halottról, vidáman egyeztetik, hogy ki kivel fog járni.
Technikai szempontból nincs gond, bár az effektben gazdag kviddicsmeccsek már nem kapnak olyan hangsúlyt, mint korábban. A legtökéletesebben megoldott rész Dumbledore és Harry látogatása az ereklyét rejtő barlangban. A borzongás tetőfokán egyszerre riadnak fel a legbambultabb nézők is. A látvány mellett fontos szerepe van a hanghatásoknak és a mindig harmonikusan illeszkedő filmzenének.
A film nagy erőssége a színészi alakítás és a jól alkalmazott humor. A szerelmi szál utalások finom szövedékéből bomlik ki, egy jól használt gesztusra vagy egy tekintetre építve. A felnőtt karakterek között zseniális alakítást nyújt Jim Broadbent (Lumpsluk), illetve személyes kedvencem, a Pitont megformáló Alan Rickman. Piton a könyvnek is egy jól eltalált karaktere, hiszen egyszerre van meg benne a jó és a rossz, és az olvasó folytonos bizonytalanságban lebeg a két pólus között. A nem túl szeretetre méltó figura ugyanakkor stílusos, és mulatságos a szarkazmusa.
Összességében szórakoztató, szerethető film, de a könyvvel nem veszi fel a versenyt. Jó szórakozást!
Karsza Andrea
ELTE Online
